Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-18 / 46. szám
795 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 796 Szalóky érdeme. Szinte hihetetlen, de úgy van, hogy ennek az egyetlen embernek működése és hatása átalakította egy nagy község külső formáját és belső életét. S itt azonnal felmerül a miként? és hogyan? kérdése. A föltett kérdésre a kellő feleletet csak Szalóky tüneményszerü egyénisége adhatná meg. Ezt az egyéniséget azonban mi csak csudái ni tudjuk, de megmérni és kimagyarázni nem. Mi csak azt tudjuk, hogy Szalóky mindenütt nyitott szemekkel és nyitott fülekkel jár ; meglát, meghall és községe, egyháza, népe javára igyekszik fordítani minden dolgot. Elmegy a házakhoz ; vigasztalja a betegeket; segédkezet nyújt a csapás által lesújtott szerencsétleneknek ; közvetíti a pénzkölcsönöket; az adósokat takarékosságra, a vagyonosokat adakozásra buzdítja az egyház, iskola s egyéb jótékony közintézetek számára. Éber figyelemmel kiséri a gyülekezeti tagok hitéletét, vagyoni állapotát; a hitüket elhagyni s gyermekeiket más vallás javára elkötelezni akarókat meggondalatlan szándékukról lebeszéli. Sőt az effélékre a lelkészek figyelmét is nem egyszer felhivja. Egyébként ápolja a felekezetek között való békességet, szeretetet s ha segíteni kell, nem tesz külömbséget ember és ember között. Jól tudja ezt Csokonya és * a vidék népe; ezért háza ritkán üres az ügyesbajos emberektől. Még távollétében is szemelőtt tartja a közönség érdekét: kifürkészi, összegyűjti a számtalan, különféle megbízatásokat, üzeneteket, csomagokat — rokonok, katonák, pénzintézetek s egyéb személyek és hivatalok részére. Szóval örökké, utón-útfélen tesz-vesz, buzgólkodik, lángol a közügynek, a népnek használva. Persze ilyen munkára — mint mondani szoktuk — csak egy Szalóky képes. Községe felvirágoztatása, népe szellemi és anyagi előmenetele érdekében olvasókört, énekkart, majd másokkal karöltve népnevelési egyletet alakított. S ezek közreműködésével előadásokat, hazafias ünnepélyeket rendez. Más helyen, mások is alakítottak ilyen közművelődési egyesületeket; ebben tehát semmi különös nincsen. De míg másutt az ismeretes szalmaláng hamarosan kialudt: addig a csokonyai olvasókör és énekkar már több mint 25 éves, a népnevelési egylet pedig — mely múltját és hasznosságát tekintve egyedüli az országban — közel 40 éves múlttal dicsekedhetik. Gondolhatjuk, mekkora kitartás s az ideálizmusnak mekkora foka kivántatott ahhoz, hogy az itt jelentkező önzés és közönyösség megtörésével a magasztos cél eléressék. De Szalóky elérte : a nép érzése nemesbült, látóköre szélesbedett, a gazdasági élet fejlődött és a szegény iskolás gyermekek ruházattal és taneszközökkel évről-évre elláttatnak. Ki ne látná mindezekben a ritka érdemet ? Mindezen sikereit és érdemeit beteztőzte ünneplésünk tárgya azzal, hogy díszes szobrokat emeltetett népével a múlt hó folyamán hazánk két legnagyobb fia: Kossuth Lajos és Széchenyi István gróf emlékére. Ezzel is buzdítani akarván népét a hazaszeretetre és egymás megbecsülésére. És aki életének egész munkásságát az egyház, a haza, a nép ügyeinek szentelte ; aki megnyerő modorával, hatásos beszédeivel és önzetlen jótetteivel sokaknak szerzett örömet és gyönyörűséget: maga mindig szerényen kitért minden dicséret és ünnepeltetés elől. Most is, midőn Isten iránti legmélyebb hálával visszagondol 40 éves pályafutására, így szól az apostollal: »az én dicsekedésem az, hogy isteni szelídségben és tisztaságban, nem testi bölcseséggel, hanem az Istennek kegyelme által való ajándékkal forgolódtam e világon, kiváltképen pedig ti köztetek.« Nekünk mégis kötelességünk volt — habár vázlatosan is — megemlékeznünk hűséges szolgatársunk dolgairól, kinek erőtlenségében csudálatosképen megdicsőitette az Ur a maga erejét. Boldog nép az, amely ilyen tanítót mondhat magáénak; és boldog tanító az, aki ilyen nép hálájának és szeretetének lehet 'méltó részese. Adja a jó Isten, hogy tanító és tanítványok még igen soká boldogíthassák egymást! Máté Lajos. Fölvilágosításul a Pápa és Vidéke szerkesztőjének. Tekintetes Szerkesztő Ur! Lapja közelebbi 2 számában megrovélag emlékezett meg a Dunántúli Prot. Lap nov. 28-iki számában a Rákóczi-ünnepség alkalmából a jezsuitákra vonatkozólag közölt visszaemlékezésemről és ünneprontónak nevez igen goromba hangon. Jól tudja ugyan Ön — mert hisz olvasta lapom 743. lapján —, hogy a jezsuiták ellen emelt vádpontokat II, Rákóoi Ferencnek, az egész nemzet által ünnepelt sza
