Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-05 / 10. szám
Tizenötödik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1905. március 5. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozimére kiiilőendők. Az egyház és iskola köréből. A ÉMntíili ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4= kor.), hirdetések, rcolam atiők Faragó János tomunkatárs czimére küldendők. Vélemény az orsz. ref. lelkész! nyugdíjintézet felállítása tárgyában kiadott alapszabálytervezetről. A szigetvár-vidéki lelkészt kör értekezletén előterjesztette Vargha Dezső darányi lelkész. Tisztelt lelkész! értekezlet! Áttanulmányozva a leik. nyugdíjint. felállítása tárgyában konventi megbízásból kiadott „Jelentést“, érdekes tünetnek és felemlítendőnek tartom az adóügyi biz. előadójának, Kenessey Bélának, ama kijelentését, bogy a leik. nyögd. int. felállítását, melynek érdekében mintegy 20 évvel ezelőtt történtek már tervezgetések, legnagyobb részben éppen magának a lelkészi karnak ellentmondása hiúsította meg és odázta el. Utána néztem a régebbi konv. jegyzőkönyvekben a dolognak. Az 1889-diki jegyzőkönyv 49. p. aszámol be a nyugdíj biz. az egyházkerületek véleményéről. Az öt egyházkerület közül egyedül a tiszántúli fogadta el a konvent alapszabálytervezetét, mely az 1887 évi konv. jegyzők. 83. p. a. foglaltatik. A dunántúli és tiszáninneni egyszerűen elvetették. Az erdélyi az ügyet elhalasztani kívánta. A dunamelléki pedig csak olyan alapon akart belemenni a nyugd. int. felállításába, ha a munkaképtelenné vált lelkész felmentetvén hivatali kötelességei teljesítése alól, lakásában és fizetésében meghagyatik, levonatván ebből a helyettes lelkész díjazása. Ezzel kimondta azt a szálló igét: a lelkész nyugdíja a — káplán. A kerületek többsége tehát ellenezte a nyugdíjintézet felállítását, bár az alapszabály-tervezet értelmében a lelkészekre nem nehezedett volna más teher, mint belépti díj cimén a fizetés 2°/0-a, évijárulék óimén a fizetés 1 %-a. Az özvegyárva gyámintézet létesítését ellenben minden kerület szorgalmazta. Az egyházkerületeknek a lelkészi nyugdíj intézettel szemben való ezen állásfoglalását teljesen érthetővé teszik az akkori káplán viszonyok. Tudjuk, hogy a 80-as években volt a legtöbb káplán és legnépesebbek voltak a theologiák. A káplán örült, ha helyet kapott, sőt volt elég cimzetes káplán is. Ilyen viszonyok közt egyáltalán nem ütközött nehézségekbe az elaggott, munkaképtelenné vált, vagy betegeskedő lelkész helyettesítése és nem tudok esetet reá, hogy a gyülekezetek a munkaképtelenné vált lelkész ott maradása miatt zúgolódtak volna, mert volt mindig segéd, vagy helyettes, ki a lelkészi szolgálatot teljesítette. Érthető volt tehát, ha maguk a lelkészek előtt népszerűtlen volt a nyugd. int. felállításának eszméje, s érthető ez a szálló ige : a lelkész nyugdíja a — káplán. Évek múltán azonban sokat változtak a viszonyok. A theologiák néptelenekké lettek, a káplánok megfogytak. S a betegeskedő vagy munkaképtelenné vált lelkész nem tudott segédet kapni; e miatt a lelkészi szolgálat sok gyülekezetben kifogás alá esett, zavarok, botrányok történtek, melyek káros hatással voltak a gyülekezet hitéletére. Ilyen körülmények közt, megindulván a 48. XX. t.-cikk végrehajtását szorgalmazó mozgalom is, újra előtérbe lépett a lelkészi nyugd. int. felállításának eszméje. Az államsegély a közös prot. biz. emlékirata alapján kilátásba helyeztetett a nyugdíj intézet céljaira is. A konvent újra megindította tehát a mozgalmat a felállítás tárgyában. A nyugdíj int. ügyét a zsinati tárgyak közé sorozta és felhívta az egyházkerületeket, „hogy ezek a felállítás módjára tegyenek javaslatot, különös tekintettel a felállítással járó terhek megállapítására s a fedezet mikéntjére“ Az egyházkerületek, a beterjesztett javaslatok szerint, most már nemcsak nem ellenzik, de sőt óhajtják és sürgetik a lelkészi nyugdíj intézet felállítását. Nagyjából az alapelveket is megjelölik, melyeken a nyugdíj int. nyugodnék. Ezen javaslatokból kiindulva az ág. hitv. egyházban már működésben levő nyugdíj intézet szabályzatát is figyelembe véve, alkotta meg a zsinati adóügyi bizottság azt a javaslatot, mely most véleményezés végett az eggházkeriileteknek kiadatott. 10