Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-09 / 49. szám
883 DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 884 sággal járt el, a gyűléseken előforduló kérdéseket tövérőlhegyére ismerte s hozzájuk szakavatottsággal szólott; tárgyilagos és nyugodt volt, meghallgatta az ellenvéleményeket s nem idegeskedett, személyeskedni nem szokott, még akkor sem igen, ha valaki nagy okot szolgáltatott reá. Eszmékkel jelent meg mindenütt, indítványokat tett, s ha valamelyikét nem fogadták el, mintegy öumagábau csalódva nyugodtan leült s kérdő tekintetet vetett az elnökség vagy a közönség felé, mintha kérdezte volna: „Hát még ez is megtöiténhetik ?u Nagyon ügyes, sőt mester volt a kedvező pillanatok felhasználásában, akár valamely kérdés tárgyalásáról volt szó, akár valakit eszméjének vagy inecénásznak akart megnyerni, s ezért mondogatták róla, hogy Körmendy nagy politikus és diplomata. Elfogadom, de csak a szó nemes és jó értelmében. Ha nem lett volna az, tán sohasem lett volna Csurgón főgimnázium. Ezért, ha talán életében csekély dolgok miatt kellemetlenkedtünk is neki, vagy fájdalmat okoztunk, e visszaemlékezés pillanatában engeszteljük ki az ő nagy szellemét s övezzük koszorúval arcképét! Nagy, nehéz és szép munkát végzett Körmendy, s mert tulajdonképen pihenést, mint a közügyek embere nem ismert, odahaza is folyton dolgozott Íróasztala mellett s emellett minduntalan utaznia kellett, kedves családja és hívei közt nagyon kevés időt tölthetett. Az örökös, megfészített munka és utazgatás az erőnek, egészségnek és szívósságnak ezt a valóságos typusát lassanként megtörte s 1900-ban ágyba döntötte ; felépült ugyan, de többé már nem az volt, aki előbb ; erős, biztos járása ingadozóvá, szép, tiszta nézése révedezővé s homályossá lett. A közügyekben is részt vett még, de már bágyadtan s erő nélkül ; 1902. őszén ismét elkezdett betegeskedni. Október végén mégegyszer s utoljára meglátogatta kedves csurgói gimnáziumát, ekkor sokáig elbeszélgettünk ennek dolgairól. Eltávozott kíséretemben s többé az élő Körmendyt nem láttuk ! Az utolsó ig.-tanácsi ülés, melyen részt vett, Csurgón volt 1902. julius 28-án ; szept. 21-én, mikor azouban nem volt jelen, az ig.-tanács újra elnökévé választotta, s a dec. 10-re összehívott ülésben kellett volna elnöki székét elfoglalnia, azonban 9-én délután, mikor épen elutazandó volt Csurgóra, hirtelen rosszúl lett s január 6-án húnyta le örök álomra szemeit. Temetésén, január 9-én, ott volt a dunántúli ev. ref. egyházkerület küldöttsége, melynek főjegyzője volt; a 8omogymegyei előkelőségek, a belső-somogyi ev. ref. egyházmegye lelkészi és tanítói kara, a közel vidék közönsége s a csurgói főgimnázium tanári karának nagy része és az ifj. énekkar. A háznál a gyászbeszédet Antal Gábor dunántúli püspök úr, a templomban Peti Lőrinc bürüsi lelkész úr mondta. A szertartás után a drága halottat hívei vállukon vitték ki a messze eső temetőbe. Itt a síri beszédet Matolcsy István hittanár úr tartotta a csurgói főgimnázium nevében, s az imát Csertán Márton kaposvári lelkész úr. A koporsót a főgimnáziumi énekkar gyászhangjainál bocsátották a sírba. Mindannyian meghatva, gyászbaborúlva távoztunk el sírjától ; de legnagyobb gyászban vált meg tőle a csurgói főgimnázium, mert benne hű ápolóját, vezérét, új korszakalkotóját ö a nevelő atyját veszítette el. Bár ő testileg nincs s nem lesz itt többé, de szelleme itt élni fog örökké! emlékét pedig kegyelettel fogja a csurgói főgimnázium megőrizni minden idők végéig ! * Végül köszönetemet jelentem az intézet nevében főtisztelendő és méltóságos Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök úrnak jelen kegyeletes intézeti ünnepélyünk alkalmából ide intézett s ünnepeltünket méltató s elismer# soraiért, melyek ekkép hangzauak : „ . . . Azonban, ha a szép ünnepélyen, amelyen a csurgói ev. ref. főgimnázium igaz hálaérzettel és méltán ünnepli második megalapítójának és jóltevőjének, Körmendy Sándor úrnak emlékét, személyesen részt nem vehetek, ott leszek szivben éa lélekben, osztozom mindazon magasztos, fenkölt és hálás érzelmekben, amelyek a kegyeletes ünnepélyen Körmendy Sándor úr elévülhetetlen érdemei méltatásául a tisztelők nagy sokasága részéről kifejezésre jutnak. Egyszersmind intézkedtem . . ., hogy a dunántúli evang. reform, egyházkerület s az én csekélységem főtiszteletü Németh István egyházkerületi főjegyző úr által képviseltessék.u Hasonlóképen köszönjük Hegedűs Sándor egyházkerületi főgonduok Őnagyméltóságán ak, dr. Darányi Ignác pápai főiskolai örökös főgondnok ő nagy méltóságának, Molnár Béla pápai főiskolai főgondnok úrnak, Sárközy Béla 8omogymegyei alispán úrnak meleg, üdvözlő sorait; a pápai főgimnázium küldöttségének, a hedrahelyi ev. ref. egyház presbiter tagjainak s az egész ünneplő közönségnek szives megjelenését. (Vége.) jegyes ^özlEményE^. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Zsinat. A f. hó 4-re Összehívott zsinat újra szövegezte régebbi határozatának azon pontjait, amelyekre az államkormánynak észrevételei voltak s 3 napi ülésezéssel elvégezte. Tisztelgett Ő Felségénél a királynál is. Az e heti szombati munkaszünet miatt részletes tudósítást most nem adhatunk. Jövő számunk hozza. — Tisztelgés. Egyházkerületünknek a zsinaton jelenvolt tagjai püspök urunk vezetése mellett tisztelegtek Hegedűs Sándorné őnagyméltóságánál és megköszönték a püspök úr és Czike Lajos főisk. gondnok urak beszédei önagyméltóságának azt a kegyességét, amellyel készséggel elfogadta pápai leánynevelő-intézetünk védnökségét. A kegyelmes asszony nagyon elérzékenyülve köszönte meg a figyelmet és legnagyobb jóindulatáról biztosította a küldöttséget. — A tiszáuinneni evang. reform, egyházkerület m. hó 27-én tartott rendkívüli közgyűlésében tárgyalta & középiskolai tanárok fizetéskiegészítésének az ügyét. A