Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-05 / 10. szám
165 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 166 Nézzük csak az eddigi állapotot. Mert minden új intézménynek az ad létjogot, ha van benne haladás a múlttal szemben. Eddig, ha a fiatal lelkész testileg vagy lelkileg szerencsétlenül járt, megmaradt a lakásban és a jövedelem élvezetében. Legfelebb segédet vagy helyettest tartott s ha kongruás volt, ennek díjazására is megkapta a fedezetet. Ha segéd nem volt kapható, tanítója és szomszéd kollegái segítették ki. Halála után pedig özvegye és árvái szolgálati időre való tekintet nélkül a gyámintézeti járulékot húzták. A tervezet szerint az ilyet csekély végkielégítéssel elküldik, mi által a család helyzete sokkal rosszabbá lesz, mintha a lelkész meghalt volna. Mert ez esetben évjáradéka van, de amugy csak az egyszermindenkorra való nyomorult végkielégítés. S még ráadásul ott van a testben, vagy lélekben tönkrement férj, akit gyógyíttatni, a gyermekek, kiket nevelni s akiket táplálni kell. Még elképzelni is rettenetes dolog! Ezeknek a szakaszoknak az alapszabályba igy nem szabad bekerülniük, ha továbbra is keresztyén lelkészt testület akarunk maradni. A 11. §-t, oda módosítanám, hogy a nyugdíjöszszeg kifizetése negyedévenként előre történjék és ne utólag, mint a tervezetben van. Ennnek jogosultságát felesleges még indokolni is. A 12. §. helyes, úgy szintén a 13-ik is. A 14. §. a jövedelem forrásokról gondoskodik. Itt ismét lényeges kifogásaim vannak. Amennyiben elviselhetetlen terhet ró különösen a lelkészekre. A teher bármily súlyos legyen is, elviselhető, ha arányban áll a kilátásba helyezett jutalommal. Itt azonban erről szó sem lehet. Minő kilátásokat nyújt ugyanis a tervezet? Teljes munkaképtelenség esetén rendel nyugdíjat, avagy bírósági ítélet alapján. Ez utóbbiból — úgy hiszem, mindnyájan — köszönettel nem kérünk. Marad tehát a teljes munkaképtelenség esete. De hát vájjon ezt melyikünk óhajtja? Senki. Tehát a jutalom, amire kilátásunk lehet, olyan, amire senki sem vágyakozik. Más pályán óhajtva várják a nyugdíjat. A lelkészin, a tervezett esetekben, irtózunk tőle. És ezért az irtózatért, ami kilátásba van helyezve, a 14. §. szerint fizesse be mindenki, 1. belépti díjul évi jövedelmének 33°/0-át, 2. évi járadékul pedig 3 és 1/2°/0-át. Vagyis pl. a minimális fizetésű lelkész belépti díjul 533 koronát. Ebbben igaz, bennfoglaltatik a már szolgálatban levőkre a gyámintézetbe befizetett 10°/0 belépti díj és a 2 és 1/2 °/0 évi járulék, de ha — teszem fel — arról volna szó, hogy özvegyeink a jelenlegi 500 kor. helyett 1000 kor. évjáradékot kapjanak, ezért szívesen fizetnénk ismét annyi belépti díjat, mint a mennyit már fizettünk. A nyugdíjintézetért azonban, különösen a tervbe vett alapokon, épen nincs okunk lelkesülni, nemcsak, hanem határozottan ellene kell szegülnünk annak ! Mert különben az anyagilag koldussá, jellemben meghunnyászkodóvá lett lelkészt testület felett megkondul a halálharang ! . . . A lelkészek részéről azért semmi más terhet nem tartok elfogadhatónak, mint a dunántúli egyházkerület tervezete 20 évi koronát. Az egyházközségek, testületek részéről fizetendő továbbá az általuk fen tartott lelkészi stb. állások után azok jövedelmének 2°/0-a évi járulékképpen, Nagy lehet ez az egyházakra is, mert pl. a minimális lelkészfizetés után is évi 32 kor. új terhet ró azoknak vállaira. Szerintem teljesen elég lesz minden állás után évi 24 korona, mint a tanítói állomások után. A többi jövedelem-forrásokat mellőzöm, csak az államtól kieszközlendő évjárulékról teszek még említést.) Most, amikor a 48 : XX. t. c. végrehajtását programmjába vett kormány megbukott, midőn a leendő kormány programmját még csak nem is ismerjük és esetleg a 1848 : XX. t.-cikknek hosszú időre ismét lefújtak (?): az az állami hozzájárulás illuzóriussá vált. Már pedig az egyik szakértő — Veress szerint — az e cimen fedezendő évi hiány 272,003 korona ; a másik szakértő — Murai — számítása alapján 337,000 korona , előbbi esetben egy harmadánál több, utóbbiban majdnem fele az évi szükségletnek. Ha ezen összegek elmaradnak, akkor valószínű, hogy a nyugdíjintézet felállítása is jobb időkre marad. És ez nem is lesz éppen nag) baj. A theologiák ugyanis újra megnépesedtek s pár év múlva, ahol csak beáll a segéd- vagy helyettes-lelkész alkalmazásának szüksége, lesz ember is, aki helyt fog állani. A szálló ige újra forgalomba jön : A lelkész nyugdíja a káplán. Ha azonban lesz államsegély a nyugdíjintézet számára : úgy én az alapszabálytervezetet csak az említett módosításokkal és változtatásokkal tartom elfogadhatónak, legnagyobbrészt abban az alakban, amint azt a dunántúli egyházKerület tervezte, hogy ha már egyszer beleharaptunk a vad almába, legalább vágjuk ki a férgessét ! t . . Iskola-tcrténeti Adattár. Az Országos Református Tanáregyesület 1904. évi választmányi ülésen indítványoztam volt iskolatörténeti adattár kiadását. Az Egyesület pápai közgyűlése az indítványt elfogadva, az igazgatóságot részletes tervezett kidolgozására hívta fel, ez viszont négyünket bízott meg ezzel. E bizottsághoz nyújtottam be a tennivalókat ilető, következő véleményt. $ % * Az adattár szükséges volta és célja semmi fejtegetésre nem szorul. Az Orsz. Ref. Tanáregyesület természetesen csak azzal a szándékkal foghat e tekintetben a gyűjtés és közlés munkájához, hogy a régen érzeti hiányt nem az eddigi egyes próbálkozások módjára, hanem rendszeresen és állandó becsű kiadványok utján enyésztesse el. Épen mert indítványom nem új kívánságot fejez ki és mert előzmények vannak, legelső tennivalónak az eddigi adatközlések mennyiségének és értékének a megállapítását gondolom. Ez a gyűjtőket felesleges munkától kiméli meg s már közölt adatok újabb 10*
