Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-28 / 4. szám
61 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. és súlyosabb csapásokat mértek volna a Krisztus vallására, mint ahogy ezt a mi korunkban teszik. Az a léhaság és felületesség, amellyel pl. a napilapok kezelik a léleknek legnemesebb ideálját, a vallást, valóban megdöbbentő módon áthatotta már a társadalom gondolkozását, amin nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy a mai embernek jóformán egyetlen lelki tápláléka lett az újság, amely mindenfajta szellemi termékből ad egy-egy falatot, nagyképűsködéssel belekontárkodik minden tudományba és éppen felületességével veszélyezteti a tudomány komolyságát. így lesz mindinkább divattá a sekélyes vízben járás ahelyett, hogy mélyre vetnők a hálókat. Az ebből származó, első tekintetik talán észrevehetetlenül jelentéktelen, de valójában komoly veszély, a mindentudást negélyező felületesség védelmi harcra kötelezi azokat, akik a tudomány fegyvereivel is, elszántsággal is rendelkeznek keblük Istenének rnegvédelmezésére. Ezt a kötelezettséget teljesíteni s másokra is megkönnyíteni óhajtja Erőss Lajos, a debreczeni testvér főiskola munkás tanára, fent jelzett művében. Vállalkozása már első tekintetre is rokonszenvünkre méltó és a támogatást csakugyan megérdemli. Ez az elvileg már előre biztosított rokonszenv magyarázza meg azt a kedvező fogadtatást, amelyben eddig részesítette az egyházi sajtó e munkát és talán egy kissé túlozva állapította meg annak irodalmi becsét. Hiszen attól már szinte elszoktatott bennünket az egyházi sajtóba is már betolakodott s az irodalmi termények bírálatában is mutatkozó felületesség, hogy kifogásainkat őszintén elmondjuk s hogy többet ne is említsek, ez a felületesség mondatja a Protestáns Lapban Garzó Gyulával, hogy 100 művet sorol fel források gyanánt ez az Apologetika, holott 75-öt kellett volna mondania. No de ez az elfogúltság érthető és menthető, ha theol. tudományos irodalmunknak hagyományos szegénységére gondolunk. Hiszen ilyen terjedelmesebb és rendszeres református hitvédelmi irat nem jelent meg magyar nyelven a Zsarnay Lajos által írt Apologetika óta, amely pedig 1857-ben látott napvilágot, holott a természetbölcselet emlőin felnőtt papnövendékeknek .éppúgy mint az életben harcoló őrállóknak, a lelkészeknek igen-igen nagy szüksége van a védekezésnek fegyvertárára. Régóta érzett közszükséget pótol tehát az Erőss munkája. Azonban csalódnék, aki a keresztyénség védelmének teljes vagy rendszeres fegyvertárát keresné e műben. Maga a szerző is beismeri (22 1.) művének hiányosságát és ütköző pontúi a természettudósok támadásait jelöli meg s úgy látszik, hogy a „Függelék“-et is, amelyben a kér, vallásnak más nevezetesebb vallásokhoz való viszonyát tárgyalja, csak a teljesség kedvéért ragasztotta hozzá, ámde ha teljes Apologetikának igényével lépne fel, úgy a keresztyénség körén belől, a theologusok részéről intézett támadások ellen is fel kellene vennie a harcot és ez esetben nagy fogyatékosságnak jelezném, hogy vallásunknak olyan sarkalatos tételeiről, minők a Szentkáromságtana és a váltság, még csak említést sem tesz, 62 mintha ezek nem részesülnének éppen a bölcselkedő theologusok támadásaiban, amelyek tehát visszaszorításra várnak. Olyan világosan distingváló értelem, mint Erőss Lajos, bizonyára maga is tiltakoznék az ellen, hogy az ő műve a keresztyénségnek teljes és kimerítő apológiája volna. Tekintsük tehát annak a művet, a mi, és egyes természettúdósok ellen való védekezést keressünk benne. Ha ezt tesszük, elismerésünket kell nyilvánítanunk szerzője iránt, aki lelkesedéssel küzd, derekasan vitézkedik és a legtöbb esetben megnyugtatja a vallásért aggódót, meggyőzi a tévelygőt. Az Apologia fogalmáról és történetéről tájékoztató Bevezetés (3—22 1.) után 4 részben tárgyalja a talajdonképeni anyagot, de inkább mozaikszerűen mint tudományos rendszerben. Az I. rész: Theologia a mint ilyen eléggé ki van dolgozva. Legnagyobb súlyt helyez e részben a helyes istenfogalom raegvédelmezésére és azért a materializmus, ideálizmus, pántheismus és dualizmus ellen vitézül forgatja fegyverét. A legáltalánosabb elterjedésnek örvendő matérializmust támadja a legnagyobb készültséggel, ügyesen értve a vitatkozásnak azt a módját is, amely az ellenfelet nevetségessé teszi és ezzel öii meg (61 1.). Ebben a részben a theologusra felemelő hatással van különösen a 8. §. amely a legnagyobb természettudósok vallásosságát tünteti fel s végül nagy igazán kijelenti, hogy: „Az exakt tudomány csak a végest ismerheti meg, de a vallás a végetlenhez emel fel s ott ahol a távcsövek elhomályosúlnak, fénylik az Isten igéje, mely nekünk a sötétben szövétnekünk“ (106 1.) De a pantheismus tárgyalása zavaros, meg az igazsággal ellenkeznek ezen tételei : „a pogány vallások kozmogóniáiban valahányszor elpusztul a világ, a halál a maga munkáját mindannyiszor a vizek által végzi“ (37 1.), továbbá „Isten nem más, mint a világban levő erkölcsi rendről való fogalom“ (87 tehát Isten csak Jogalom!?) Nemcsak — igazán tanúlságos, de valóban élvezetes olvasmány az, amit e mű „A világ“ c. alatt a II. részben nyújt. Foglalkozik benne a világ előállásának elméleteivel, a bibliának és a modern tudományoknak idevonatkozó álláspontjával, a darwinizmussal, a világban rejlő célszerűséggel és a csodákkal mintegy 100 oldalon. Ez nemcsak a legterjedelmesebb, de úgy tárgyánál, mint előadási ügyességénél fogva a legértékesebb rész, úgyszólván a gerince az egész műnek. Alapos ismerője a kozmogoniai elméleteknek, a biblia kozmogoniája iránt nem elfogúlt, hanem a tudományos vizsgálódás eredményei előtt szívesen meghajolva elismeri a modern astronomia főlényét, meggyőző érvekkel harcol a darwinizmus ellen, amelynek gyengéit bajvívói ügyességgel napfényre hozza, magas nézőpontra emelkedve védelmezi a haeckeliánosok és más természettúdósok ellenében a világ célszerűségét és sok gondolatotj ébreszt okoskodásával az olvasóban ; azt is bátran aláírhatja bármely irányt valló theologus, amit a csudákról mond, mert a csuda jellegét meghagyja és annak a célját is helyesen állapítja meg. Csak „A tér és az idő
