Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-22 / 16. szám

267 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 268 helyi, illetve kerületi szervezetekbe csoportosulniok s ily módon a saját viszonyaik figyelembe vételével tenni az orsz. központnak javaslatokat a speciális helyi teen­dők ügyében s munkálkodni a szövetség céljainak meg­valósításában. Ily módon fejlődhetik majd a szövetség az egész országra kiterjedő élő szervezetté, melynek vérkeringése lehetővé teszi, biztosítja a magyar kálvi­­nistaságnak egységes és egészséges életműködését. Á Kálvin-szövetségnek tagja lehet minden tisztes­séges magyar honpolgár, férfiak, nők, ifjak egyaránt. A tagok négyfélék : örökös tag lehet, aki egyszersmin­­denkorra legalább 500 koronát fizet; alapító tag lehet, aki egyBzersmindenkorra legalább 150 koronát, a rendes tagok legalább évi 5 koronát, a segítő tagok legalább évi 1 koronát fizetnek. Bízva bízunk abban, hogy azok a nagy és nemes célok, melyeket a Kálvin-szövetség maga elé tűzött, kellő visszhangra fognak találni, s ebben a reményben lelkünk egész melegével kérünk mindenkit: lépjen be a Kálvin-szövetségbe s gyűjtsön a szövetség részére ta­gokat. Teljes bizalommal és hittel reméljük egyházunk és hazánk javát tartva szem előtt, hogy a „Kálvin-szövet­­ségünk“ célját nemcsak előmozdítani, hanem a szövet­ségben tevékeny és munkás részt is venni hitsorsosaink szine-java sietni fog. Az Ur velünk leszen, „ki meg­eleveníti a mi lelkünket s nem engedi, hogy a mi lá­baink elessenek.“ (LXVT. Zsolt. 9.) s hívjuk is őt se­gítségül, mig közel vagyon ! Budapest, 1906. április hó. JDr. Nemes Bertalan Kovácsy Sándor kiküldött jegyző. az alakuló ülés által kiküldött elnök. Szóljatok hozzá kedves lelkésztársaim! Egyházi életünkben annyi összevisszásságra, annyi bizonytalanságra bukkanunk, hogy egyáltalán nincs mit csodálkoznunk az egymást érő fonákságokon. Nálunk kinek­­kinek úgyszólván egyéni belátására van bízva, hogy út­mutató hiányában, mit és miképpen cselekedjék, s talán ez a szintelenség az oka, hogy az evangélium minden vonzó ereje mellett is, nem tudunk vallásunk iránt olyan rokonszenvet kelteni, mint aminőt tanunk tisztaságánál fogva méltán megérdemlenénk. Nincs egységes liturgiánk. Ahány ház, annyi szokás. Zsinatunk, a ref. egyház mérhetetlen hátrányára, elvetette a történelmi alapon nyugvó Novák-féle zseniális javaslatot, s alkotott helyette olyan se hús, se halszerű istenitiszteleti rendtartást, mely sem minket, sem a kívülünk állókat nem fogja kielégíteni sohasem. Nincs korunk követelményeinek megfelelő énekes­könyvünk. Évtizedek óta vajúdunk templomi dallamaink megjavításán s ezzel istenitiszteletünk vonzóbbá tételén, de azért mégis a régi dissonáns kerékvágásban vergő­dünk. Nincs lelkészi egyenruhánk, ki-ki saját Ízlése szerint varratja fungáláskor használni szokott öltönyét; állásunk­hoz méltó egyöntetűség helyett szembeszökő különbözőség, egyéni Ízlés dominál. Nincs meg nálunk a törvény kellő tisztelete, kijátsz­­hatja azt akárki is felelősségre vonás nélkül. Egyházi törvényünk 120. §-a például nyíltan kimondja, hogy : keresztszülők, csak a keresztyén anyaszentegyház kebelébe tartozó egyének lehetnek és mégis akadnak kollégáim, kik a liberálismus nevében zsidó korcsmárosnék kezein keresz­telik kisdedeinket, mi által nem kevés kellemetlenségnek teszik ki sokszor azon kartársaikat, kik a hivatkozott törvényhez alkalmazkodnak. Volt idő, midőn ez ellen a visszaélés ellen szót emeltem, s válaszúi azt nyertem, hogy illiberális, elfogult, türelmetlen vagyok. Nincs egyházi életünkben gyülekezeti fegyelem ; megtorlás hiányában ki-ki azt teheti, amit akar. Óh, ha Kálvin, a nagy reformátor saját testével nem tartóztatta volna fel a végtelen libertineket az Urasztalához való já­­rulástól, az erkölcstelen Genf sohasem született volna a puritánismua példányképévé, ha vallásunk üldözése ko­rában élt dicső elődeink, az úgynevezett „ecclesia köve­téssel“ nem tartották volna féken a csapongó emberi indulatokat és szenvedélyeket, ha az ősrégi presbitérium, Tóth Ferenc kis kátéja szerint, nem tiltotta volna el az Urasztalától a cégéres bűnökben lélekzőket, a protestán­­tizmus sohasem verhetett volna állandó gyökeret édes magyar hazánk földjén ! Hogy négy század ádáz vihara ki nem tépett, ki nem szakgatott bennünket innen, azt hazafiságunk és tanunk tisztasága mellett főleg szigorú erkölcsÍ8égünknek köszönhetjük! . . . Nem tudom, hogy vagyok vele, lehet, hogy tévedek — errare humánum est — de én azt hiszem, hogy a baptista atyafiak azért terjednek rohamosan hazánkban, azért ékelődtek oly meglepetés­­szerüleg az elismert felekezetek sorába, azért tudják ma­teriális korunkat mintegy hypnotizálni, mert a szentirás alapján, szigorú fegyelem alatt állanak, s aki köztök ennek alája nem veti magát, kiközösítik, illetve be sem kebelezik. Van fegyelmi szabályzata katholikus testvéreinknek, van a baptista atyafiaknak, csak nekünk nincs, e tekin­tetben csak mi vagyunk olyan függő állapotban, mint Mohamed koporsója. Vegyük fel hát a fonalat ott, ahol pár évvel ez előtt elejtettük, lelkészi értekezleteink utján hassunk oda, hogy minél előbb, jól meghányt-vetett, jól kidolgozott ja­vaslatok kerüljenek megrostálás végett gyűléseink aszta­lára, melyekből aztán az illetékes faktorok egy egyetem­­legesen kötelező fegyelmi szabályrendeletet alkothassanak. Direktórium, útmutató nélkül egyikőnk is, másikunk is olyan orvossághoz folyamodik aminőt egyéni belátása javasol, ez pedig kissé ruganyos, mert sikertelenség esetén nagyobb sebet üthet, tágabb kaput nyithat a visszaélésekre, miknek kihasználását élelmes ellenfeleink bizonyára nem is fogják elmulasztani, nem különösen akkor, ha egyikőnk tesz, amit belátása szerint tennie lehet, másikunk ellenben csak tudomásul veszi a romlást, s iránytű hiányában engedi magát az áramlat által sodortatni. Az egyházpolitikai törvények létrejötte óta a klérus

Next

/
Oldalképek
Tartalom