Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-09 / 36. szám
617 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 618 tagadom, hogy mi ennek áldását eddig élveztük, de azt modom, hogy vessünk egy tekintetet arra, hogy eddig kiken állott s most is kiken áll ránk nézve annak élvezése, hogy a hibát legalább az igazi szerzőjének tulajdonítsák. Tagadják, ha tudják ellenfeleink, hogy nemcsak megakadályoznak bennünket egyházaink alakításában s berendezésében, hanem azt is szét szeretnék rombolni és felforgatni, amit eddig létrehoztunk. Mi az egyház felépítésén szorgalmasan fáradozunk. S mig munkánkkal el vagyunk foglalva, harcias vágygyal rontanak a mi műveink szétrombolására, nem engednek nekünk egy percnyi pihenést, hogy az alatt egyházunkat belsőleg is rendbe hozzuk. Aztán szemünkre vetik a romlást, aminek pedig ők az okai. Mily nagylelkűség hát az, ha ellenünk szüntelen akadályokat gördítenek s aztán vád gyanánt hozzák fel, hogy e miatt nem lehetett alkalmunk s időnk az egyház minden részének elrendezésére. Isten a tanúja bánatunknak, emberek könyeinknek, melyeket azért hullatunk, mert a tökélytől még oly távol vagyunk. De az egyházi rendre vonatkozó dolgok közül néhányat mégis kimozdítottunk a helyéből. Bizonyára nekünk is úgy kellett cselekednünk, mint azoknak, akik az összeomlott épület javításába kezdenek: a halomba omlott romkeveréket először széthordják, szétválogatják, hogy aztán minden a helyére kerüljön. Mert ha valami a régi egyházi rendből fenmaradt is az egyház akkora romlásában, a romok oly idomtalan tömegében úgy elvesztette régi ábrázatát, hogy semmi hasznát nem vehettük, mig abból a kevert roncsból ki nem vittük. (Folyt, köv.) Református papok egyenruhája. Nem akartam beleszólani Szalay és Csukás lelkésztársainknak a fenti kérdés felett megindúlt vitájába ; annyival is inkább nem, mert e felett a kérdés felett én már elmondtam egy alkalommal véleményemet. (A „Magyar Szó“ 1906. március 22. számában.) Azonban mivel látom, hogy minálunk még ez a kérdés is meglehetősen tisztázatlan, úgy vélem, nem lesz helytelen minél többünknek ismételten elmondani véleményünket s így aztán majd csak könnyebben kialakul az egészen helyes felfogás. Szalay lelkésztársunk szép munkálkodása, belmissiói tevékenysége előtt kalapot emelek és mint tudja is, nem volt alkalom, amikor tehettem, hogy dicsérettel ne emeltem volna ki munkásságát. De itt már nem értek vele egyet! Csukás Endre kollégánknak úgy elvi, mint egyházi, úgy társadalmi, mint protestáns szempontból teljesen igazat adok. Mert Csukás kollégánk, mint én cikkeiből kivettem, nem az „egyformitásra* törekszik mindenáron, hanem a lehetőleg egy kivitelű, egy szinü, egy alakú papi ruhával a jó ízlésre, a célszerűségre, de legfőbbképpen a prot. illetve a ref. papi tekintély megóvására. Távol van ő tőle teljesen az, hogy a „prot. szabadságot“, ha már a ruhacsináltatásnál is kell, hogy erről szó legyen, — „gúzsba kösse“ ; nem akarja Ő minuciákig kiszabni, — habár én ezt sem bánnám — a papi ruhát; de akarja azt, hogy miképpen a klérus 10 papja, ne legyünk mi is legalább 11 féle ruhába akkor, hacsak 10en jelentünk meg valahol; mert, ha ő náluk ez megy is, hol a tarka és fehér ing ; a magas és alacsony süveg : a vörös és lila öv; a széles és keskeny hátpalást stb., stb. : a „hierarchia lépcsőfokai“ — minálunk a „primus inter pares“ elvét csak nem akarjuk azzal megcáfolni, hogy az egyik lelkész hátán egy kopott, rövid, — palástnak csúfolt szövetdarab, a másiknak szélesebb ibolya, lila, zöld szint játszó lepedőszerű alkotmány; a harmadikon bő köpenyeg, csillogó selyemből látható. Engedelmet kérek, ez sem nem jó Ízlésre, sem célszerűségre, sem a ref. papi testület tekintélyének emelésére való ! Ez csupán arra való, hogy bennünket kinevessenek, meghurcoljanak; arra, hogy a legilletéktelenebbek is kritikát gyakoroljanak felettünk. Vagy van papi egyenruha, vagy nincs. Ha ilyet elismer a ref. egyetemes egyház, a szó etymológiája — egyenruha — ez is azt kívánja, hogy e ruha ne legyen annyi féle, ahány kálvinista pap van. A katonaságnak felvonulása impozáns látvány egyenruhájokban semmi eltérés sincsen. Kinevetnénk őket, ha látnánk, hogy az egyik ilyen, a másik meg amolyan ruhában van. A kath. papság rend és fokozat szerint minuciáig egyforma ruhát visel. Tagadhatlanul nagy előnyére! Nagy erő rejlik a katholicizmusban úgy ruha, mint a dogma egyformaságában: ki tagadhatja?! Mi minden téren szertelenek vagyunk. Nem prot. szabadságnak, hanem szabadosságnak hódolunk ! Egy jó példával is szolgálok arra nézve, hogy az idegen ember mint bírálja el sokféle szinü, alakú, nagyságú, szélességű papi ruháinkat. Elmondtam már má helyütt is ; de itt se lesz helytelenül. Csiky Lajos tanárom beszélte el a liturgia órán. ő is határozottan elítélte szertelen ruha viseletűnket ; de a Csukás adta példán kívül mások is megteszik ezt; álljon itt a szegedi zsidó rabbi mondása. Szegedi templomavatáskor történt. Az ünnepségre s azt követő bankettre hivatalos volt a zsidó rabbi is, ki nevezett tanárom mellé került az ebédnél. Beszélgetés közben így szólt: Szép, felemelő, magasztos volt ünnepélyük a maga egyszerűségében, — mondá a rabbi. — De ... de . . . bocsásson meg tanár ur, ba egy megjegyzést bátor leszek mégis megkockáztatni. 11-en állották körül legelőször a papok az urasztalát, de a 11-en legalább is 12 féle ruhában voltak. Jellemző megjegyzés és tanulságos úgy e bár ? ! És ez a valóságnak tökéletesen megfelel. Istenem, minő szertelenség mutatkozik egy-egy ünnepségünkön a papi ruhákban palástokban ? ! Minő szin változat ? ! Ezt csak a Csukás kollégánk említette úri ember tudta helyesen méltányolni. Nos, ez így sehogy sem jól van ! Ez a prot. papi tekintély, jó Ízlés, az egyetemes egyház rovására megyen. Meg kell okvetlen alkotni azt a papi egyenruhát. És sohase féltsük magunkat az egyformásításból eredhető veszélytől. Ez sohasem fog a prot. szabadság megölője lenni, sőt megteremtője lehet az együttes érzésnek, gondol
