Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

747 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 748 II. Vezérige: „Nevetés közben is fáj az ember szive.“ (Példabeszédek XIV : 13.) k. Itthon vagytok tehát, itthon a sokat szen­vedett édes hazában, nagy bujdosók! Isten hozott benneteket! Most érezzük igazán, hogy milyen szegény a nyelvünk kifejezni azt, amit szivünk érez. Milyen jó is volna, ha nyakatokba borulhatnánk és némán sirhatnánk el örömün­ket hazaérkezéstek felett: Rákóczy, Thököly ! Nem hasztalan szálltak sóhajaitok az égbe a szegény magyarok szabadságáért; nem hiába lestétek, vártátok madár dalából, szellő suttogá­sából, tavasz zsendüléséből a szabad hazába hivó testvéri szózatot: im a hálás kegyelet kinyitá a távol keleten kriptáitokat és hazahozva por­maradványaitokat, méltó dísszel, emelkedett, ünnepi érzéssel helyezi el, a ti nemes küzdel­meitek által is megszentelt hazai földön. Orömünnepe van a magyarnak ; Jhazája szabadságának és függetlenségének megtestesült, de eleddig száműzött, kitagadott hőseit kapta ma vissza, úgy, hogy testestől-lelkestől magáénak mondhatja őket. Nem égeti többé arcát a szégyen­pír amiatt, hogy dicsőséges múltjának legnagyobb alakjai távol a hazától, idegen földben nyug­szanak. Orömünnepet ül, mert Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalában egy szörnyű kisértetnek, egy sötét árnynak el­tűnését s a nemzet és királya közötti egyetértés boldogító napjának földerülését szemléli. Mindenható Isten tedd valósággá és állan­dóvá örömünket! Nem volt még ilyen ünnepe a magyarnak. Temet, hőseit temeti és örvendezve temeti; szinte diadalmi tort tart. . . De nem volna őszinte az, aki meg nem vallaná, hogy az örömkönyek közt bizony fel-felcsillannak a fájdalom könycseppjei is, hogy nevetésünk közben is fáj biz a mi szivünk ! De ám igyekezzünk kivenni részünket a mai nap öröméből, amennyire csak lehet. A múltnak sötét, ijesztő} rémeire csak azért vessünk egy-egy futó pillantást, hogy dicsőült hőseink nagylelkűségét, igaz hazafiságát annál ragyogóbb fényben láthassuk. Jertek azért emlékezzünk e nemzeti Öröm­ünnepen a nagy bujdosók, a 200 éven át hon­talan hősök erényeiről. * * * Tények bizonyítják, hogy a nemzeti fölkelés szervezésével és vezetésével nem a maga nagyobb uraságát kereste egyik se; nem hiúság, nem uralomvágy ösztönözte egyiket se; hisz a török császár mindegyiket megkínálta a »magyar ki­rály« cimmel; hanem a részvét a vérig zsarolt honfitársak iránt; az igazságérzet, mit a törvény­telen uralom erőszakosságai fölháborítottak, ezek ösztönözték, vezették őket; ezek nem engedték nekik, hogy úri kényelemben dőzsöljenek. Nem támadók voltak ők, hanem védők; nem a tör­vényt félrevető lázadók, hanem az ország alkot­mányának, régi törvényeinek visszaállítását kö­vetelő, törvénytisztelő szabadság-hősök, akiket megváltókként, szabadítókként üdvözölt az el­gyötört nép. Nincsen senkiben nagyobb szeretett annál, mintha valaki az ö életét adja az ö barátaiért. Ján. ev. XV: 13. Thököly Imre és Rákóczi Ferenc fényes példáját adták ennek a haza­szeretetnek. Thököly Imre, később Zrínyi Hona férje, 1678-bau állt a szegény »bujdosók« élére és meglepő sikerrel, győzelemről győzelemre vezette őket és sok jogtalanúl elfoglalt uradalmat vissza­szerzett. Erre a király békekötésre szólította fel őket. Föltételeik, amiket szabtak, bizonyítják, hogy csak a sérelmek megszüntetése volt a cél­juk: nevezetesen kívánták, hogy a vallási és polgári szabadság helyreállíttassék; a nádori szék betöltessék, az elkobzott javak visszadassanak, a törvényteleu adók megszűnjenek, a vallásra vonatkozó törvények miket a bécsi, nikolsburgi és linci békekötések értelmében hoztak, megtar­tassanak, a jezsuiták az országból kitiltassanak ... Mivel azonbau a bécsi udvar nem akarta őszin­tén, kikötések nélkül biztosítani a jogos kíván­ságokat, a békéből nem lett semmi. A követ­kező tavaszon a háború újra kitört és a kurucok s labancok kölcsönösen végbe vitt kegyetlen­kedésein kívül a pestis is pusztította a szegény országot. A kurucok kötelezték magukat, hogy vezérüket, az ág. ev. vallásu Thökölyt balsze­rencsében se hagyják el és hogy a haza védel­mében valláskülönbség nélkül résztvesznek. Ez igazolja fényesen, hogy a protestáns vallásu vezér az összes jó magyarok vezére volt. Buda visszavételével letűnt a kurucok csil­laga. Thököly 20 évi kibeszélhetetlen fáradság és küzdelem után kénytelen volt Törökországba menekülni és hosszú száműzetés után Nikomé­­dibáan halt meg 1705-ben. II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre mostoha fia, nagy uradalmak birtokosa volt. 12 éves ko­rában elszakították családjától; ki akarták ölni belőle dicső ősei emlékét s magyar vérét; osztrák jezsuita szellemben nevelték. De nem boldogult vele Kollouics; nem tudta kiölni belőle a krisz­tusi türelmet a más hiten levők iránt és a hazaszeretetei minden magyar iránt. Igazán nyitva állott előtte az ut, hogy a bécsi udvar­hoz szegődve, kényelemben, fényben élhessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom