Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-05 / 31. szám
521 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 522 Népiskoláink s az új állami Tanterv és Utasítás. (Folytatás.) A m. kir. közoktatásügyi kormány sem volt megelégedve a népiskolai tanításban elért eredménnyel. Nem voltunk megelégedve, amint már említettem, mi tanítók Be. Az eredménytelenségnek okát a kormány a tantervben s az általa okozott túlterhelésben látta; mi tanítók ezenfelül a népiskola nyomorúságos életviszonyaiban s a tanítóság anyagi helyzetének tarthatatlanságában is látjuk. Nyomorúságos tanügyi viszonyaink között a legkitűnőbb tanterv 3em érvényesülhet, mert a tanítók tevékeny ségének szárnyát szegik a lét anyagi küzdelmei. A nyomorúság, az ínség, az elszigetelés, a magára hagyatás, az agyonhallgatás letörik még a legerősebb, a legnemesebb ambíciót is. Pedig ezek is napi renden vannak úgy polgári, mint egyházi közéletünk mezején is. Sokszor megesett már, hogy a forma jogcíme alatt, amely lényegében mindig hazug jogcím, agyon ütődött a lényeg, fürdővízzel együtt kiöntődött a gyerek is ! Csináltatott hát, hogy — a dologja térjek — a kormány új népiskolai Tantervet s azt ellátta bő Utasítással. És ez a Tanterv első sorban és igen helyesen a túlterhelésen akar segíteni oly formán, hogy a tanítási anyagot a régi tantervhez viszonyítva némileg leszállítja, részben másként rendezi el, elismerem, hogy szerencsés kézzel. De az is bizonyos, hogy amennyit könnyít a réven, annyit terhel a vámon, mert a heti óraszámot meg 26-ról felemeli 32-re. Iskolapadhoz köti a tanítványt heti 32 órán keresztül. És a tanítót? Elemi tanításban 32, ismétlőben 5 órán keresztül, ezekhez véve a kántori és irodai teendőket, hetenként mintegy 40—42 órai munkára szorítja. Nem tudom mi ez, ha nem túlterhelés! ? A régi tanterv, melynek halvány másolata a mi érvényben levő tantervűnk, majdnem kizárólag az észt tömi meg az ismeretanyag sokasága és sokoldalúságával. Elhanyagolja sok tekintetben a kedély, a szív képzését, az érzelmi nevelést, az eszményi ember nevelését, mely pedig a mi vallásos életünknek s a mi prot. iskoláinknak első rendű hivatása és célja. Ez a gyöngéje szerény nézetem szerint megvan az új állami Tantérnek is. Nem nyújt elég anyagot, elég alkalmat és időt sem az egyéni, sem a tömeg nevelésére, arra t. i., hogy a jó, a becsületes, az erkölcsi, az eszményi ember, az igazi jellem kifejlődéséhez teljesen megbízható alapot rakhatnánk. Én legalább így látom. Hangoztatja az Utasítás a harmonikus kifejlődést az értelmes, a hazafias, a vallásos dolgokban, de maga a Tanterv leköti a tanítót s a növendéket az értelmi neveléshez annyira, hogy se ideje, se ereje eszményi dolgokkal foglalkozni, más irányban is nevelő hatást gyakorolni. Protestáns szempontból szerény nézetem szerint az a jó tanterv, mely nem terheli túl sem a tanítványt, sem a tanítót, mely alkalmat ad az egyéni és a tömeg nevelésre, melynek anyagában domináló szerepe van a nevelő hatást gyakorló azon dolgoknak, melyek az emberiség erkölcsi jobbulását célozzák, melyeknek célja az eszményi ember, a jellem, a magyar kálvinista öntudat kifejlődése és megszilárdulása. Hiába tudnak a mi gyermekeink és ifjaink mindent, hiába, ha a szem recehártyáinak színeivel is tisztában vannak ha nem megbizható jellemek, ha csak muszájból becsületesek s addig, mig ez pénzbe nem kerül, ha nem krisztusi keresztyének, ha nem ragaszkodnak egyházunkhoz, hazánkhoz szivvel-lélekkel, szívós kitartással, ha nem igazi emberek a szó nemesebb értelmében, ha nem tudnak áldozni egyházunkért, hazánkért vagyont és vért, célt tévesztett, hiábavaló intézmény a mi protestáns iskolánk, mert nem adja vissza a ráfordított gondnak s anyagi áldozatoknak szerény kamatját se. Akkor jobb, ha nincs, jobb ha nem tartunk fenn iskolát, legalább anyagilag erősebbek leszünk. Inkább államosítsunk, mintsem rósz, elhanyagolt vagy épen nyomorgó felekezeti iskolát tartsunk fenn. Ha rajtam állana, a népiskola I —III. osztályában a beszéd és értelemgyakorlatok keretében tanítanám meg a vallástant, illetve a biblia történetet is. A tanítás összes anyagát illustrációk alakjában összekapcsolnám az ábc-vel. Gyönyörűen kapcsolható például a földmívelés és pásztorélet tanításával Ábrahára, József története. Kiirtanám a sokszor sületlen s izetlen verses szabályokat, különösen az illemszabályokat; rendre, tisztaságra, fegyelemre nevelni kell s nem tanítani. Hadat izennék már a kezdő fokon az értelem nélkül való memorizálásnak, a magoltatásnak. A népiskola III—IV. osztályában a tanítás központja már az olvasókönyv lenne. Vallástani kézikönyvül itt csak bibliát használnék, természetesen megfelelő alakban. Szabadtért engednék a szivet, a kedélyt, a lelket gyönyörködtető népiesés erkölcsi tartalmú meséknek, melyeknek tendenciája a jellem és öntudat fejlődése. A népiskolai ismeretek közlésére, átültetésére a legnagyobb részben a kérdezve kifejtő tanalakot használnám. Tankönyvet nem, legfeljebb példa- és eredménytárt alkalmaznék. Az V—VI. o. tanítási központja szintén az olvasókönyv lenne, melyben adnám az anyagnak 1. azon részét, mely a jellem fejlesztést, a protestáns, mondjuk kálvinista Öntudat megszilárdítását célozza s tartalmazza s a hazafias érzületet erősíti. Kézikönyvül csak történelmet használnék önálló kidolgozásban, de olyat, mely feltétlenül a mi érdekeink szempontjából s tendenciájával Íratott, s annak keretében feltalálható egyházunk történelme is. — 2. Az anyag azon részét, mely a mindennapi életben szükséges gyakorlati tudnivalókat tartalmazza. Természetesen a hit és szertartástant röviden, világosan, könnyen érthető alakban, minden elvont dogmatikus tételek s meghatározások nélkül szintén kézikönyv alapján tanítanám, mely kézikönyv tartalmazná a megfelelő imákat is. Csak röviden s nagy vonásokban jelezhettem a tantervre vonatkozó nézetemet, nem is teljesen kidolgozva, mert erre ez időszerint nincs érkezésem. Még csak az új állami Tan tervhez kapcsolt Utasításról kívánnék egyetmást elmondani. 31
