Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-21 / 3. szám
Tizenhatodik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1906. január 21. AZ EGY H Á 2L ES ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős MßöjßlBIlik QlilldBD VaSámap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János----- szerkesztő czimére küldendők. — M ■_ főmunkatárs czimére küldendők. ----Egyházunk A mai nehéz viszonyok között csekélyebb népességű s vagyoni erőben is meggyöngült egyházainknak valódi panacea a különböző segélyforrásokból gyengébben vagy erősebben csergedező segedelem, melyet azok a múltban tanúsított hűségük s a jelenben is meglevő állhatatosságuk jutalmaként tekintenek, amellett a jövőben is reménylendő kitartásukra való buzdításul méltán meg is érdemelnek. Az egyes kegyes jóltevők bőkezűségéből és a mindenkori államkormányok jóindulatából a jelen időben osztogattatni szokott segélyeknek azon intenciója azonban, amellyel azok tétettek és adatnak, sohasem tévesztendő szem elől, — mert ez tiszteletlenség volna az alapítványttevők, illetve a segélyt általánosságban nyújtók iránt. Ámde e mindenkor tiszteletben tartandó elv a gyakorlatban, úgy látszik, mintha néhanéha elhomályomályosulna. Vagy enyhébben szólva, legalább nem a szigorú következetesség és célzatosság, minden személyi érdeket elnémító, hallgatásra késztető és minden kicsinyeskedésen felyülemelkedni tudó, tiszteletet parancsoló köntösében jelenik meg. Nem új e dolog, aminthogy semmi sem új a nap alatt. Már — a hál’ Istennek nagyra nőtt és még nagyobbra hivatott — közalapunknál fölmerült ez. Midőn az abból adandó segélyezések megkezdődtek s természetesen a nyitott konyhából kiszállongó illatra sokan tódultak, a szétforgácsolási rendszer ellen többen — és méltán — felszólaltak. Nem is kell messzi menni, hogy állításunknak súlyt és tekintélyt kölcsönözzünk. Egyházkerületünk szeretett és érdemes püspöke, ezelőtt tán 16 évvel, még mint ácsi lelkész, a tatai egyházmegye egyik lelkészi értekezletén hangsúlyozta, hogy célhoz nem vezet az elaprózott segély-nyújtás. De hozzá tette, hogy senkit sérsegélyezése. teni nem akar, mert nem azt mondja, hogy az adott segélyek nem jó helyre adattak és nem a kért célra használtattak fel, hanem hangsúlyozza, hogy a segélyezésnél bizonyos rendszert kellene követnünk, hogy a célt jobban megközelítsük. Arany igazság ez, mert ez felel meg a célt megközelítő szellemnek. S azt hiszem, a közalap újabb és helyesebb segélyosztási rendszerében része van a fentebb idézett igazságos nyilatkozatnak. De most nem erről a magasztos célú közalapnak segélyeiről akarok röviden szólam — jóllehet ennél is óhajtandó, hogy folyton közelebb, meg közelebb jusson magasztos céljához, a pusztuló és erőtelen egyházak anyagi regenerálásának becsületes törekvésű és szigorú rendszert követő szolgálata által nemes missziója betöltéséhez — hanem a közelebbi egyházi hatóságaink által éven kint osztogattatni szokott segélyekről. Értem a Baldácsy és Szondy-Kenessey alapítvány évi felosztható és a kormány által adott «államsegély» kiosztatni szokott egyházi segélyeit. Ezeknek célja elsőben is a pusztuló és erőtelen egyházak segélyezése, a maguk erejég megvalósítani nem tudható törekvésük elérhetésében. Hogy az 1878. évi aug. 8-án Rohicson meghalt áldott emlékű, «mindenekkel jól tevő» báró Baldácsy Antal, széles keretű, az összes, 11 prot. egyházkerületet érdeklő nagyszerű, fejedelmi alapítványáról szóljunk elsőben is, hát erre nézve az 1877. évi kér. gyűlés jkönyve 34. lapján ez olvasható, u. m.: a) pusztuló egyházak megmentése, Ínséges egyházak segélyezése s az építkező egyházak gyámolítása. b) szuperintendens urak illő díjjazása, csekély fizetésű lelkészek javadalmának emelése.
