Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-29 / 5. szám

85

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

86

Ami a magyarázatok értékét illeti, mindenképpen csak dicsérettel szólhatunk róluk. Szerzőnek éles szeme és finom tapintata van ahoz, hogy úgy a szentirási helyekben a mélyebben fekvő hasznos tanulságokat észrevegye, mint ahoz, hogy az életre, a mai viszonyokra való alkalmazhatóságukat fölismerje. Általában mindenütt időszerű, alkalmi a magyarázat; de különösen az a következő cimüekben ; „Új nemzedék, új istenek.“ (A szocializmus.) A gyermekirtás. (Egy gyermekredszer.) A drachma. (Egyházi adó.) Mózes házassága (A vegyes házasság.)

Hát Kiss Adám egyházi beszédeiről mit mondjunk ? Van-e akár csak végző papuövendék is, aki már ne ismerné jó híréről ezt a kiváló prédikáció irót, aki a nagy és mély igazságokat bámulatos könnyedséggel és találékonysággal fejtegeti és hamisítatlan magyar nyelven hirdeti. Amondók vagyunk, hogy igen okosan teszi mindenki, aki e munkákat megszerzi ; sokat épülhet belőlük és áldásosán fölhasználhatja a szerzett kincseket.

K. J.

JSÍe^rolog.

Gondol Gábor önéletleirasa.

(Vége.).

Mindig megelégedéssel s némi önérzettel tekintek vissza tauári pályámra, melyben kipótolva találom azon viszontagságokat, miket az ifjúságom elején kitört politikai bonyodalmak következtében szenvedtem. E mellett folyton él bennem annak hálás emléke, hogy tisztelt kartársaim, kik között Tarczy Lajos, Boesor István tanáraim, Kerkapoly Károly tanulótársam, Kiss János, Kotasz István és Baráth Ferenc kartársaim, azon barátságos és őszinte rokonszenvvel fogadtak körükbe, mely állandó forrásra talált a közös rendeltetésben és érdekegységben. S következett azon irántam táplált meggyőződésből, hogy a tanári kar nagy többsége az új szervezés folytán sorukban támadt hézagot velem betölteni kész volt. Elmúlt közel nyolc óv, mig a tanári pályát folytattam, illetőleg arról leköszöntem s nem fordult elő egyetlen eset, mely a kartársaimmal való jó egyetértést és kollégialitást csak rövid időre is megzavarta volna. E viszony ismét a tanári állás egyik megbecsülhetlen tulajdonsága. Ha t. i. tanártársával véleménynyilvánítás és annak érvényesítésére törekvés miatt néha ellentétbe jön is, nem kell oly következményekkel küzdenie, mint máB pályán. A karbeli egyenlőség és protestáns szabadság mindegyik felet megóvja attól a szerencsétlenségtől, hogy személyes méltóságát, egyéni önérzetét sértő, tekintélyét és jóhirnevét kockáztató támadást, kisebbítést és boszantást kelljen, mint hivatalnoknak, közvetlen vagy távolabbi elöljárójától méltatlanul elszenvednie s a kenyéririgység kigyói ellen minden lépten-nyomon védelmi helyzetben lennie.

Az én tanárkodásom idején azonban ezen állásnak csekély javadalmazása miatt azon feltűnő árnyoldala volt, hogy mig egyrészről az évi fizetésből a tisztességgel határos takarékosság mellett sem lehetett annyit

meggazdálkodni, amennyi az embernek öregsége vagy hajlottabb korában bekövetkezhető szolgálatképtelensége esetére ínségtől mentes megélhetést biztosított volna, másrészről sem nyugdíj, sem pedig kivételes körülmények között alkalmazható ellátási intézmény nem volt. S igy amely tanár magánvagyonnal nem rendelkezett, nem talált biztos révpartot, melybe a remény horgonyát belevághatta volna, hogy ott majd menedéket talál, ha az élet viszontagságai közt baj találja érni. Ha a szerény tanári fizetés mellett, bár hosszabb szolgálat után is nyugdíjra lehetett volna kilátásom, a politikai változás következtében kínálkozó bármely közigazgatási vagy bírói hivatal sem bírt volna előttem oly értékkel, hogy azzal tanári állomásomat felcseréltem volna. Ellenkező helyzetben azonban a bekövetkezett viszonyokat éppen úgy számításba kellett vennem, mint a napszámosnak az oly kínálkozó nyári munkabért, melyből magának télrevolót is takaríthat meg.

Életpályám végleges megváltoztatását magával hozta ama nemzetünk történetében korszakot alkotó nagy esemény, midőn nép és fejedelem egymással kibékülvén, az országnak törvény és alkotmány szerinti kormányzása ismét bekövetezett. Az 1869 év kezdetével nagyobb kiterjedést nyert a honvédelmi minisztérium s vezetésével Kerkapoly Károly államtitkárt bízták meg, ki a közösügyek intézésére összeült delegációk tanácskozásain a katonai ügyek tárgyalásában különösen kitűnt. S miután bátyám a nevezett által neki felajánlott elnöki titkári állomást megköszönte, az államtitkár engem ajánlott a miniszterelnöknek s 1869 január 3-án kelt legfelsőbb elhatározással az említett állomásra kineveztettem. Előbb azonban a közvizsgát tanítványaimmal ugyazon év február havában letétettem s azután új állásomat elfoglalván, a hivatali esküt febr. 21 én letettem.

Egyházkerületünk egyházi 'és világi elnökeivel tudattam kineveztetésemet s megküldöttem lemondásomat a helyettesítésemre vonatkozó indítványokkal együtt. Időközben történt visszalépésem általában kedvezőtlen benyomást okozott s ez reám nézve nem volt váratlan. Azonban bár sajnálattal emlékszem is reá, a bekövetkezett viszonyok közt másként nem tehettem.

A központi kormánynál bevett ügybeosztási rendszer szerint az elnöki osztálynak legfőbb teendői közé tartozik a kebelbeli hivatalnokok szolgálati személyes ügyeinek intézése, melyek között legfontosabbak az előléptetési kérdések. E téren ama rövid idő alatt is, mig Kerkapoly Károly a honvédelmi minisztérium élén állott, nem kis osztályrészem jutott az elnöki osztály vezetésének kellemetlenségeiből. Ugyanis dacára annak, hogy a már akkor készen állott hivatalnoki hierarchia körében nem kedvesen látott 8 csak mintegy jövevénynek tekintett és hitvallásunk miatt is ellenszenvre talált főnök, illetőleg hivatalnok voltunk, a kérelmező felek esetről-esetre hozzám folyamodtak pártfogásért. Azt remélték persze, hogy az államtitkár bennem vetett bizalmánál fogva személyes befolyásom alatt teljesíti óhajtásukat. Hiába figyelmeztettem őket, hogy számítá