Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-21 / 42. szám
723 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 724 Teendőink és a Kálvin-szövetség. Zajong, forrong a világ. Elégedetlenség moraja hallszik mindenfelé és a gyűlölködés villámai cikáznak. A XX. században oda jutott a keresztyénség, hogy az ember nem felebarátot, hanem ellenséget lát embertársában. Oda jutott, hogy ismét megindult és ádáz dühvei folyik a »mindenek harca mindenek eilen.« S a küzdők még egyre toborzanak ; egyre köszörülik a fegyvereket, amelyekkel egymást legyőzni vélik. Csak gyéren tűnik fel olyan jelenség, mely a reménynek egy-egy bátortalan sugarát veti a békéért, a keresztyénség s ebben az ember igaz javaiért aggódó lelkekre. A néptömeg anyagi nyomorának megszüntetése, jólétének biztosítása az ok, amelyért a harc kitört és szocializmus név alatt tovább folyik. A harc azonban az anyagi térről átcsapottá szellemire, a lelkire is; természetesen, mert anyagi és szellemi jólét egymástól szinte elválaszthatatlan. így a tömeg anyagi nyomoráért okolják a vallást is. A társadalmat állandó izgatottságban tartó harc tehát ha másért nem érdekelne is bennünket — ami lehetetlen —, már csak ezért is érdekel, sőt igen közvetlenül érint minket is. Innen van, hogy külföldön az egyházak programmszerüen foglalkoznak a szocalizmus neve alá foglalt kérdések megoldásával. Magyarországon is munkához fogott e téren is a római katholicizmus. Sőt a néppárt a maga hivatalos lapjában az Alkotmányban minket is meginterpellált már, »Hát a többiek hol vannak ?« c. vezércikkében, hogy miért nem mozgunk, miért nem vetjük kezünket az ekeszarvára ? De a magunk körében is, egyházi lapjainkban, lelkész! értekezleteinken, sőt a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak évi közgyűlésein, egymásután 3 évben is hallottunk serkentő szavakat arra, hogy ne kicsinyeljük az úgynevezett szocializmust; foglalkozzunk vele, mert egyformán nem illik hozzánk e nagyarányú mozgalomnak se előkelő lenézése, se a nép általánosan ismert anyagi és erkölcsi nyomorúságai iránt való közöny. Valóban itt az ideje, hogy munkához fogjunk ; hogy tanulmányozzuk népünk anyagi és erkölcsi állapotát, bajait, szükségeit és igaz jó indulattal keressük a nyomorúságnak, a méltányos és jogos panaszoknak, elégedetlenségnek okait és orvosszereit. Ne tartson vissza ettől bennünket az a gyermekes félelem, hogy esetleg szocialistáknak neveznek majd minket is; sőt ami helyes és elfogadható a szocializmus elveiből, ami mindenképen épít, annak megvalósítására fogjunk kezet vele. Ne nézzük, hogy ami jó, kitől jő; se az ne bántson bennünket, hogy egyik másik elvet épen tölünk sajátították el; akárhonnan jő is a jó: karoljuk fel, munkáljuk diadalra jutását. Annyival inkább megtehetjük és meg is kell ezt tennünk, mert egyenesen küldetésünk, missiónk van rá és mert nem máson, mint a Krisztus tanításainak hamisítatlan megvalósításán kell munkálkodnunk. Szó sincs róla, ami jó a szocialismu8 elvei közt, az megvan a keresztyén vallás alapigazságaiban is. E jónak munkálására bárhonnan jő is segítség, köszönet érte! Ne nézzük, hogy kik szegődnek hozzánk régi elveink diadalra juttatásáért. Annak pedig, ami a szocializmusban káros, romboló; ami talán csak értéktelen csillogás, szemfényvesztés: nézzünk szemébe komolyan és bátran, semmisítsük meg; vagy legalább csökkentsük káros hatását. Nem fejtegetem én most, hogy kik nevezhetik magukat a szó szoros értelmében szocialistáknak. Csak annyit említek meg, hogy akik védik a magán tulajdont, akik nem akarnak minden termelő eszközt: földet, bányákat, gépeket, vizierőt, a közlekedés nagy eszközeit a társadalom tulajdonává tenni, társadalmasítani vagyis szocializálni — azok már nem szocialisták a szó szoros értelmében. Az igazi szociálizmusnak u. i. alapelve mindezeknek a köztulajdonába vétele, szocializálása; mivel pedig ez csak a mai társadalmi rend lerombolása által érhető el szerinte: ezért forradalmi szocializmusnak is nevezi magát. Akik tehát bármi sok bajt látnak is a mai társadalmi rendben és bármily nagy igyekezettel igyekeznek is azokat orvosolni, de a társadalmi rend keretében, azok nem szocialisták a szó szoros értelmében. Pedig az ilyenek részéről igen sokszor halljuk : »én is szocialista vagyok.« A rendelkezésünkre álló idő (felolvasás lett volna ez az egyházkerületi lelkészi értekezleten) nem engedi meg, hogy a szocializmus történetével, fejlődésével és mai állásával az egyes országokban részletesen foglalkozzunk. Mivel pedig a társadalmi bajokat, amik bizony igen nagy számmal jelentkeznek és sürgős orvoslást kívánnak, a társadalom mai keretében is orvosolhatónak véljük: azért nem foglalkozunk a forradalmi szocializmussal se, vagy a más néven úgynevezett szocial-demokráciával se. Annyival inkább nem, mert maga se tudja megrajzolni a jövő alakulás képét úgy, hogy csak annyira-mennyire is tisztán és biztosan láthatnánk, mi következnék a mostani rend után. Azok a körvonalak pedig, amelyek a hangoztatott elvek után kivehetők, épen nem azt mutatják, hogy az új rend valami nagyon kedvezne az egyéniség önálló értékének, a jellemek fejlődésének, az öntudatos szabad munkásságnak és életnek; ép ellenkezőleg : megfosztaná jelentőségétől, erkölcsi értékétől az egyéniséget és lehetetlenné tenné a jelle-
