Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-14 / 2. szám
27 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. 28 Ez a Kacziány lett tehát a perth-amboyi egyház első lelkésze. De épen az a körülmény, hogy Kacziány soha a papi pályára nem készült, mit a hívek is megtudtak, azt eredményezte, hogy az egyháztagok legnagyobb része elhidegült az egyháztól. Kacziány pedig négy hónapi áldatlan munkája után jobbnak vélte visszavitorlázni Magyarországba (1904. febr. 9-én) s Budapesten újra elfoglalni a kereskedelmi tanszéket. Utódja — a maradék 84 egyháztag által megválasztva — Kozma József, a jelenlegi lelkész lett, ki nagy eréllyel fogott hozzá az elszórt osontok újra összeszedéséhez s csak az ő fáradhatatlan munkásságának volt köszönhető, hogy az egyház újra fejlődésnek, szép virágzásnak indult. Már-már a templomépítésről is kezdtek gondolkozni. Közben azonban olyan dolog történt, ami az összhangot nagyon megzavarta. Isteni tiszteleteiket ugyanis a presbiterián egyház vasárnapi iskola termében tarthatták eddig minden fizetség nélkül. 1904 julius havában azonban minden komolyabb megindokolás nélkül (ha csak az nem vehető ennek, hogy a magyarok bepiszkolják a termet) tudomásukra adták, hogy gondoskodjanak más helyről, mert tovább nem hajlandók átengedni részükre a nevezett termet. Ez e szeretetlen eljárás mindjobban megérlelte azt a gondolatot lelkészben és híveiben egyiránt, hogy jobb lenne talán a hazai egyházhoz csatlakozni, mint a a presbiterián mostoha szívességet élvezni. Azonban ez is nagy nehézségekbe ütközött, mivel a templomépítésre összerakott filléreik (mintegy 800 dollár) a prespitérian angol lelkész nevére volt elhelyezve a bankban s ő csak olyan feltétellel volt hajlandó részükre azt kiadni, ha templomtelket vásárolnak rajta s azt „Firt Hungarian Ptesbyterian Church“ (Első magyar presbiterián egyház) néven telekkönyveztetik. (Amint ebből is látszik, jól értik a presbitériánusok, hogyan kell a magyarokkal elbánni, hogy el ne szakadhassanak tőlük, vagy elszakadás esetén semmi egyházi vagyont magukkal ne vihessenek, mert ilyen módon minden vagyon a misszióra száll vissza, ha csak egy emberük is marad, akit nem nagy dolog jó pénzért bármikor is találni). Sajnos! az egyház — elég helytelenül — belement még a telek vételbe is. De ez se sokat lendített a helyzeten, mert a presbitériánusok azért még sem engedték meg, hogy iskolájukban tarthassanak istenitiszteletet. S igy hol itt, hol ott, mígnem végül az „Union Hall“ban tartották meg isteDitiszteleteiket. Ez a terem azonban vigalomnak s mulatságnak helye is egyúttal és igy részben ez a körülmény, részben pedig a folytonos ide oda vándorlás, az istenitiszteletektől ismét elidegenítő a híveket s az elkeseredést csak még jobban fokozta a presbiterián misszióval szemben. Tetőpontját érte el az elkeseredés akkor, mikor a lelkész, — ki otthon már 19 évig volt rendes lelkész,— Trentonba hívták gyűlésre, hogy megvizsgáztassák s ezen ténye által bizonyságot nyerjenek afíelöl, hogy ő és hívei a magyar ev. ref. vallástól elszakadnak és presbiteriánusokká lesznek. Erre azonban már kaphatók nem voltak. De ezzel egyúttal a mérték is teljesen betelt. Látván, hogy a presbiterián misszió alatt ilyen formán soha sem lesz templomuk s az ő fennhatósága alatt tovább maradni hitük megtagadása nélkül nem lehet, 1905 április 24-én az egész gyülekezet — egy ember kivételével — kimondta a presbiterián egyháztól való elszakadást s a hazai egyházhoz való csatlakozást. Alig történt meg azonban ez a fontos lépés, a presbiterián egyház jól fizetett magyar zsoldosai,: Hamborszky Gyula, Dikovics János és Hamborszky Pál állítólagos „lelkipásztor urak“ azonnal megjelentek Perth- Amboyban. Talán azt se tudják pedig ezek a jó urak, hogy mi az a theologia, kivéve Dikovicsot, ki otthon barát volt. De ő is olyan jó „ref. lelkész“, hogy Kozma Józseftől kérdezte meg és íratta le vele, hogy miként kell az urvacsorai szertartást végezni. De most azért a presbiterián theologián magyar tanár s ő képzi a magyaroknak a presbiterián papokat. Gondolható, hogy milyen tudományos színvonalon állanak tanítványai ? Ezek a jó urak aztán aj tóról-aj tóra járva, ígéretekkel s fenyegetésekkel igyekeztek a híveket megfélemíteni s maradásra bírni. De csak keveseket tudtak már visszahódítani. Azt azonban mégis elérték, hogy e megtévesztett vagy megfélemlített néhány emberrel alapot találtak arra, hogy Pető Károly Szurdokról (Abaujm.) megiéptetett ref. tanítót — mint segéd misszionáriust, ki most végzi a theologiát (Dikovics vezetése alatt) — beültessék Perth- Amboyba , ellen-papnak. Hamborszky Pál pedig a társegyházban New-Brunswickon telepedett meg. Pető úr ugyan nem sok vizet tud zavarni Perth- Amboyban, de annyi eredménye mégis lett az ő odahelyezésének, hogy az egyház minden vagyona, templomtelke a presbiterián egyház kezén maradt. Semmije sem lévén igy az egyháznak, a presbitériánusok reménykedése az volt, hogy épen emiatt kénytelenek lesznek majd a magyarok visszatérni az ő mostoha keblére. Ekkor jött azután segítségül a hazai egyház s 1000 dollár ingyen segéllyel lehetővé tette azt, hogy új telket vásárolhattak s kedvezményes kölcsön közvetítésével azonnal hozzáfoghattak a templomépítéshez is. S bár a templom még csak félig-meddig készült el szept. 10-ig, azért felszenteltük, hogy legyen legalább helyük, hol istenitiszteleteiket, megtarthassák. Mert az „Union Hallu is, hol összeszoktak gyűlni Isten imádására és tiszteletére, gazdát cserélt s szept. 1-től nem kaptak sehol erre a célra alkalmas helyet. A templomszentelési ünnepély lefolyása röviden a következő volt : a szép számban megjelent egyletek és közönség diszmenetben vonultak a templomhoz (Kirchland Place) zenekiséret mellett. Útközben az ideiglenes lelkészlakás előtt csatlakoztak a menethez a lelkészek is két kocsival. A templom elé érve, felzendült az ének a hivő ajkakon : Oh ! Seregeknek Istene ! . . . Ennek elhangzása után Kuthy Zoltán esperes szép beszéd kíséretében, a Szentháromság egy Isten nevében kinyitotta a templom ajtaját és a kulcsot átnyújtotta a lelkésznek, Kozma Józsefnek. Ezután az ünneplő sokaság, élén a lelkészekkel, bevonult a nagy tágas templomba, hol az alkalmi énekek után Bereczky László
