Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-08 / 27. szám

465 dunántúli protestáns lap. 466 hozott határozatot: Vozáry Erzsébet nőuevelő-intézeti in­­ternátusi felügyelőnőnek az 1906—7. tanévre egészségi okokból szabadságot adott, helyettese Vikár Kornélia polg. isk. tanítónő lesz; a nőnevelő-intézetbe bentlakásra jelentkező növendékek fölvétele ügyében döntött, úgyszin­tén a papnövendékek és főgimn. tanulók köztartási segé­lyezése ügyében is; kimondotta, hogy a főgimnáziumnál Makay István lemondása folytán megüresedett mathematikai­­fizikai tanszékre szeptember 10-iki határidővel pályázat hirdetendő, úgyszintén a tornatanári állásra is ; a mathe­­matikai h. tanári állást megszüntette, helyette filológiai h. tanári állásra hirdet aug. 10-iki határidővel pályázatot. Több, lényegtelen ügy elintézése után d. u. 1 órakor ért véget a gyűlés, az elnökség éltetésével. — Felvett növendékek az internátusba. A folyó hó 5-én tartott igazgató-tanácsülés a következő növendé­keket vette fel az egyházkerületi internátusba: Teljes díjat, vagyis 450 koronát fizetők : Csemez Emilia, Balog Erzsé­bet I. polg. ; Deutsch Blanka, Kluge Margit, Erdélyi Irén, Pethő Sarolta, Tóth Mária, Bóday Teréz, Pfahul Margit, Veörös Juliska, Böszörményi Irma II. polg. ; Usemez Rózsa, Cinder Lujza, Varga Jolán, Kosztolányi Erzsébet, Hoffmann Mária, Gutwein N. III. polg. oszt. ; Varga Teréz, Miklós Mária, Fürst Margit, Balassa Sári, Császár Lenke IV. polg.; Németh Anna, Varga Mária 1. képző; Honig Erzsébet, Tóth Irén IV. kép. intézeti növendékek. — Bélkedvezményes díjat, vagyis 400 koro­nát fizetnek : Szakvány Margit, Fehér Lujza II. polg.; Tölgyesi Lenke, Matos Erzsébet, Csép Vilma, Józsa Her­­min, Pál Aranka I. kép. int. növendékek. — Kedvez­ményes díjat, vagyis 350 koronát fizetők'. Nagy Ida Klára, Csuhák Hona, Tóth Ilona, Hollósy Irén, Öllős Izabella, Kis Klára,, Tatay Juliánná, Gózon Vilma, Száz Lenke, Békássy Margit, Császár Ilona, Vörösmarty'Margit, Vörös­marty Erzsébet, Antal Gizella, Szenes Lenke, Jeremiás Lenke, Kárpáti Margit I. polg. oszt. ; Dobos Ilona, Kis Margit, Dobra Irén, Varga Erzsébet, Kis Sarolta, Viucze Sarolta, Mátyás Margit, Csajtay Julia, Tóth Etelka, Pong­­rácz Irén II. polg. oszt.; Nagy Etelka, Békássy Irén, Nagy Róza, Dobra Ilona, Sebestyén Mária, Léuárt Ilona, Pap Kovács Irma, Kárpáty Vilma, Tóth Erzsébet III. p. oszt. ; Hollóssy Vilma, Öllős Sarolta, Rottler Blanka, Kovács Ilona, Györffy Lenke, Mezey Margit, Szily Mária, Hörömpöly Izabella, Balassa Erzsébet, Cseresnyés Irén, Kárpáti Lenke, Nagy Ilona, Szigetby Piroska, Kovács Irén, IV. polgári oszt.; Szenes Erzsébet, Major Krisztina, Tóth Ilona, Jávory Olga, Antal Matild, Csekey Jolán I. kép. int. ; Karika Flóra, Molnár Margit, Závory Teréz, Nagy Piroska, Galambos Julia, Tóth Kornélia, Konkoly Thege Ilona, Szikszay Margit, Pap Vilma, Radácsy Mária, Szalay Matild, Nagy Vilma, Nagy Blanka. — Egyházak segélyezése. Ilyen óim alatt az 1906. évi költségvetés részletezésében a következő tételek szerepelnek : A rendes kiadások közt: Az ág. hitv. ev. egyháznak 314.800 korona (1904-ben 270 ezer 400). Az ev. ref. egyháznak 461.900 K (396.200). Az unitárius egyháznak 42.000 K (36.000). A prote­stáns egyházak kongrua rendezésére 2,300.000 korona. (1,950.000). A katholikus alsó papság helyzetének javí­tására egy millió korona (800.000). Az ág. hitv. ev. és ev. ref. egyházak alapjának a gyarapítására, úgy mint 1904-ben, 300 ezer. Az unitárius egyháznak 15.800 koronát irányoz elő a rendkívüli kiadások közt a költ­ségvetés. Protestáns célokra, szemben az 1904-ben adott 2,625.600 koronával, így 466.100 koronával többet, 3 millió 118.700 koronát juttat a költségvetés. — A komáromi ref. egyházmegye julius 3-án tartotta ez évi közgyűlését. Előző napon volt az ehm. lelkészértekezlet, missió és segélyosztó bizottságok gyűlése. Néhai Öllős Károly halálával megüresedett tisztségekre a szavazatok felbontattak. Egyházmegyei közpénztáros általános szótöbbséggel Gyalókay László nemesócsai lelkész, gyámoldai számvizsgáló Gálffy Géza gelléri lelkész lett. Tanácsbiróságra uj szavazás rendel­tetett el a legtöbb szavazatott nyert: Borosa Kálmán kamocsai, Tuba Gáspár ekeli és Borza Mór hetényi lelkészek között. A szapnyárádi egyház meghivás utján Szij Sámuel szendi lelkészt választotta meg. — Az őrségi ev. ref. egyházmegye tanító testületé ez évi közgyűlését julius 11-én d. e. 9 órától kezdődő­­leg Körmenden, a ref. iskola helyiségébe fogja megtar­tani, melyre úgy a tagokat, valamint a tanügy iránt érdeklődőket van szerencsém tisztelettel meghívni. Pusztarádóc, 1906. julius 2. Soós Gyula egyl. elnök. — Értesítő. Megjelent a győri református egyház népiskoláinak értesítője az 1955 — 6. tanévről, Össze­állította : Vaskő László tanító. Közli Szabó Zsigmond lelkésznek a Bocskay-emlékünnepen elmondott beszédét. Azután beszámol a tanév nevezetesebb eseményeiről; a rendről, a látogatásokról, a gyermekekkel gyakorolt jó­tékonyságról. Közli az iskolaszék, valamint a tanító­­testület tagjainak névsorát; a feldolgozott tananyagot; a tanulók névsorát és osztályzatát. Szabadhegyi isko­lájukban ismétlő iskola is volt, de a győriben nem volt, „amennyiben az ismétlő-iskolai tankötelesek nagy rész­ben iparos-tanoncok, részben magasabb iskolába járnak.“ Hát a földmíves gyermekek ? Közli a rendtartási és fegyelmi szabályokat, a jövő tanévre tudni valókat és az évzáró vizsgálatok sorrendjét. — Falusi gazdák, ha ezért a um. földmívelés­­ügyi m. kir. minisztériumhoz fordúlnak, jutányos áron kaphatnak használt távirda sodronyokat. 1 métermázsa sodrony ára 14 és 20 korona, vastagság szerint. A fo­lyamodást az illetékes vármegyei gazdasági egyesület utján kell beküldeni. — Igehirdetö. Egyházi beszédek gyűjteménye. Első' év. 5. főzet. Tartalma: Korbély Géza : A kereszthordozó keresztyén. Anonymus ref. lelkész : A föld. I. II. Thomay József: Meg nem szégyenül soha. Vargha Antal : Az áldás Istentől jő. Hajdú Lajos : Az élet igazi megszente­lése. II. Viski Gyula: Boldogok, akiket az Ur megdorgál. Kassay Béla : A jó sáfár ... A füzetben van 2 nyári, 1 aratási és 1 aratás utáni beszéd, a többi közvasárnapokon bármikor mondható. Az igehirdető megjelenik havonként. Előfizetési ára egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Kiadóhivatal Nagybánya, Hid-utca 8. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom