Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-29 / 30. szám

513 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 514 fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai“ c. nagy műve II. kötetének IX. fejezetében, a reformáció terjedésének okai és hatásáról egyebek közt ekéntmond: „Az egyház fölsőbb rétegeinek nagy része a renaissance légkörében hitetlenné vált. A világ gyönyöreinek rabja lett. Az alsó papságot a buta formalismus és brutális ki­csapongásai tették tönkre ... Áz az intézmény, vagy osz­tály, mely hűtlenné lesz hivatásához, mindig elveszti az emberek rokonszenvét. A papság pedig, amely hitetlen és mégis üldöz és uralomra vágyik, izzó gyűlöletet ébreszt maga ellen. És méltán. A hazugságon, a hypokrizisen ala­púit zsarnokságnál semmi sem rútabb. A rajongó túlka­pása és üldözése is imponál. Aki magával szemben szigorú, mással szemben is az lehet; de joggal lenézik a képmu­tatót és azt, aki magának mindent megenged s ugyanezért elitéli felebarátját... Az elvont speculatióra hajló, alapos­ságra törekvő germán lázadt fel először azon babonaság ellen, amelyet akkor katholicizmusnak neveztek. A rati­­onalismus és a renaissance mellett a vallásos érzés újra ébredezett és tért hódított. Föllázad az egyház visszaélései ellen és új formát keres hitének ... A régi egyház, mely a születés és érdek kapcsainál fogva a kételkedők és hitet­lenek ezreit számítja tagjai közé, mely egyeduralmára támaszkodva, botrányos visszaélések áldozata lett, mely el­szokott attól, hogy a lelkekért küzdjön és őket intensiv szellemi munkával áthassa, mert parancsolhat és kénysze­ríthet, mert világi büntetésekkel és inquisitióval biztosít­hatja a hűséget, ez az egyház nem képes azokkal ver­senyre kelni, akiknek többségét egyéni meggyőződés gyűj­tötte egybe, akiket lánglelkü apostolok, nagy emberek vezetnek. A tavaszi rügy 6zinpompájával és friss erejével miként mérkőzzék a fonnyadni induló lombozat zöldje. . .. Az új hittérítők, mivel kisebbségben vannak és üldözik Őket, buzgók és igazak. A hit után áhítozó magyar szom­­ját a friBS forrásnál oltja s nem a réginél, amelyet sok miazma ront“ . . . Bizony a mély betekintésnek, az erős megfigyelésnek kohójában készültek gróf Andrássy Gyulá­nak e biztos ítéletei ! K. J. — Missió címen Pólya Lajos nagyölvedi lelkész­társunk cikket tett közzé a Magyar Szóban ; arra hívja fel püspök urunk figyelmét, hogy Bars-Szklenóban missiói lelkészi állást kellene létesíteni, mert e vidéken sok ref. család van. Ő dr. Bartha Béla Selmecbányái akadémiai jogtanárral Selmec, Körmöc, Besztercebánya és vidékén, Zólyomban 45 családot számláltak össze ; a selmeci ifjú­ságban is van úgy 60 lélek református. Ezek minden lelki gondozást nélkülöznek. Felhivom tehát — irja — a nyilvánosság terén Antal Gábor úr Öméltósága, mélyen tisztelt és szeretett püspö­künk figyelmét e missiói terület rendezésére annyival inkább, mivel e felekezetűnket érdeklő munkát megkönnyítené azon körülmény, hogy dr. Bartha Béla jogtanár úr hajlandó volna az itt élő ev. ref. hivek világi gondozására az eset­ben, ha megbízatást nyer püspöke és esperesétől. Megbe­szélésünk tárgya volt Léva, hol szinte egy élénk lelkész működése elég figyelemre méltó dolgokat hoz a nyilvános­ságra. Látom, ez ifjú lelkészben a kitartó szorgalom s szellemi erőt, képes lenne a fent jelzett missiói telepet egy hitoktatói állás szervezése után, melynek központja Léva lenne, elvégezni. E missiói kör kiterjedne Bars felső része, Hont-, Liptó-, Zólyom- és Árvamegyékre. Felkérem tehát ismét Öméltóságát, Antal Gábor püspök urat, hasson oda ismert jóakaratával s nagyfokú befolyá­sával, hogy a lévai hitoktatói állás minél előbb szervezve legyen, mely után a jelzett missió telep életet nyer. — Tanítói állást keres 1000 koronás, vagy na­gyobb javadalmazásu, okleveles, orgonista, nős, 5 éve közmegelégedésre működő református orgonista kántor­tanító ; ajánlatok „Ev. ref. főtanító“ Nagysáp, (Eszter­­gomm.) intézendők. Ifi vaterlos rész. Pályázat. A dunántúli ev. ref. egyházkerület kötelékébe tar­tozó ekecsi IV. osztályú egyház lelkészi állomására pályázatot hirdetek. Javadalom : lakás melléképületekkel és kerttel. Az egyház tagjaitól készpénzben, terményekben és szántó­földben évi 1089 K 86 fillér, amely 510 K 14 fillér kongruával 1600 koronára egészíttetik ki. Az állomás 1908. évi március hó 12-én foglalható el. A kellően felszerelt pályázati kérvények 1906. évi aug. hó 20-ig nt. Veress Ede esperes úrhoz küldendők Búcs-ra (Esztergomul.) Komárom, 1906. évi julius hó 26-án. Antal Gábor, ev. ref. püspök. Pályázati hirdetmény. Az etei ev. ref. egyház II. tanítói állásra pályá­zat hirdettetik. Fizetése: 800 korona készpénz, 10 korona kert­pótlék, egy szobából álló lakás fűtéssel. Kötelessége a III. alsóosztályt a dunántúli ev. ref. egyházkerület tan­terve szerint vezetni, a főtanítót szükség esetén tem­plomi éneklés és temetésnél helyettesíteni. Pályázati kérvények f. évi augusztus hó 10-ig az ev. ref. iskolaszék elnökségéhez küldendők. Ete, 1906 julius 25. Vörösmarty Károly ev. ref. lelkész, iskolaszéki elnök. Szerkesztői üzenet. Sz. Zs. Gy.j B. J. L., Cs. E. S—s., Y. S. K. Megérkez­tek, köszönet! A jövő számban jöhetnek csak. A nyomda túl­ságosan el van foglalva s ezért mellékletet nem tudtunk adni. Y. K. K. Köszönöm. A gyűlésről előbb érkezett egy tudó­sítás s amikor én az önét oda vittem, az már ki volt szedve. Elnézését kérem. O. K. A—Sz. Megérkezett, köszönöm szépen, 2 hét alatt talán rákerül a sor. Y—i. Megérkezett. Igen szívesen várlak. F. Gy. N—s. Megérkezett, köszönöm, a jövő számban jön. F. J. I). Szintén . . . Mindannyiok szives türelmét kérem. A pápai egyházmegye közgyűléséről is csak a helyszűke miatt késik a tudósítás. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. Ezernél több kiváló orvos és tanár ajánlja! 1904. St. Louis Grand Prix. Külföldi utazáson kérjen min­denütt Szt.-Lukácsfürdői Kristály-ásvány vizet! A szénsavval telített hasznos ital étvágyzavaroknál és emésztési nehézségednél. A legtisztább és legegészségesebb asz­tali és borviz. Hathatós szomjcsil­­lapitő. — Vidékre és külföldre fuvardíj mentes szállítás — Kér­jen árjegyzést. Szénsavtelités nélküli töltés is' rendelhető, mely hasonló enyhesége folytán pótolja a fran­cia Evian és St. Galmier vizeket. Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat Budán. irt

Next

/
Oldalképek
Tartalom