Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
559 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 560 telenség minden zavartól menten uralkodott, akkor birtoklását mi megzavartuk. De ha a kegyes tudománynak azonnal, amint fénye a világ felett kigyúladott, mindenki a méltányosság követelése szerint önként s kész lélekkel segédkezet nyújtott volna, ma Krisztus uralma alatt nem volna kevésbbé békés csend és nyugalom az összes egyházak között, mint a közel múltban, mikor a zsarnoki pálcát az Antikrisztus tartotta a kezében. Szűnjenek meg hát azok, kik nyilvánvalólag megakadályozzák az igazság útját, Krisztussal háborút viselni s rögtön a legjobb békesség lesz, vagy szűnjenek meg legalább az általuk felkeltett ellenségeskedés vétkét is ránk hárítani. Mert az bizonyára mégis méltánytalan dolog, hogy egyéb békeföltételt nem szabnak ki, minthogy lesújtva a kegyesség tudományát, Krisztust mintegy koporsóba rejtve, az Antikrisztus ismét hatalmába kerítse az egyházat s bizonyára méltánytalan eljárás az is, hogy amazok ártatlanságukkal dicsekesznek, s minket azonfelül sértegetnek, mikor minden vétket és gyülölséget ránk hárítanak, kik nem kívánunk egyebet, mint ama drága egyességet, melynek köteléke Isten öröksége; hogy úgy bánnak velünk, mintha minden háborúságnak mi volnánk a szerzői. Szemünkre hányják, hogy tanításunknak semmi haszna, sőt tudom, hogy vallástalan emberek előtt nevetség tárgyai vagyunk azért is, mert gyógyíthatlan betegségeket bolygatva, a fekélyt csak nagyobbá tettük. Mert, úgy vélekednek, hogy az egyház nyomom helyzetében, mikor gyógyulásra nincs semmi remény, hiába való gyógyszerekkel kísérletezni is. Ebből aztán arra a következtetésre jutnak el, hogy amig jól van dolguk, fölösleges is bolygatnunk a bajt. Akik így beszélnek, azok az egyház belső lényegét nem tekintik Isten kezéből származónak s nem tudják, hogy ez emberi reménytől s vélekedéstől ép oly kevéssé függ, mint a holtak feltámadása, vagy egyéb hasonlónemü csoda. Ily körülmények között a gyors cselekvés lehetőségét sem az emberek' akaratából sem a korszellemtől nem várhatjuk, de a kétségbeesés közepéből kell annak kisarjadzania. Isten akarata, hogy az evangéliumot prédikáljuk. Hadd engedelmeskedjünk e parancsnak, kövessük azt, ha jövő dolga hivogat. Nem a mi dolgunk azt kérdezni, hogy mi lesz az eredmény. A mi kötelességünk csak az, hogy a mi legjobb azt óhajtsuk s Istentől imádságban esdjünk érte, hogy az óhajtott eredményért minden buzgalmunkkal, gondunkkal s szorgalmunkkal küzdjünk, s aztán bármiő lesz is az, nyugodt lélekkel tűrjük. (Folyt, köv.) A veszprémi egyházmegyei tanító-egylet közgyűlése. A veszprémi ref. egyházmegyei tanító-egylet f. évi julius hó 20-án tartotta Veszprémben rendes közgyűlését, mely alkalommal Szász Ferenc, a tanító-egylet elnöke, következőleg nyitotta ^ eg az ülést: Mélyen tisztelt közgyűlés s kedves vendégeink ! Szives szeretettel üdvözlöm önöket ez ünnepélyes pillanatban, midőn ugyanis, hivatalos felkérésre ily szép számban összeseregleni méltóztattak az ez évi közgyűlés megtartása céljából. Szükségesek az ilyen összejövetelek időközönként, nemcsak azért, hogy ama nehéz, tövises, de mindamellett magasztos pályánkkal összefüggő s. vele szoros kapcsolatban levő — a népnevelés megkönnyítésére s előbbvitelére célzó szellemi kérdésekkel foglalkozván, mintegy előirányzati tervet készítsünk a jövő tanévre. Mert valamint a vas köszörülés által lesz élessé s a nyers anyag csakis kidolgozás által válhatik többféle hasznos tárgyak nélkülözhetetlen eszközeivé, — úgy, a külömböző gondolatoknak összeillesztése, a szellem rostáján átszűrt eszmék egységesítése, hozzák meg azt a kedvező sikert, hogy a reánk váró feladatok, előttünk tisztábbá s a kívánatos cél, a megoldás tekintetéből — a tanítás nehéz terén — részünkről minél könnyebbé tétessék. De szükségesek m. t. kgy. az ilyen időnkénti összejövetelek nemcsak szellemi tekintetből, hanem a társulás szempontjából is. Különösebben az utóbbi évtized alatt, részint az előhaladott kor, részint a halandóság miatt, új, fiatal erők jöttek kebelbeli karunk közé s a társulásra nézve intetünk mintegy, hogy megismerve egymást tiszteljük, mert ebből alakul a felebaráti s majd a pályatársi önzetlen testvéri igaz szeretet, amelyre pedig nemcsak nekünk kartársaknak van szükségünk, hanem ha utánunk az egész társadalmat ez a nagy gondolat, ez a mindeneket átölelő s boldogító kapocs, t. i. a szeretet nagy eszméjének ápolása, kultiválása hatja át, akkor ez boldogítólag hat édes hazánk javának előmozdítására; egyházi, vallás-erkölcsi tekintetben pedig, a krisztusi szeretetben való emberi tökéletesség megközelítésére. E két szempontból tehát ismételten egy Isten hozott szives köszöntéssel üdvözlöm önöket. De hiszen m. t. kgy. ! egyébként is : ha a kebelbeli kartársak, ilyen alkalmakkor megjelennek, csakis szoros kötelességet teljesítenek. A hála és az elismerés nagy részben a minket megjelenésükkel megtisztelő nemes vendégeinké, kik méltányolva a nemzet alapvető munkásainak, a néptanítóknak működését, im megjelentek közöttünk, hogy örömünket emeljék, nagyrabecsülésünk pedig irányukban hova tovább fokozódjék. A kebelbeli kartársak nevében ilyenekül üdvözlöm : vármegyénk kir. tanfelügyelőjét nagys. Papp Sándor urat, ki nemcsak a tanítók hivatal főnökének tartja magát velünk szemben, hanem munkatársainak, miként ezt akárhányszor nemcsak hangoztatja, hanem tényeivel be is bizonyította. Üdvözlésünk illeti továbbá : Dobó Sándor egyik vezér kartársunkat, a „Ref. Tanítók Lapja“ szerkesztőjét Hajdúböszörményből, aki sem időt, sem fáradságot nem kiméivé, a messzetávolból eljött közibénk, hogy a tanítói közszellemet megteremthesse, amelyre ugyanis nagy céljaink kivihetése szempontjából oly igen nagy szükségünk van. Voltak köztünk továbbá a lelkészi karból és a helybeli áll. polg. iskola tantestület köréből is, hálánk kiséri őket is megjelenésükért, kik megbecsülik az alapvető munkatársaikat is.
