Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-29 / 44. szám
761 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 762 vallása nőkben egyházunk iránti érdeklődés és vallásos buzgóság ébresztése és fokozása, tehát a hit-élet ápolása. b) Első sorban a ref. vallásu, aztán az ág. h. ev.. sőt más vallásu vagyontalan, elhagyott árváknak, valamint gyermekeik gondozására képtelen szülők kiskorú gyermekeinek, részint saját jövedelméből, részint az 1898. évi XX. t.-e. alapján, az államsegélyből — ruházattal, élelemmel ellátása é^ azok iskoláztatásáról gondoskodás. c) ínségre jutott vagy aggkoruk miatt munkaképtelen s részvétre érdemesek segélyezése; e célra felhasználván részint saját jövedelmét, részint az államnak, az 1848. évi XX. t -cikk alapján, igénybe vehető se gélyét, a helyi presbitériumnak az E. T. XXXVIII. §. 7. pontjában foglalt támogatását, d) Alkalmas időben felolvasások, vallásos estélyek, ünnepélyek tartása, rendezése hiterősítés céljából, e) Gondoskodás arról, hogy a konfirmáció áldásában, továbbá az úrvacsorában minden alkalmas egyén részt vegyen és hogy minden csecsemő megkereszteltessék s a keresztszülők részt vegyenek a kereszteléseknél, f) Gondoskodás arról, hogy különösen a vegyes házasságoknál felekezetűnk érdekei csorbát ne szenvedjenek (reversalis) és hogy a házasságra lépők, a házasság megkötése előtt, megjelenjenek a lelkész előtt. g) Figyelemmel kisérje, hogy egyházunkat gúnyoló, babonát és fanatizmust terjesztő nyomtatványok, olvasásra ne találjanak, ellenben a protestáns vallásos olvasmányok, minél nagyobb számban közkézen forogjanak /i) Gondoskodás arról, hogy a vasárnapi buzgóság s a házi áhitatosság megtartása fejlődést vegyen, és a közerkölcsiség fenn tartassák, a Intőkben ingadozók a lelkésznek bejelentessenek, i) Vallásos élet fejlődését elősegíteni vallásos elbeszélések, folyóiratok és lapok terjesztésével és bibliai esték tartásával, j) Szeretet-vendégséget rendezni minden karácsony estvéjén s a szegények és árvák részére ajándékot osztogatni ez alkalomból, k) Támogatni és erejéhez képest gondozni a helybeli árvaház kicsinyeit, különösen pedig prot. hitvéreinket. /) Célja erélyes intézkedést alkal mazni az „egygyermekrendszer“ átka ellen s minden lehetőt elkövetni e bűn kiirtására. Az egyesületnek van már 47 alapító tagja, akik az egylet céljaira összesen 1450 koronát ajánlottak ; van 174 rendes tagja, akik legalább 1 koronát fizetnek évenként, de van több is, aki 2, 3 4, 5, 6 koronát ajánlott meg; pártoló tagja is van 44, többnyire más községből; ezek közül is többen szerepelnek 10,20,25 korona adománnyal. E kis füzet igazán hangos tanúbizonyság amellett, hogy a nemes célra irányuló jóakaratu buzgóság mindenütt megtermi a maga áldott gyümölcsét; olyan helyeken is, ahol a kishitűség vagy a közöny egy lépést se merne tenni. — Meglepetés. A nőnevelő intézetünk igen kellemes meglepetésben részesítette az intézetet meglátogatá püspök urunkat és főiskolai gondnok urunkat. Péuteken este 6—7-ig igen élvezetes estélyt rendezett. Az alkalmi prologbau, rendkívül ügyesen verselve, festette le egy szavaló az intézeti életet s azt a szép viszonyt, a melyik az intézetet a vezetőséggel és az intézeten belül a tanárnőket és tanulókat egymás közt összefűzi, valamint azt a szinte zaklatott munkásságot, amit a képesítőre készülő Lánykáknak kifejteniök kell. Néhány növendék egy egyfelvonásos sziudorabot nagy ügyességgel adott elő. A zene és ének is nagy élvezetet nyújtott. A szereplők mind igen -derekasan megállták helyüket. — Reformációi emlékek. Jóleső érzéssel jegyezzük fel, hogy az utóbbi 2 év 3 igen száp emléket állított a nsgy reformációnak Magyarországon is. Ezek : 1) Dr. Luther Márton műveinak I. kötete. Ezt dr. Masznyik Endre ev. theel. akad. igazgató tanár rendezte sajtó alá s a Luther-t ár saság adta ki. 2) Kálvin Jánosnak „A keresztyén vallás alapvonalai.“ vagyis a „Jnstitio religionis christianae“ c. műve, mit Eagy Károly kolosvári theoi. tanár fordított le s a Magyar Prot. irodaim Társaság adott ki. 3) Zwingli ülriknak „Commentarius“ vagyis „Az igaz és a hamis vallás magyarázata“ című műve, amit dr. Tüdős István és dr. Pruzsinszky Pál fordítottak magyar nyolvre s a Magyar Prot. Irodalmi Társaság adott ki. Valyha a kiváló munkákhoz illő érdeklődéssal fordulna a magyar prot. közönség e művek hez. Bárcsak minél többen acéloznák hitöket, lelkiismeretűket e nagy férfiak lábainál ! — A ref. Leány-egylet megnyitó-estélye. A napokban megalakult pápai ev. ref. Leány egylet folyó évi november hó 5-én tartja megnyitó estélyét a helybeli ev. ref. főiskola tornatermében, amelyre az egyesület tagjait és az érdeklődő közönséget ez úton is tisztelettel meghívja az egyesület választmánya. Kezdete este 6'/2 órakor. Belépti díj tetszés szerint. Műsor: 1. Megnyitó beszéd. Tartja Kis József pápai ev. ref. esperes-lelkész. 2. Hegedű kettősi harmóuium kísérettel. Előadják Gáty Zoltán, Rácz Dezső gimn. tanárok és Rácz Jenő gimu. tanuló. 3. Költemény. A gyilkos anyja. Irta Ormódy^Bertalan. Szavalja Vittnyédy Anna IV. éves képzői növ. 4. Énekszám. Az Urnák napja. Mendelssohntól. Éneklik a pápai ev. ref. tanítónőképző bentlakó növendékei. 5. Komoly költemény, Szavalja Végh János mezőlaki ref. helyettes lelkész. 6. Vonós négyes. Előadják Gáty Zoltán, Rácz Dezső gimn. tanárok, Fazekas Mihály és Losonczi Gyula gimn. tanulók. — A győri theol. akadémián gróf. Széchényi Miklós győri püspök állítólag két tanszéket szervezett a szociális, természetesen keresztény szociális tanok hirdetésére, illetőleg tanítására. Ezen alkalmat a Debreceni Prot. Lap fölhasználja annak a kijelentésére : „Itt a legfőbb ideje, hogy mi magyar reformátusok is teljes erővel fölkaroljuk a szociális Kérdéseket, melyek a jövő kérdései reánk és egyházainkra nézve is“ . . . — Protestáns Árvaházi Képes Naptár 1906, évre. Ára 60 fillér. Kenessey Béla, a kolozsvári theol. akadémia igazgatója és az erdélyi ref. egyházkerületnekfőjegyzője a legjelesebb népies vallásos irók közreműködésével, igen gazdag tartalommal állította össze e derék jnaptárt most is. Pusztán az olvasmányok 118 lapra terjednek s ezek mind a javából valók. Igen melegen ajánluk e naptár terjesztését. — Protestárs Szemle Megjelent a Protestáns Szemle f. évi 8. füzete, mely egyszersmind vándorgyülési jegyzőkönyv és évkönyv. Magában foglalja a váudorgyülésen elhangzott összes beszédeket, a társulat működéséről szóló jelentést és a tagok névsorát, kimutatásával annak, ki mennyivel tartozik, ha tartozik. A füzet 224 lapra terjed. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük.