Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-23 / 51. szám
917 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 918 Mint tegyünk, mire gondoljunk e leverő jelenségek, e megdönthetetlen sajnos következtetések láttára ! Nézzük behúnyt szemmel tétlenül talán a világ folyását, dobjuk magunkat az általános áramlatba mi is. S tagadjuk meg talán az elveket, a zászlót, melynek szolgálataiba állottunk ? A Mestert, kinek nevére esküdtünk ? Nem . .. ember küzdj, és küzdve bizzál !! orcád verejtékével egyed a te kenyeredett! Két különböző, de talán egy jelentőségű, örök érvényű szó ... Isteni emez ! Törékeny ember, de lángszellem ajakáról szól amaz ! Törjük, zuzzuk a földet, ha tövist, ha bogácskórót terem is, ha könnyek közt, ha verejtéket hullatva is! Törjük, zuzzuk a kinövéseket, a hibákat... ostromoljuk a rosszat, a vétket, a bűnt; ragyogtassuk, hirdessük mi magunkon az erkölcs, az erény tisztaságát, az Isten képét, hátha eszmélni, gondolkodni, érezni kezd az emberiség ! A nagy Franklin, a bölcs emberbarát s mély gondolkozó mondotta, ha vallás mellett is ilyen az emberiség, ugyan milyen lenne váljon vallás nélkül ! Nekünk a vallás szolgáinak szól e szavakba az elismerés, de egyszersmind figyelmeztetés is. Éreztessük, láttassuk tehát a vallás nemesítő, felemelő, Isten képének megnyerésére lelkesítő hatását, soha nem lankadó lelkesedéssel. Patay Károly. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) Végűi általában szép jövedelmet húznak az egyházak azon javakból, melyeket az előtt csak a papok, barátok tékozoltak. Nem kis összeget kell rendkívüli kiadásainkra fordítanunk, de ezeknek számadásba vételénél bizton megvan a megfelelő okunk. Bizonyára sokkal többet kell e célra fordítanunk a zavaros korviszonyok között, mint amennyi békés egyházi fejlődés mellett kellene. De igaztalanabb eljárást el sem lehet képzelni, mintha megtiltanók fejedelmeinknek s hatóságainknak, hogy oly kiadásokat eszközöljenek, melyek nem saját jólétük céljából, hanem az egyház közszükségéből erednek. Ezenkívül ellenségeink nem feledik el azon ragadományokat s jogtalan követeléseket, melyekkel az egyházakat az áldozás cime alatt kifosztották, s melyek most megszűntek. De ezen ügy felett teljesen felesleges a vitatkozás. Mert fejedelmeink már három évvel ez előtt kinyilatkoztatták, hogy a megtérítéssel semmit nem késledeznek, csak egyezzenek bele magukkal szembe ép ily eljárásba azok is, akik sokkal nagyobb összeget kevésbbé becsületes ürügy alatt tartanak lefoglalva. A bizonyíték hát a világ előtt áll, úgy, hogy a tanbeli megegyezésnél e dolog nem is szolgálhat akadályúl. Az utolsó és fővád, melyet ellenünk felhoznak az, hogy nincs semmi ok, melyért az egyház egységét szabad volna megszakítani. Hogy az igaztalanságban velünk szemben mennyire ragadtatják magukat, tanúk rá feleink könyvei. Most elégedjenek meg azzal a rövid válasszal, hogy mi sem az egyháztól el nem szakadunk, sem annak közönségétől nem vagyunk idegenek. De mivel az egyház fényes nevével az egyébként kegyes és értelmes emberek szemébe is port szoktak hinteni, azért kérlek téged, győzhetetlen Császár, s titeket, kiváló fejedelmek, először, hogy félretéve minden előitéletet eltogulatlanúl hallgassátok meg védekezésemet, másodszor, hogy az egyház nevétől, ha hirtelen halljátok, meg ne ijedjetek, de emlékezzenek rá, hogy a próféták s az apostolok is ép oly harcban állottak a maguk századának ál egyházával, mint aminőben most mi állunk a római főpappal s annak egész seregével. Mikor a próféták, az apostolok Isten parancsára szabadabban törtek a bányimádásra, a templom s a szent dolgok megfertőzésére, a papok hanyagságára s tétlenségére, az általános fösvénységre, kegyetlenségre, szenvedélyre, folyton szemükre vetették azt, ami mai is folyton ott van ellenfeleink szájában : hogy t. i. ők a közvéleménytől eltérve, az egyház egységét tépték szét. Akkor az egyház rendes kormányzata a papoknál volt, akik nem oknélkíil követelték azt a maguk számára, hanem Isten ruházta rájuk törvényével. Hosszú volna e dolgot egyes vonásaiban feltüntetni. Elégedjünk meg Jeremiás példájával, (Jer. XVIII. 18.) neki a papok egész testületével szembe kellett szálnia. A fegyverek, melyekkel megtámadták őt, ezek voltak: „Jertek el és gondoljunk Jeremiás ellen gondolatokat: mert a paptól el nem vész a törvény és a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától.“ Volt köztük főpap, kinek Ítéletét visszautasítani főbenjáró bűn volt. S hozzá hasonlólag érezett az egész rend, melyre Isten a zsidó egyház kormányzatát bizta. Ha az egyház egységét megsérti az, ki egyedül Isten igazságára támaszkodva szembe száll az egész rend hatalmával, bizonyára szakadó próféta lesz. De nem törték meg az ily nemű fenyegetések sem, hogy a papok istentelenségével szemben kitartólag viselje e háborút. Készek vagyunk annak bebizonyítására, hogy Istennek a próféták és apostolok által hirdetett igazsága a mi részünkön áll s ezt mindenki könnyen be is láthatja. De minden védekezésünket egyetlen fegyverrel visszaverik: „Semmi sem mentheti az egyháztól való elszakadást.“ Mi tagadjuk, hogy ezt tettük volna. Mi az, amivel hennünket sarokba szoríthatnak. Semmi; legfellebb az, hogy az egyház rendes kormányzása az ő dolguk. De mennyivel jogosabban emlegették ezt Jeremiás ellenségei! Mert akkor legalább fenállott Istentől rendelt papság törvénye s így elhívásuk biztos volt. Akiket manapság papoknak neveznek, azok sem isteni, sem emberi törvénnyel nem igazolhatják az ő elhivatásukat. De hadd legyenek az előbbiekkel azonos helyzetben! Ha nem tudták a szent prófétát az egyházi szakadás vétke felől meggyőzni,
