Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-10-15 / 42. szám

721 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 722 Ütköző pont. Sok évi várakozás és előcsatározás után a fele­kezeti osztatlan elemi népiskolák (egy tanítós, hat osz­tályú) abba a helyzetbe jutottak, hogy tanterveik és a f. évi junius hó 16-án — a vallás és közokt. minisz­ternek 2202. ein. számú rendeletével — kiadott állami tantervjavaslat közt a döntő ütközet megvívása elke­rülhetetlen. Mint hazámnak hű polgára, de egyúttal az ev. ref. egyháznak tántoríthatlan szolgája, szivemből óhajtom, hogy ez a nehéz ütközet mindkét fél kölcsö­nös megnyugvásával fejeztessék be. Kér. tanügyi bizottságunk legutóbbi gyűlésén fog­lalkozott az említett áll. tantervjavaslattal. Tekintettel azonban arra, hogy a kerülethez is csak egy példány­ban érkezett le ezen javaslat s ez is tisztán csak a szó­szoros értelemben vett tantervet tartalmazza, inig a hozzá csatolt terjedelmes utasítások a bizottság tagjai előtt ismeretlenek voltak : a bizottság legjobb akarata mellett sem hozhatott e tárgyban végleges határozatot, illetőleg — felelősségének tudatában — nem terjeszthe­tett határozott javaslatot a ft. egyházkerület elé. Csekélységem újabb 10 évre szóló megbízatást nem óhajtott vállalni a kér. tanügyi bizottságában. Éreztem ugyanis, hogy azzal a jelentékeny költséggel szemben, melyet az én messze-vidékről évenként Pá­pára történő utazásom s egy-két napi ott tartózkodásom (3— 4 nap) a kér. pénztárnak okozott, nem áll arány­ban azzal a munkával, melyet én ott az eddig fennál­lott korlátozó s a bizottság intenzív működését bénító viszonyok mellett végezhettem. Akár a népiskolák ad­minisztrálásáról, akár a tantervet mélyen érintő refor­mokról volt szó, mindig fölmerült előttünk, hogy a kü­szöbön levő zsinat és a régóta ígért osztatlan népisko­lai állami tanterv intézkedéseivel szemben mi mélyebb jelentőségű javaslattal nem járulhatunk a ft. egyházke­rület elé. Uj tantervek, új tankönyvek stb. stb. alko­tása s behozatala ugyanis rengeteg anyagi kárt okozott volna úgy az egyházkerület pénztárának, mint az egyes gyülekezeteknek és szülőknek. Vártunk tehát türelemmel, mig elérkeztünk a fent említett ütköző ponthoz. Most már abba a helyzetbe jutott a kér. tanügyi bizottság, hogy valóban mélyre­ható munkát végezhet. Csekélységemet, mint elbúcsú­zott tagot, érte az a megtiszteltetés, hogy az áll. tanterv­javaslatot a mi felekezeti iskoláink igényeivel összhang­zásba hozni 8 vallásoktatásunk érdekeit — a lehetőség határáig elmenőleg — biztosítani kívánó javaslatot ké­szítsek s azt terjesszem be a erület tanügyi bizott­ságához. Szívesen vállalkoztam e ne hézfeladatra. Meg akar tam ezzel hálálni azt a kitüntető jóindulatot, mely egy­házkerületem részéről velem szemben ezelőtt 10 évvel történt megválasztatásomkor nyilvánúlt; s azt a ke­gyességet, hogy nyiltan kifejezett óhajtásomnak megfe­lelően, helyemet egy országos nevű s az egész tanítói kar előtt tiszteletben álló férfiúval töltötte be. A válás pillanatában azonban nem titkolhatom el, hogy fájó érzés is hatja át lelkemet. Előttem fog le­begni mindig a kér. tanügyi bizottsági elnök komoly, de jóságos arca s az előkelő lelkészi és világi tagoknak az a páratlanul álló előzékenysége, a népoktatás ügy- és tanítók iránti jóindulatuknak számtalan esetben tör­tént megnyilatkozása s az én kedves kartársamnak ügyes, szorgalmas, odaadó munkássága, mellyel a lefolyt 10 év alatt találkoztam. Nem volt ott rá eset, hogy a legkényesebb kérdések megoldásánál is élesebb össze­ütközésre került volna a dolog. A legnehezebb kérdé­sek fölött is minden izgatottság nélkül, egyetértőleg döntött a bizottság. Tehát igaz az a vád, hogy ez a bizottság „pajtás­­kodó“ volt a Krisztus szellemében. Még most a tanterv részleteivel nem foglalkozom ; minden részletében tanulmányozva s egyik bizottsági tagnak a legközelebb múlt gyűlésen beterjesztett nagy­becsű alapvető munkálatát magamhoz kérve kezdek csak a nagy ieladat megoldásához. Legelső gondom termé­szetesen az lesz, hogy vallási tárgyainknak az óraterv­ben megfelelő időt biztosítsak. Mert azt mindjárt az első pillanatra is beláthatja mindenki, hogy amig ez ideig legszűkebben számítva is heti 10- 12 órát fordí­tottunk a hittani tárgyakra, akkor a most tervezett heti 3 óra mellett hat osztályú iskoláink ev. ref. jel­legét kellően kidomborítani nem lehet. Vagy belenyug­szunk tehát az államosításba, vagy a védelem terére kell lépnünk. Ez a legelső rendű ütköző pont. A többi már könnyebben lesz megoldható. Nagy munkámban azonban úgy a lelkészi és tanítói kar bizalmára, mint az érdeklődő világiak nagybecsű, jóindulatára feltétlen szükségem lesz. Ezt első sorban a kerületi tanügyi bizottságtól várom és remélem s igy a múltra gondolva és a jö­vőbe tekintve az újonnan alakult bizottságot szivem­­lelkem melegéből üdvözlöm. Csurgón. Fejes Kálmán, ev. rét. tanító. Egyházkerületi egyházi értekezletünk. (Vége.) A szociálizmus iránt régen érdeklődik, mint nemzetgazdász is tanulmányozta ; de ma is, régen is azt látta, hogy a mai szoeiálizmusban nincsen rendszer. Hallotta már többször a szociálisták vezérét, olvasta kiadványaikat, de mindig és újra azt tapasztalta, hogy szidják a tőkét, a jobb sorsot. Ő náluk inkább érzelem­ről, valami ösztönről van szó, mint rendszeresen kifej­lett szociális tanokról. Ez a szociálizmus, amint látjuk, az intelligenciát nem tudja meghódítani. Nekünk az a kötelességünk, hogy az evangéliommal egyeztessük a szociális tanokat; az a célunk, hogy he­lyes irányba tereljük a szociális mozgalmakat. Mert van ezeknek létjogosultságuk. Nem ugyan abban az értelem­ben, mint azt a pápista egyház tanítja. Nem abban az értelemben, mint a „keresztény szociálisták“ szervez­kednek. Mert ez a felfogás világbolondítás : a klérus 42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom