Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-10-22 / 43. szám

745 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 746 sikere legyen : létesítse a békét az amerikai egyházak, illetve lelkészek között, — ő pedig tapasztalatokkal gaz­dagon, erőben, egészségben térjen vissza körünkbe ! — Bibliai Szemelvények. Tudvalevő, hogy a 1903. év október havában Antal Gábor püspök úr, mint az Egyetemes Tanügyi Bizottság elnöke, pályázatot hirdetett a főgimnázium I—IV. osztályaiban használandó Bibliai Sze­melvények c. olvasókönyvre. A pályázat rikeresnek mond­ható, mert három pályamunka adatott be. Hogy a sok oldalról várva várt munka a közhasználatnak mielőbb át­adható legyen, a püspök úr elnökileg intézkedett a mű­vek megbirálása iránt; birálókul felkérte Radácsy György sárospataki theol. tanárt, S. Szabó József debreceni gimn. tanárt. Farkas Kálmán kecskeméti főgimn. vallástanárt, dr. Antal Géza pápai theol. tanárt, később ennek helyébe — mivelhogy Ő télen Amerikában lesz elfoglalva — Kis József pápai lelkészt és az erdélyi egyházkerület részéről Váró Ferenc uagyenyedi főgimn. tanárt. A bírálatokat Írásban legkésőbben 1906. év január végéig be kell adni. így igen valószínű, hogy az olvasókönyvet a jövő tanév­ben már használatba lehet venni. — Választás Barsban. A barst egyházmegyében Nagy Sándor mohi lelkész lemondásával megüresedett fő­jegyzői állásra a szavazat megejtetvén, a következőképpen oszlottak meg a szavazatok : Patay Károly n.-szecsei lel­kész 18; Varannay Sándor a.-fegy verneki lelkész 14; Pólya Lajos n.-ölvédi lelkész 6 ; Kiss Károly g.-veze­­kéuyi lelkész 4; Birtha József lévai lelkész 4; Sándor Benő füzesgyarmati lelkész 2: Csekey Dávid, Akucs La­jos, Bihari Kálmán 1 — 1 szavazatot nyértek. Abszolút többséget senki sem nyervén, a két legtöbb szavazatot nyert: Patay Károly és Varannay Sándor között új szavazás rendeltetett el. — A föisk. képzőtársulat szeptember 20-án ala­kult meg dr. Kapossy Lucián elnöklete mellett a követ­kezőképen : ifjúsági elpök Szabó S. Zsigmond III. é. pu., titkár Kis Zoltán III. é. pn., péntáros Pongrácz József IV. é. pn., jegyző Rácz Jenő VIII. o. t., ellenőr Fejes Gábor VIII. o. t., háznagy Olé Sándor III. é. pn., könyv­tárosok Dienes Sándor, Káldy Mihály VIII., Behra La­jos, Falusy József, Siskey Imre VII. o. tanulók, bírálók Besse Lajos IV., Bakó Lajos I. é. pn. és Borza Ferenc, Losonczy Gyula VIII. o. t. — A gyorsíró kör igy alakult meg : ifjúsági elnök Balogh Imre VIII. o. t., titkár és jegyző Rácz Jeuő VIII. o. t., pénztáros Kovács Károly VII. o. t., ellenőr Bognár János VII. o. t., könyvtáros Nagy Sándor VII. osztályú tanulók. E tisztviselőkön kí­vül előadóul felkérettek Rohonyi Hugó, Tóth Károly VIII. Neumann Vilmos VII. osztályú tanulók. — Egyházi beszéd. A senyeházi ev. ref. egyház 100 éves fennállásának és a lelkész 20 éves lelkészi szol­gálatának évfordulóján 1905.junius 12-én, pünkösd másod­­napján a seuyeházi ref. templomban elmondotta Szűcs László ev, reform, lelkész. A saját költségükön kiadták a senyeházi ev. ref. egyház tagjai. A minden tekintetben ünnepi hangulatú és tartalmú szép beszédből örömmel ol­vastuk, hogy ez az életre való, buzgó gyülekezet az utóbbi 20 év alatt mily rohamosan haladt előre. „Húsz évvel ezelőtt csak 1 iskolája volt a gyülekezetnek és az iskolai kiadás 832 koronára ment, ma a gyülekezet 2 iskolájánál a kiadás meghaladja a 2400 koronát; a haladást hirdetik azok az épít kezések, melyek nagy áldozatokat — 16.000 kor.— igényel­tek ; áldozatkészségteket hirdetik az önkéntes adakozások, melyek (orgonára, urasztali készletre, toronyórára, Kossuth­­alapra, százéves emlék-alapra) 6600 koronára emelkedtek és mutatják azt, hogy a hit jó cselekedetekben nyilvánul. Egyházunk tőkevagyona 3860 koronáról közel 16 ezer koronára emelkedett. Mindezekben nekem vajmi kevés részem volt, ezek a ti áldozatkészségteket, hitbuzgóságto­­kat, egyházunkhoz való ragaszkodástokat hirdetik ; én csak eszköze voltam az én megváltó Jézusomnak.“ Valóban kellemes érzés lehet, ha ily szép sikerre pillanthat vissza lelkész és gyülekezete ! A hűség jutalma ez ! — Emlékünnepély. A szepsiszentgyörgyi ev. ref. székely Mikó-kollégium f. hó 18 án az intézet nagy ala­pítója hídvégi gróf Mikó Imre születésének száz éves em­lékét felújító iskolai ünnepélyt rendezett a következő mű­sorral: 1. Részlet Meyerbeer „Próféta“ c. operájából. Játszotta a kollégiumi zenekar. 2. Bűnbánó imája Hän­get „Rinaldo“ c. operájából. Énekelte a kollégiumi vegyes kar, kísérte a kollégiumi zenekar. 3. Emlékbeszédet mon­dott Molnár Lőrinc, tanár. 4. „Intermezzo“ Mascagni : „Parasztbecsület“ c. operájából. Játszotta a kollégiumi zenekar; zongorán kisérte Vájná Ádám, VIII. o., hármo­­uiumon Szilágyi Béla, IV. o. t. 5. A dicső emléke Deák Gerő letétele. Énekelte a kollégiumi énekkar. 6. Gróf Mikó Imre emlékezete. Irta Szabó Jenő. Szavalta Ráduly Dénes, VIII. o. t. 7. Szózat. Énekelte a kollégiumi ének­kar. 8. Hunyadi induló. Játszotta a kollégiumi zenekar.-- Jézus születésének idejéről már nagyon sokat írtak és vitatkoztak. A mi időszámításunk a Kr. u. VI. században élt Dionysius Exiguus számításán alpul s igy természetes, hogy nem egészen biztos. A minapában egy bécsi tanár : Dr. Herz foglalkozott e kérdéssel, s azt állítja, hogy Jézus 15 esztendővel korábban született mostani időszámításunknál. — Egy könyvkereskedés jubileuma. A debreceni Csáthy-féle könyvkereskedő és kiadó cég, melyet, 1805-ben alapítottak, most ünnepelte fönnállásának 100-ik évfordu­lóját. Ezen alkalomból az érdemes céget mi is szívesen üdvözöljük, kívánjuk, hogy eddigi sikereit folyton újakkal gyarapítsa. — A Divat Újság előfizetési ára nagyon olcsó. Negyedévre, postán való megküldéssel, két korona húsz fillér. Előfizetni legcélszerűbb a kiadóhivatalba címzett postautalványon : Budape.-t, VIII., Szilárd utca 4. — Elismerés az érdemnek. A kecskeméti ev. ref. egyház nevében alólirottak hivatalos hitelességgel bizo­nyítjuk azt, hogy tek. Egry Ferenc úr harangöntöde tu­lajdonos a kecskeméti egyház pusztaszeutkirályi temploma tornyába nála megrendelt két harangot, a megrendelés fel­tételeinek mindenben megfelelően készítette el és szolgál­tatta át egyházunknak. A harangok úgy külső kiállításuk díszes volta, mint külöuösen gyönyörű tömör és tiszta hangzásuknál fogva minden várakozást kielégítenek. Re­mek összhangjukkal (H és Dis) dicsérik a mestert. Melyek­nek hiteléül adtuk ezen bizonyítványunkat. Kecskeméten, az egyháztanács határozata alapján, Mészáros János, ev. ref lelkész. Győrffy Balázs, fögondnok. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. F. K. Cs. Leveled elejét nem értem. Küld el azt a hosz­­szut. F. J. D. Megérkezett. Mostanában mindig sok volt a kö­zölni való, ezért másnak is várakozni kellett. B. J. L. Köszö­nöm az értesítést; a füzetkét is megkaptam ; ismertetését is be­adtam a nyomdába, de ezúttal nem volt hely részére. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs : Faragó János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom