Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-12-24 / 52. szám
899 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 900 getőbb lett felette is a szegénység. Pedig most már felesége is volt, több kellett a konyhára. Maga is látta, hogy tehetetlen a szegény nép, de nekiek is csak élni kellett valamiből. Ehhez járult az is, hogy a meg-megszálló katonaság a nép erkölcsét tönkre tette s azután hiába volt a templomi intés. Ilyen okok folytán elkívánkozott Bálint pap Lepsényből és minthogy a veszprémi egyházmegye zsinata felkérte őt a pápai iskola igazgatására, öt évi papság után odahagyja Lepsényt és 1693 nov. 26-án, most már harmadszor, élére áll a pápai iskolának. Régi munkakörében a régi lelkesedéssel szolgálja a közügyet tovább, nevelve hazájának jó magyarokat, egyházának hű tagokat. De már terhes az iskolai munka, nem bírja beteges teste. Három év múlva 1696 nyarán végbúesút mond szeretett iskolájának, hogy fiatalabb erő állhasson helyére. Ettől kezdve már csak gyér nyomaira találunk. Fel van róla jegyezve, hogy 1697-ben Láz nevű veszprémmegyei község lelkésze volt, de már 1698-ban Pázmándon Győrmegyében lelkész s itt adja férjhez egyik hitvalló társának árva leányát Farkasdi Juditot, aki mint lelkész-árva házvezetőnői minőségben gondozhatta a megtört férfiút, aki tehát már itt az özvegység terheivel is birkózott. Innen hova-merre vetette sorsa, ezt teljes homály fedi. A kurucok dunántúli generálisának, Vak Bottyánnak volt ugyan egy Kocsi Csergő Bálint nevű titkára, aki még a generálisnak 1708-ban történt halála után is ott maradt özvegye szolgálatában ; de a mi Bálintunk ekkor már a 60 év körül járt s koránál fogva nem teljesíthette volna már az ifjúi erőt is nagyon megpróbáló azon sok teendőt, amely Bottyán táborozásai közt titkárára nézett. Ez más egyén volt kétségtelenül. Mikor hívta el az Úr törékeny testét pihénésre oroszlán bátorságú lelkét mennyei örökségének e1 vételére és hol pihennek áldott hamvai ? ezekre a kérdésekre nincs semmi feleletünk. A mienk volt mindenestől, legyen e hazában minden protestáns szív az ő temetője nagy szelleme meg apró parányokra osztva hadd élien s lobogjon mindnyájunk lelkében. O ezt a jelmondatot választotta magának a bibliából : „az Ur az én erősségem, én bástyám és én menedékem a nyomorúság idején /“ (Jerémiás XVI. 19.) Az Úr legyen nekünk is, sok szenvedésen átment Sionunknak is erőssége mindörökké ! KcnyYismEijtBtés. Magyar regényírók. Az egyszázados múltú magyar regényirodalomnak szinét-javát foglalja össze hatvan kötetben az a nagyszabású gyűjtemény amelynek gondolatát és tervezetét Mikszáth Kálmán, a lagnagyobb élő magyar regényíró, adta a kiadó Franklin-Társulatnak, magára vállalván egyúttal a hatalmas gyűjtemény, szerkesztését is. A nagy iró gondolata immár testet öltött, s regényíróink maradandó emlékezetéül a díszes gyűjteményből megjelent most immár a harmadik sorozat, amely az eddig megjelent tiz kötetet, Jósika Miklós, Tolnai Lajos, Justh Zsigmond, Csiky Gergely, Kemény Zsigmond, Pálffy Albert, Vadnai Károly és Herczeg Ferenc egy-egy regényét újabb öt kötettel gyarapította. Az új sorozat a vállalat programmjának megfelelően különböző korszak Íróit, foglalta össze a múlt század harmincas éveitől kezdve a mai napig. A Kötetek azonban szám szerint illeszkednek bele az egész gyűjteménybe, a mely időrendben tartalmazza a regényeket. Gaál Józsefnek, a Peleskei Nótárius irójáaak történeti regénye : Szirmáig Ilona, a legrégibb az új sorozatban. Ez a regény együtt jelent meg 1836-ban Jósika Abafijával s ezzel együtt osztozik a magyar regényírás úttörésének a dicsőségében. A ma is érdekes munkát Wittich Eperjesy Károly illusztrálta. A mai irodalmat Rákosi Viktornak fő műve : az Elnémult harangok képviseli, ez az alig két esztendő előtt íródott gyönyörű regény, amely egy csapásra a legnagyobb regényiróink sorába emelte Rákosi Viktort, s méltó kezdete regényirodalmunk új századának. Az elnémult harangokat Grünwald Béla festőművészünk illusztrálja. A sorozat harmadik kötet6 Jókai Mór legszebb regénye : Az új t'öldesúr. Természetes, hogy regényirodalmunknak ez a gyöngye nem maradhatott ki a gyűjteményből. A regényt Márk Lajos művészi illusztrációi díszítik. Legérdekesebb két kötete az új sorozatnak A püspök atyafisága című két kötetes nagy regény, loányi Ödönnek, a korán elhunyt kiváló Írónak főmunkája, mely másfél évtizeddel ezelőtt jelent meg, oszágos feltűnést keltve : de azután az iró hirtelen halála folytán csaknem teljesen feledésbe merült. Ez a muuka. méltán került be most a klasszikusok közé, hogy Iványit végre hozzájuttassa a megérdemelt elismeréshez és népszerűséghez. |A két kötetes regényt Gergely Imre festőművész számos szép eredeti rajza díszíti. Minden munka élén ott vau az iró arcképe, R. Hirsch Nelli finom rajzónjából. Teljessé teszik a munkák eszthétikai élvezetét Mikszáth Kálmán gyönyörű bevezetései, amelyek mesteri tömörséggel állítják be a regényeket az iró korábba, az olvasó elé varázsolva mintegy azt a közönséget, amely először gyönyörködött a munkában. Ezek a bevezetések együttvéve a magyar regényirodalomnak értékes történetét adják. A kötetek kiállítása méltó a kiadó intézet hírnevéhez és hagyományaihoz. Finom, famentes papíron, tiszta, éles metszésű, nagy betűs nyomás, pompásan reprodukált művészi értékű illusztrációk és Ízléses, tartós kötés: ez röviden az a külső, amelyben regényeink szinét-javát a kiadó intézet a magyar családi könyvtár maradandó díszéül felajánlja. A hatvankötetes teljes gyütemény ára díszes vászonkötésben 300 kor. Megrendelhető részletfizetésre bármely hazai könyvkereskedés utján. A további kötetek félévenként öt kötetes sorozatokban jelennek meg. Lie. Rácz Kálmán.