Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-26 / 9. szám
149 DUNNTULI PROTESTÁNS LAP. 150 J<5 lélekismerettel s örömmel állíthatom, hogy e gyülekezetben az egy gyermekrendszert csak hírből ismerik. 13 éve vagyok e gyülekezetben, de még nem volt olyan év, hogy a szülöttek száma felül, ne haladta volna az elhaltakét. A múlt évben is meghalt 19 és született 48. Pedig az Amerikában levők száma most 128, köztük 42 fiatal házas ember. Sietek azonban megjegyezni, hogy a születés mind törvényes s egy sincsen a közerkölcsiség rovására. Az itteni nehéz megélhetési viszonyok s ezzel szemben az amerikai magas munkabér elviszi a családapát s oda van másfél évig, sőt két évig is és ez alatt haza küldi keresményét. Ekkor megjön 8 fél év, pár hó múlva ismét elmegy. Ez igy megy folytonosan. Nincs hét, hogy ne jönne vagy menne valaki, úgy hogy ma már az Amerikába menetel annyiba van véve nálunk, mintha csak a szomszéd faluba rándulnának át És az eredmény, illetve következmény ? 1- ször is. Vagyonilag gyarapodnak. Evenként 20 - 25 ezer koronát küldenek haza. 2- szor. Megmaradnak a csetényi gyülekezet hfí tagjainak. Fizetik a rendes egyházi adót a távolból is, sőt a rendkívüli kiadások alkalmával is megemlékeznek egyházukról. A múlt évben orgonát szerzett a gyülekezet, de az árát nem tudta egészen kifizetni. írtam Amerikába nehány egyháztagnak s küldött az orgonára P. Tóth János 210 koronát, Borbély János 160 koronát, M. Csizmazia János 70 koronát, Csizmazia István 70 koronát, Varga István 61 koronát, Csizmazia P. János 50 koronát, Kottyán Mihály 55 koronát, Csörnyei Mihály 30 koronát. Annak jellemzéséül, hogy miként gondolkoznak s hogyan éreznek egyházuk és hazájuk iránt: szóról-szóra közlöm P. Tóth János volt kisbiró és éjjeli Őrnek hozzám intézett levelét. „Kelt Canadában, 1904 dec. 1-én. Igen tisztelt lelki Atyám ! Becses felhívásának amennyire gyenge erőmtől tellett, eleget tettem, mert Isten segítségével felebarátaim jószívűségéből összeszedtem negyvenkét dollárt és 40 centet, amit küldök is azonnal szeretett templomunkban felállított orgonánkra ; nem sajnáltam napomat, nem sajnáltam fáradságomat ezért, hogy ha még valaha a jó Isten haza segít szép Magyar hazámba és szeretett kedves falumba, szeretett családom körébe, hát mondhassam, hogy én is tettem valamit szeretett egyházam részére. Bizony sokat kellett fáradoznom, mire ezt a kis pénzt összekollektáltam, mert ez mind egy napon történt meg november 30-án, igaz hogy az gyűjtő-ivet megkaptuk még 23-án, de mivel 30-án volt a peda, az az fizetés, tehát előbb nem érdemes lett volna iránta fáradni, 42 dollár teljesen haza ér, melyből 10 dollár az én adakozásom, ezen felül 1 dollár és 20 cent a beváltás, 32 cent postaköltség, ezt szintén egyházam és templomunkhoz való ragaszkodásomból én adom a jó Isten nevébe. A jó Isten áldja meg kedves Tisztelendő Úr, azt kívánom kedves családjával eggyütt éljenek boldogul, ezt kívánja Tóth János igaz hive. Tisztelem az egyházi elöljáróságot és kívánok nekik erőt, egészséget, boldog újévet. Es most bezárom levelem, arra kérlek édes jó Istenem, hogy egyházam és hazám tartsd meg óh jó Atyám.w És a többiek levelén is ilyen vallásos érzés és hazaszeretet vonul végig. S gondolja-e Birtha lelkésztársam, hogy ilyen vallásos érzés mellett az egy gyermekrendszere gyökeret verhet ? Én szeretem s becsülöm fiatal embereknél a munkásságot ; szeretem, ha az minél szélesebb körű : de az a munkásság legyen komoly, alapja legyen valóság. Ezt ajánlom Birtha lelkésztársam szives figyelmébe. Csetény. Bállá Endre. Viszonválasz. Nem volt szándékomban e lap 3. számában a kongrua szétküldése ügyében megjelent nyílt levelemnek a kerületi pénztárnok részéről adott ideges válaszára reflektálni, gondolván, hadd örüljön annak, hogy akit egyszerű interpellációmért gorombasággal vádolt — annyira letorkolt, mint teszem azt valamelyik vasúti vagy posta beamter a misera plebset; de miután „Vágmelléki“ is segítségére sietett: nekem is hadakoznom kell, illetve védekeznem intencióim félreértése ellen s a nekem imputált értelmetlenségre is megjegyzést tennem. A kerületi pénztárnok úr válaszára vonatkozólag a következőkben : Nyílt levelemből világosan kiolvasható az, hogy a kongrua szétküldése késedelmes voltának egyik okául a kerületi pénztár munkával való túlterheltségét feltételeztem ; — ez teljes jóhiszeműség volt részemről, amit igazolt is a válasz ! Nem vádoltam kényelmességgel vagy kötelességmulasztással, sőt nemcsak a mi, hanem a pénztárnok úr érdeke szempontjából is hangsúlyoztam, hogy ettől a munka szaporulattól meg kellene szabadítani az által, hogy a kir. adóhivatalokra bízatnék e munka. E feltevésem és véleményemért nem érdemes és nem is indokolt haragudni ! Hogy az expediálás oly nagy munkát ad, amely redkivülinek mondható : készséggel elismerem, de azt megjegyzem, hogy a pénztárnok úr túlzásba esett egy kissé, amikor ezt kétnapinál is hosszadalmasabb munkának mondotta (az én türelmem fonala a második hét végén szakadt el). Egy postatiszt barátom, ki az utalványosztálynál van, azt mondja, hogy a legforgalmasabb napon 450 — 500 utalványt vagy cheque lapot vesz föl, lebélyegez, aláir, elkönyvel, megolvassa a pénzt, esetleg s legtöbbnyire vissza is ád abból, feladó vevényeket kiállít, másod példányt készít a forgalomról, főnökének zárlatkor elszámol. Hát kérem szépen, ez van legalább is annyi munka, mint amennyi a 350 kongruás lelkész számára megcímezni az utalványokat s még a gyárndíjjak levonásával is postára adni a pénzt. Ezzel nem azt mondom, hogy a mi kerületi pénztárnokunk is ilyen gőzerővel csinálja a dolgot, ezt tőle senki sem követeli ; annál kevésbbé, mert e munka szaporulatért honorárium nem jár, de mivel felettes hatóságának hatá-9*
