Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-30 / 39. szám

675 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 676 Afegyes ^özÍEménye^. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászhir. Mély raegilletődéssel s a ref. tan­ügyünket ért nagy veszteség érzésével vettük a következő gyászjelentést: „A sárospataki ev. ref. főiskola tanári kara mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett kartársa dr. Zsindely István jogakadémiai nyilv. rendes tanár, egyetemi magántanár, életének 37-ik, buzgó tanári műkö­désének 16 ik évében, hosszú szenvedés után f. hó 23-án reggel fél 6 órakor elhunyt. A kedves halottat, akinek el­vesztése főiskolánk súlyos vesztesége, folyó hó 24-én, d. u. 4 órakor a főiskola udvarán tartandó gyászszertar­tás után kisérjük örök pihenőhelyére, a helybeli ref. te­metőbe. Sárospatakon, 1906. szeptember 23-án. Áldott legyen emléke !“ — Nemes adomány. Dr. Darányi Ignác úr ő nagy­méltósága, főiskolánk örökös tiszteletbeli gondnoka ez évben is 200 koronát adott Németh István főjegyző úr utján a főiskola kebelében működő ifjúsági egyesületek számára. Ezen összegből a theol. önképzőkör kapott 60 K át; az ifj. képzőtársulat 50 K át; a főgimn. segítő­egyesület 50 K-át; a főisk. gyorsírókor 20 K-át; a főgimn. sakkor 20 K-át. A nagylelkű adományozónak a nevezett egyesületek nevében ez utón mond köszöne­tét a főiskolai igazgatóság. — Szép adomány. Holitscher Károly csetényi nagybirtokos úr szept. 4-én tartott esküvője alkalmából a csetényi református egyház javára 1000 = egyezer korona alapítványt tett, úgy, hogy legkésőbb öt év alatt a tőkét lefizeti; Öt évig pedig öt százalékot fizet utánna. A kamatok mindenkor csak iskolai, vagy egy­házi célokra fordíthatók. Halála esetén örökösei is köte­lesek a tőkét lefizetni. E nemes adomány újabb jele annak a fennkölt gondolkozásnak, amelyről Csetény új földes ura, a pápai egyházmegyében, a csetényi reform, egyház javára történt gyakori éa tetemes adakozás ré­vén ismeretes. Ily gondolkozásmód mellett biztosan sokak áldása szállt házasságára és kiséri végig ez éle­ten. Hálával, elismeréssel és jóindulattal adózunk neki mi is. — Uj theologiai tanár. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület a múlt héten töltötte be a budapesti ev. ref. theol. akadémián üresedésben lévő egyik r. tanári állást. 47 szavazat közűi 45 szavazattal dr. Pruzsinszky Pál főgimn. tanárt választotta meg az állásra. Benne kiváló erőt nyert a budapesti theol. akadémia, ki tudományos képzettségével, vonzó, szép előadásával, buzgóságával méltó dicsekedése lesz az intézetnek. Már eddig is élénk tevékenységet fejtett ki az egyházi irodalom terén, bizton reméljük, hogy új állásában nem egy derék munkával fogja azt gazdagítani, bár tudjuk róla, hogy munkássága súlypontját a kathedra képezi. Szívből köszöntjük új állásában ! — Uj egyetemi tanár. Legközelebb több egyetemi tanárt nevezett ki Ő felsége, a király. A kinevezettek kö­zött van dr. Dézsy Lajos egyet, könyvtárőr is. Kinevezése alkalmából őszinte örömmel köszöntjük s bizton reméljük, hogy új állásában is dicsekedése lesz anyaszentegyházunk­­nak s hű munkása a magyar tudományosságnak. — Egyházkerületi egyházi értekezlet. F. hó 17-én, délelőtt 9 órától kezdve élvezetes és tanulságos egyházi értekezlet volt Pápán. A tárgysorozat szerint délelőtt 9 órakor istenitisztelet volt a templomban. Prédikált Csukás Endre siómarosi lelkész; igen derekasan oldotta meg feladatát; valóban alkalmi és ünnepélyesen emelke­dett hangulatba hozta hallgatóságát gyönyörű imáival és élénk, tartalmas, visszaemlékezésekben gazdag, lelkes pré­dikációjával, kitűnő előadásban. Tíz órakor a főiskola dísztermében Antal Gábor úr, mint elnök, üdvözölte a szép számban megjelent tago­kat; tartalmas, irányjelző megnyitóját egész terjedelmében közöljük lapunk élén. Demjén Márton veszprémi lelkész lelkesítette aztán a jelenlevőket, hogy tartsanak bibliai, vagy vasárnapi iskolákat, karácsonyfa-ünnepélyt és szeretetvendégségeket. Beszámolt azzal a szép eredménnyel, amit ők 10 év alatt elértek. Balogh Elemér pozsonyi lelkész „A protestántizmus a Balkánon“ címmel igen tartalmas és élvezetes előadást tartott személyes tapasztalati alapján. Reméljük, hogy nem sokára egész terjedelmében közölhetjük előadását. Kis József felolvasása elmaradt, mert az egyház­megyéktől sok letárgyalni való indítvány érkezett be, az idő meg kevés volt. Lapunk majd hozza dolgozatát. Csizmadia Lajos theol, tanár ismertette az előbb említett indítványokat, javaslattal is kiegészítve. Az értekezleten, ami teljeséggel sikerültnek mond­ható, mindvégig jelen volt Hegedűs Sándor főgondnok úr is,. — Értesítés. Sajnálattal tudatjuk, hogy a Bocskay­­szobor leleplezését a Magy. Prot. írod. Társaság, Tiszán­túli Ref. Egyházi Értekezlet és Bel missiói Egyesület gyűléseit a vármegyei szoborbizottság és a fölsorolt egye­sületek elnökségei a Bocskay-szobor készen nem léte miatt szeptember 29., 30. és október 1-ről később meghatáro­zandó időre voltak kénytelenek elhalasztani. Hajdúböször­mény, 1906. szept. 23. A bizottság. — Tanári nyugdíjazás. A vallás- és közoktatás­­ügyi m. kir. miniszter Makay István pápai főgimn. tanárt egészségi okokból évi 1288 K-val nyugdíjazta. HpíÍpHÜQ Pö QflTldnP László Albert és Társa, a tiszántúli egyház­it v^vullö Cö ÜdliuUl kerület főbizományosa, iskolakönyv- és tanszer­kereskedésében Debreczenben a közelgő iskolai idény alkalmából legelőnyö­sebben szerezhetők be mindenféle iskolai könyvek, Írószerek és iskolai fel­szerelések. Nagy részletes képes árjegyzéket kívánatra ingyen és bérmentve küldünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom