Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-08 / 14. szám
231 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNSLAP. 232 gatva, majd könnyebb színműveket, később már történeti drámákat s a hazai nagy költők legjelesebb alkotásait. Ez rendesen oly nagy hatással van az ifjakra, hogy szabad idejüket is a tovább olvasásra használják. Tiz óra után félórai szünet van. y2ll órától 11-ig a szépírást gyakorolják, 11—12-ig pedig a hazai történelemmel foglalkoznak. Délután 2—3-ig világtörténettel foglalkoznak 8 hetenként egy estén valamely korszakalkotó nagy eseményről külön felolvasást is tartanak. 3—4-ig helyesírás és fogalmazás. 4—5-ig szünóra. 5—6-ig földrajz. A növendékek ezt a tantárgyat kedvelik legjobban. 6 — 7-ig számtan. Esténként 8 — 9-ig a növendékek váltakozva felolvasnak egy-egy jelesebb iró műveiből. S az egész napi elég súlyos munka után nem egy növendék ezután is tovább olvasgat az olvasóteremben. Ami pedig a dolog anyagi oldalát illeti: egy-egy növendék teljes ellátásért a tandíjjal együtt fizet 160 dán koronát. Ezek az iskolák mind társadalmi utón, a társadalom áldozatkészségéből jöttek létre. Újabban azonban az állam is — belátván óriási fontosságukat — jelentékeny összeggel járul fentartásukhoz és fejlesztésükhöz. Nevezetesen 1892-től kezdve 140.000 koronát ad az iskolák, 250.000 koronát pedig a növendékek segélyezésére. Dánián kívül különösen Svédhonban és Finnországban virágzottak fel az ilyen népfőiskolák. S ha talán valaki azt kérdené, hogy miért Írok épen itt és erről az idegen iskolai intézményről ennyit, hát annak egyszerűen azt is felelhetném, hogy a kipróbált és hasznosnak bizonyúlt intézményeket minél szélesebb körben ismeretessé tenni nem kárbaveszett fáradtság. De mást is mondhatok rá. Jól megfontolva a népfőiskolák dolga nem annyira tanügyi, mint inkább erkölcsi, társadalmi, sőt vallásos kérdés. Hiszen első sorban a keresztyén egyházaknak' áll legnagyobb érdekében, hogy minél több oly értelmes és emelkedett gondolkozásu egyháztaggal rendelkezzenek, amilyeneket az északi népfőiskolák kibocsátanak. S mikor olvastam az ezekről szóló ismertetéseket, rágondoltam az én értelmes, törekvő és munkás magyar református népemre, akit kis gyermek korom óta ismerek és megtanultam nagyra becsülni. Elgondoltam, hogy mennyire lehetne még fokozni munkakedvét, erejét s ezzel együtt társadalmi befolyását ennek a kiválóan értelmes fajnak, ha fölfegyvereznénk őt azzal a nemesebb felfogással az életről s mélyebb belátással az élet viszonyaiba, amit a népfőiskolák adnak hallgatóiknak. Ha volna bennünk kellő lelkesedés és reá vetnők magunkat erre a feladatra 8 a népfiiskolák segélyével sikerülne — aminthogy okvetlen sikerülne — református magyar népünk műveltségét még egy jelentékeny fokkal magasabbra emelni : akkor a magasabb műveltséggel, különösen pedig az ily erkölcsi alapokon nyugvó magasabb műveltséggel együtt járó vagyonosodás és társadalmi befolyás a protestántizmus megújhodását és föllendüllését vonná maga után hazánkban. Bizony megújhodásra, újjászületésre volna szüksége protestáns népünk széles rétegeinek. Szomorú dolgokat beszél rólunk a statisztika, ez a sokaktól kigúnyolt tudomány, amely azonban mégis csak legjobb útmutató a társadalmi fejlődés vagy hanyatlás megítélésénél. S ez a tudomány hosszú évtizedek tanúsága alapján kétségtelenül kimutatja, hogy a mi arány számunk folytonosan hanyatlik, folyton fogy s ha ennek gátat vetni nem tudunk, hát eljő az idő, ha nem is mindjárt, de idővel bizonynyal, hogy jelentéktelen semmiséggé törpülünk, sőt semmivé leszünk. Olyan nagyon elterjedt köztünk ama pokolbeli bűn, az átkos egy-gyermekrendszer, hogy ez könnyen kiszámítható időn belül teljesen jelentéktelen semmivé tesz bennünket, ha nem tudunk neki gátat vetni. S tulajdonkép ezért Írtam a népfőiskolákról. Beszéltem olyan lelkészekkel, akik ilyen istenverte helyeken küzködnek. Hallottam tőlük, hogy a meggyökeredzett bűnnel szemben hiába való minden erőlködés. S ez — úgy látszik — igaz is. De én viszont meglehetősen kiismertem az ifjúi sziveket. S hiszem, sőt szinte tudom azt, hogy ha igazi lelkes tanítók erkölcsi tartalommal és hazafias lelkesedéssel eltölteunék a 18—20 éves földmívelő ifjak lelkeit, hát akkor azok még szüleik rontó példája alól is ki tudnák vonni lelkűket s megmaradnának az erkölcs és becsület utján. Nos, hát lelkes férfiak, kiknek szava és befolyása messzebb hat, mint az enyim, legyünk rajta mindnyájan, hogy ilyen népfőiskola minél hamarabb felálljon a Balaton partján, Somogybán és Baranyában s azután másutt is. Borsos István.
