Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-14 / 41. szám
705 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 706 elvi kérdésről vau szó, melyet figyelemre méltatni érdemes. E hibáson vetett alap szerint az egyenes állaraadónak 10 helyett legalább is 14*16°/0-jával és annyi koronányi személyadóval terheltetnék népünk, ahány családfő van, pedig az a személyadó elég magas ahoz, hogy ha nem mérsékelhetjük, ne is igyekezzünk fokozni. Azért, ismétlen kérem ez egy szót a vezérek figyelmébe! Egy falusi lelkész. Nyilatkozat. A Debreceni Prot. Lap f. évi október 6-iki számában S. Sz. J. (kétségenkívül: S. Szabó József, az Orsz. Ref. Tanáregyesület főjegyzője) tollából egy kis közlemény látott napvilágot, mely a pápai ev. ref. főgimnáziumi tanári kart megtámadja azért, mert e tanári kar a közoktatásügyi minisztérium által a „felekezeti stb. tanárok fizetése kiegészítéséről szóló ideiglenes szabályzatot“ megbírálván, kifogásolta, hogy a szabályzatban nem érvényesül az anciennitás elve és az 1906. IX., valamint az 1883. XXX. t.-cikkek ellenére a szabályzat a szerzetes tanárok fizetési pótlékáról is gondoskodni kiván. Szemére veti tanári karunknak még azt is, hogy éppen ők helytelenítik e szabályzatot, kik Apponyi minisztert annak idején „egyenesen és különösen üdvözölni kivánták“. Minthogy e közlemény alkalmas arra, hogy a tanári kar eljárását hamis színben tüntesse fel, de arra is, hogy a protestáns tanárság közvéleményét e létünket érdeklő, fontos ügyben megtévessze, tanári karunk tartozó kötelességének ismeri a támadásra a következőkben válaszolni: Apponyi grófot, midőn a köovktatási miniszteri széket elfoglalta, tanári karunk igenis üdvözölni kívánta, megtisztelni akarván ezzel a nemzeti eszme lelkes harcosát. Helytelenítette azonban az üdvözlésnek azt a módját, melyet a ref. tanáregyesület vezetősége eszelt ki s mely tényleg meg is történt, hogy t. i. üdvözölték az új minisztert és ugyanezen alkalommal fizetésjavítást is kértek! Ha volt tanári karunkban bátorság az üdvözlésnek e meglehetős Ízléstelen módjával szembe szállani, van bátorság tanári karunkban ma is, amikor a miniszteri szabályzatról protestáns őszinteséggel megmondja véleményét. Ne a mi részünkön keresse tehát a tanáregyesület főjegyzője a következetlenséget, hanem keresse azok részén, akik mint a református tanárság bizalmának letéteményesei ellentétbe helyezkednek mindazzal, amit eddig a ref. tanár-egyesület közgyűlése s ennek kérelmére a fenntartó testületek és az egyetemes konvent a tanári fizetések dolgában egyedül helyesnek és üdvösnek találtak. Mind e fórumok az anciennitást fogadták el a fizetésrendezés alapelvéül; régi sérelmeket ezzel akartak gyógyítani, új visszáságoknak ezzel akarták útját vágni. S íme megértük azt, hogy az egyesület főjegyzője gúnyolódni mer azokon, akik nemcsak a küzdelemben voltak állhatatosak, de a kivívott siker gyakorlati értékesítésében is megvalósíttatni akarják az anciennitásnak a tanáregyesület vezetőségétől annyiszor magasztalt elvét. Ha mi is annyira szeretnők, mint ahogy Debrecenben szeretik, a germán idiómát, bizony mi mondhatnók el, hogy: „Welche Wendung!“ Mi igenis küzdöttünk a fizetésrendezésért, nem magunkért, hanem közérdekből, a mai és a jövendő tanári nemzedék jóvoltáért. Ám ha küzdelmünk ma némi eredménynyel kecsegtet, azért nem vagyunk hajlandók elveink eserbenhagyásával biztosítani magunknak anyagi előnyöket. Nem mi vagyunk következetlenek, hanem a ref. tanáregyesület főjegyzője és az ő félhivatalos sajtóinformációitól megtévesztettek a következetlenek, akik ugyanakkor, amikor a katholicizmus előrenyomulása, a szerzetesrendek térfoglalása (1. Debr. Prot. Lap 1906. X. 6. 642. old. és más lapokat is) miatt keseregnek, ugyanakkor szemet húnynak affelett, hogy a szabályzat a szerzetesrendekről minden törvényes alap nélkül gondoskodni kiván. Nem irigykedünk mi a szerzetesekre, mint ahogy ellenségeink mondják az Alkotmányban és Budapesti Hírlapban: de az végre is nem lehet közömbös reánk nézve, hogy a mi számunkra megszavazott segélyből részesüljenek ők is. Ám tárgyalja az ő pótlékügyüket is az országgyűlés, mint azt köriratunkban is mondtuk; mérlegelje a tőlük végzett munkát, életkörülményeiket, hivatásukat és anyagi helyzetüket. (L. a rimaszombati prot. főgimnázium erre vonatkozó köriratát is !) Ugyanezt kellett volna tenni az apácákkal is, kik a tegnapi (okt. 11.) hivatalos lap szerint szintén részesülnek fizetési pótlékban. Nem mi vagyunk következetlenek, hanem a ref. tanáregyesületi főjegyző és elvtársai azok, akik az autonómiát csak az ajkukon hordják és liberálisnak mondanak egy olyan szabályzatot, mely igaz ugyan, hogy szerződés nélkül, de megadja a minisztérium számára a fegyelmi beavatkozás jogát minden prot. tanárra nézve, holott eddig a szerződéses intézetekkel szemben is csak az volt kikötve, hogy a kinevezett tanárok fegyelmi Ítéletei felterjesztettek a minisztériumhoz. Ennyit tartottunk szükségesnek elmondani. Dőljön el bármiként a dolog, minket nem vádolhat soha senki azzal, hogy kötelességünket úgy autonómiánk, mint a protestáns tanársággal szemben becsületesen nem teljesítettük volna. Pápa, 1906. X. 12. A pápai ev. ref. főgimnázium tanári kara.