Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

741 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 742 szerű kegyeletben! Bár ne lenne senki, aki csak azért ünnepel, hogy ott is arathasson, ahol nem vetett és nincs is szándéka vetni! Mert mit jelentene ez ? Semmi kevesebbet, mint azt, hogy azok az elvek, amikért II. Rákóczi Ferenc és társai kardot rántottak, átmentek immár a köztudatba; vérévé váltak a nemzetnek. Azt jelentené, hogy se a hazaszeretetnek, se az Isten iránt való szeretetnek nincsenek ma már hamis apostolai, álnok munkásai; hogy nincsenek ma már olyan farizeusok, kik a Krisz­tus apostolivá változtatják magukat, miként a Sátán is elváltoztatja magát világosság angyalává. Azt jelentené, hogy kiveszett a magvuk azoknak a szívtelen, kegyetlen, álnok és istentelen embe­reknek, akik, bár a sátán szolgái voltak, az igazság szolgáivá változtatták magukat, vagy jobban mondva, ilyenekül mutatták, ilyenekül adták ki magukat. Azt tenné, hogy kiveszett magvak a Kollonicsoknak, a jezsuitáknak ! Annak a kornak ugyanis, amelynek hőseit oly elragadtatással ünnepli most nemzetünk ; a II. Rákóczi Ferenc korának : ezek voltak azok a hamis apostolai, álnok munkásai, akikkel ünnepelt hőseinknek oly ádáz tusákat kellett vivniok, mint Pál apostolnak az ő ellene fon­­dorkodó, őt rágalmazó hamis apostolokkal. Mivel a mához egy hétre tartandó ünne­pélyes alkalmi istenitiszteletünkbe nem szeretnék oly elemet vegyíteni, ami ronthatná az ünnepi hangulatot; nem szeretném, hogy hála és öröm­ünnepünket ürömcseppek keserítsék : jónak vélem ma, mintegy előkészületül, bevezetésül megemlé­kezni ama fájdalmas nagy okokról, amelyek ll. Rákóczi Ferencet a nemzeti felkelésre való­sággal rákényszerítették. Azért vessünk egy futó pillantást a nagy küzdelemre és nézzük, hogyan változtatták át magukat Krisztus apostolaivá a hamis apostolok, az álnok munkások; hogyan tüntették föl magu­kat Isten és az igazság szolgáiul a sátán szolgái és milyen végük lett cselekedeteik szerint. A történet hadd tanítson bennünket hinni az igaz­ság diadalában és a gonoszságnak, a bűnnek, az ármánynak kérlelhetetlen elbukásában. Nézzük, mit akart és miért küzdött Magyar­­ország ama nagy és igaz apostola : II. Rákóczi Ferenc? Miért tették kockára javaikat és életü­ket vele együtt az ő vitéz társai ? Hogy mit akartak és mit míveltek Kollo­­nicsék ... azt a 200 éves történelem már ala­posan kiderítette, teljesen megvilágította. Nem lehet itt már se leplezni, se tagadni, de még csak mentegetni se semmit. Nem akartak ők .mást, mint hogy Magyarországot rabbá, koldussá s aztán — boldog Isten ! — pápistává tegyék! Nem valami nemes célok ugy-e? Még kevésbbé istenesek! És ők mégis az igazság, a haza jóléte apostolainak, az igazság szolgáinak kürtölték magukat. És hogy zavartalanúl boldoaíthassák az országot absolut hatalommal, önkényesen, a törvények félretételével kormányoztak. Céljuk elérésére olyan újításokat terveztek, amelyek igen alkalmasak lettek volna az alkot­mányukért élni, halni kész magyarok megtöré­­résére ; fölemelték az adót, hogy ezúton kiszív­ják a vérüket; a magyar vallás híveit, a szin­­magyarokat üldözik, megfosztják vagyonuktól, mint eretnekeket. Az elnéptelenedet országba betelepítik a pápista németeket, a görög keleti szerbeket, mintegy 30—-40 ezer családot a Bács­kába és adnak nekik ingyen telket és öt évi adómentességet! Ami közelebbről minket, e vidéken élt ma­gyar református őseinket illeti, 1701-ben olyan királyi rendeletet adtak ki, amely szerint a töröktől visszafoglalt részeken CBak a római katholikus vallást szabad gyakorolni. Minthogy az ágostai és helvét hitvallás gyakorlata több helyen csak azért engedtetett meg, mert véghe­lyek voltak: világos, hogy azon helyeken, ame­lyek megszűntek végvárak lenni, nem kell meg­tűrni a protestáns vallások gyakorlását. A római hitüeknek protestáns vallásra térítése nem enged­tetik meg. Azok ellen pedig, akik valamelyik protestáns vallásról előbb római hitre tértek, később pedig erről visszatérnek régi hitükre, mint hitszegők ellen a törvény szigorával kell eljárni. A szegény protestánsokat tehát nem kímél­hették meg újabb és újabb sérelmektől, szenve­désektől se az ötször, hatszor is kötött béke­kötések, se az azok megtartására ünnepélyesen tett királyi eskük. így történt, hogy a veszprémi alispánnak meg­hagyatott, hogy Széchenyi Pál kalocsai érsekkel, mint egyszersmind veszprémi püspökkel egyet­értőig, tiltsa ki a kálvinista lelkészeket Pápá­ból. A pécsi püspök ráirt a simontornyai pápista papokra, hogy ne tűrjék, hogy a helybeli kál­vinista lelkész ezentúl is merje eretnek hallga­tóit összeadni, keresztelni, eltemetni s hamis tanai által örök kárhozatra juttatni; ha nem akar megtérni, menjen el, ahova neki tetszik s ha nem akar elmenni, verettessék békóba. így történt, hogy a kalocsai érsek elfogatta Hodosi Mihály veszprémi szuperiníendest, egy évig fog­ságban tartotta Fejérváron és Esztergomban ; Kollonics már gályarabsággal fenyegette, de végre is a külföldi protestáns hatalmak közben­járására szabadon bocsáttatott. Ezek csak egyes esetek, amik bennünket közelebbről érintenek; de így ment ez szerte a hazában. És kik mívelték ezt ? Kollonicsék és a jezsuiták. Ki volt az a Kolonics ? Ki volt, ami

Next

/
Oldalképek
Tartalom