Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-11 / 10. szám

171

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

172

UönyidsmEiiíEíés.

Debreczeni Lelkészi Tár.

Szerkesztette S. Szabó József fölszentelt lelkész, debreczeni kollégiumi tanár. III. köt. Ára kötve 10 kor. Debreczen, 1905. Kiadja: Telegdi K. Lajos utóda Eperjesy István könyvkiadóhivatala.

(Vége.)

Az igehirdető beszédnek ilyennek kell lenni. Aki a régi egyházi atyák igehirdetési módját akarja tanulmányozni, az odafordul azok Írásaihoz. A jelen gyakorlati élet számára szánt gyűjteménynek pedig a jelen viszonyok követelményeinek megfelelő munkákat kell adnia. Ezt az elvet követi e kötet is. Beszédei a gyakorlati lelkészi működés legéletrevalóbb helyzeteiből vannak úgyszólván kiragadva. Ám azért áldozni kíván Kálvin nagy szellemének is, midőn beszédei közül egy karácsonyit közöl. Hadd lássuk, hogyan prédikált, ki nekünk legelső az apostolok után. Látják is, szent áhitattal, micsoda mélységgel, gazdagsággal és milyen tökéletes formában áradott ajkáról a beszéd. Gyönge utódoknak, rövid türelmű hallgatók részére egész egy kötetnyi beszéd kikerülne ez egynek gondolataiból. Még egy beszéd van ezenkívül a kötetben, mely bár a jelen szülötte, ilyen alakban nem használható fel. Gondolatokban gazdag, jeles munka, de annyira tudományos szinezetü, hogy még a tárgyalt bibliai kifejezés eredeti ujtestámentomi görög, s a neki megfelelő héber szavát is felmutatja és magyarázza — igen találóan és eredetien. Átdolgozva felhasználható, tanulmányozásra értékes beszéd. Van aztán még sok, kiváló és használható jó beszéd a kötetben. Gyönyörűség velük foglalkozni. Nem 8orolgatom fel ezeket, mert ha én p. o. a saját ítéletem szerint felhoznék egyeseket, más a saját ítélete szerint találhatna és felhozhatna másokat, s olyan dolgozat meg egy sincs a kötetben, meiy meg ne érdemelné a külön ismertetést. Őrizkedjünk tehát az az igazságtalanság vádjától. Majd, aki kezébe veszi e könyvet, bizonyosan talál ebben bármily kényes igényeinek és ítéletének is megfelelő jeles munkákat.

Szólnom kell azonban még egy sajátságos dologról. A 375. lapon kezdődő imádság és beszéd, bár folyó, prózának megfelelő sorokban nyomtatott, tulajdonképen verses imádság és heszéd. íme az imádságnak egy részlete mutatóul:

Könyörögve kérünk azért édes Atyánk ! hogy szólj hathatósan igéddel mi hozzánk ; mutasd fel előttünk mindenhatóságod, segitő jóságod, hű gondviselésed szent bizonyosságát s ezek által támaszsz ami sziveinkben olyan bizodalmát, mely ne csüggedjen el látogatásaidnak nehéz napjain sem, hanem tudjon tűrni hinni és remélni Benned, ki megtartasz kegyelmessen ! Ámen.

Éppen igy a többi részlet. A beszédből is közlünk mutatóul:

Kér. Testvéreim ! e nehéz időkben, mikor félve nézünk az aratás elé, mely nem Ígérkezik korántsem olyannak ; milyennek szeretnénk ; mikor már is halljuk itt-ott felharsogni az Ínség és szükség esdő kiáltását, — e nehéz időkben félelem s aggódás homálya méltán száll ami sziveinkre, mert Isten teremtett minket olyanokká, hogy inkább érezzük a rosszat, mint a jót! — de kérlek, s intelek (stb.) Ugyanezen szerzőnek a II. kötetben megjelent munkái is ilyenek. A Debr. Prot. Lap meg is rótta. Természetesen, ha szerző — ki Debreczennek egyik derék papja — ilyen alakban adja elő beszédeit, alig hihető, hogy szabadulhasson a verses sorok folytonos hullámzásától, ami ha kiérzik előadásában is, bizonyára zavarja is a hallgató figyelmét. Érdekes volna csakugyan látni és hallani, hogyan adja elő szerzőjük e munkákat ? Én azt hiszem, megtalálja a módját, hogy ez a megnyilatkozási forma ne váljék hátrányul. Azt ugyanis én lehetetlennek tartom, hogy készakarva, talán erőltetve készülnének rithmikusan hullámzó sorai, hanem inkább azt hiszem, hogy úgy lehet szerző írása közben ezzel a verses formával, mint p. o. más valaki a mondatszerkesztéssel, mondjuk ami másnak a vezérige, ennek megkeresése, az ő nála a rithmus. Annyi bizonyos, hogy irályát széppé, szabatossá, tisztává teszi. Attól pedig úgy sem kell félnünk, hogy valaki e beszédeket bevágja és elmondja, mint a verset. Semmi kifogásunk sem lehet ellenük, mint írott beszédek ellen. Különben a szentirásban is nagyon sok úgy a szó, mint gondolatrithmu8, s bizony emelkedetté, hatalmassá, teszi az előadást. Az emelkedő jambusok, melyek némelyek imádságaiban lüktetnek, szintén emelik az imádság felszárnyalását. Ilyen jambusokkal most nem igen találkozunk e kötetben. Az egyik iró — Debreczennek másik, lánglelkü papja és büszkesége — kinek imádságait annyira emelte ezek alkalmazása is, most mintha kerülni akarná, nem tűnnek úgy fel a jambusok, bár — ha kisebb mértékben is — de érezhetők mostani imádságaiban is. Úgy van ez, mintha a képirónak festékét egy avatatlan kezébe veszi, mázol vele alkalmatlan és szemsértő mázolásokat, mig a művész kezében remek színezésnek, emelkedett hangulatoknak lesz eszköze ugyanazon festék. Keresetlenül, kellő helyen alkalmazva csak emelheti az imádság vagy intés szavát egy-egy hatalmas rithmus, vagy fellángoló jambus-sor, mint a II. kötetben — meg itt is az.említett imádságokban — látjuk. De ha valaki erőltetve, merő utánzásból fanyalodnék ilyesmire, csak visszatetszést keltene. Viszont ilyenek nélkül is lehet remek szép imádságokat és beszédeket Írni, mint sok példa mutatja.

Mivel ismertetést és bírálatot irok, talán hibákat is kellene előhozni és gáncsolni egyet-mást. Úgy vagyok ezzel, mint az egyszeri erdőkerülő, kit kérdőre vontak, miért nem jelent fatolvajokat ? Könyörgöm alássan — igy védekezett — itt mindenkinek van fája, talán csak nem küldhetek el senkit falopni, vagy pénzért