Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
707 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. 708 szép szóló énekében, Sántha Károly áhitat keltó vallásos költeményében, Brunner János tartalmas imájában gyönyörködtünk. Innen mentünk a kaszinó ismerkedési estélyére, hol színről-szinre láthattuk a protestáns egyház nagy alakjait, tiszteletünk tárgyait, láthattuk kedves barátainkat, kiktől még gyermekkorunkban elszakadtunk, de most Isten kegyelméből ismét viszont találkozhattunk és jó elhatározásokat érleltünk magunkban a nagy feladatok teljesítésére. 27-én d. e. 9 órakor a csodaszép ev. templomban istenitiszteletre gyűltünk. Felemelő ének után Antal Gábor püspök mondott imát, mely után Zábrák Dénes lelkész mondott nagyszabású beszédet. (Esai. 62. 10 — 12 versei alapján.) „Építsétek szerényen Istennek országát, Menjetek be a kapukon a hitnek fáklyájával, Csináljatok utat a szeretetnek tevékenységével Emeljetek zászlót a győzelem reményével.“ Buzgó éneklés után a Károlyi-alapra adakozva kivonultunk a templomból, a kaszinó dísztermében díszközgyűlésre gyűltünk egybe. Itt Töpler Kálmán dr. polgármester és Démy Lajos dr. egyházi felügyelő üdvözölték a társaságot, kiknek Hegedűs S. válaszolva meleg köszönetét mondott és kijelentette, hogy a társusat célja nem a buta fanatizmus terjesztése, hanem jótékonyan hatni az értelemre és a szívre, mire nézve a személyes érintkezés kimondhatatlanul jó hatású. Főcélja, hogy működése által a nép értelmes legyen. Hosszasabban kifejti, hogy a protestántizmus a szabadkutatás, a szabadság és felvilágosodás vallása. S minél értelmesebb valaki, annál vallásosabb, mert az égnek mélységes titkai annál nagyobb csodálatra ragadják lelkét az Isten iránt. Majd Zsilinszky Mihály az igazi tudós és történész hatalmas szellemerejével szólt a jelen kérdéseiről, azért, hogy ebből a jövőre vonjuk le a tanúságot és a szerint cselekedjünk. Ha célt akarunk érni : szaporodnunk kell! Anyagilag, szellemileg erősödnünk kell ! Autonómiánkért s egyházunk adminisztrációjáért sok anyagi és szellemi munkát kell áldoznunk 1 az 1848: XX. törvénycikket végre kell hajtanunk. Az istenitiszteletben egységet kell teremtenünk. Egyházunkban a szépészeti elemet fejlesztenünk. A bel és külmissziót a legnagyobb mértékben fel kell karolnunk. A protestáns irodalom terén a legerélyesebb tevékenységet kell folytatnunk. így felvehetjük a katholicismussal a versenyt és Isten kegyelme velünk lesz ! Küzdenünk kell összes hatóságaink egyesülése által az egy gyermekrendszer ellen, mely testi és erkölcsi satnyulással veszélyezteti népünket. Mert bár e bajt nem a protestántizmus okozza, hanem az evangélium még nem tudott behatni az anyák szivébe, hogy ez istentelen, nemzetet és egyházat pusztító bűnt megakadályozza. A szociális kérdés elől sem térhetünk ki. Ennek célja a birtok nélküli munkások sorsának javítása. E kérdés protestáns szempontból a humanizmus alkalmazásával oldható meg. A nagyszabású felolvasást a tagok lelkesen megéljenezték. Ezután Szőcs Farkas titkár lelkesítő jelentésében közölte, hogy a társaság a legmagasabb ideát tűzte célul és a legosekélyebb erők birtokában van. De azért 15 esztendő óta mégis önérzettel és megnyugvással tekinthet vissza a társaság áldásos működésére. Ez idő óta 45 kötet tudományos, 120 kötet népies vallásos irat fél millió példányban van forgalomban. 6 év óta a a Házi kincstár 6 kötetben. Miknek erkölcsi hatása áldásos. Legújabban jelent meg Br. Prónay Dezső kegyeiből, a család levéltári adatai, mely hatalmas könyv dicséri az ev. four egyháza iránti szeretetét és áldozatkészségét. Őszinte köszönet ezért neki és Isten áldása legyen rajta és házán. Mindenek felett áldassék ezekért az Isten neve. Végül Hegedűs István olvasta fel „Monika“ c vallásos költeményét. Elragadott mindnyájunkat hitének, költészetének a mély vallásos lelkületének varázsával. A díszközgyűlést Antal Gábor püspök zárta be, a következő beszéddel : Antal Gábor püspök záróbeszéde. Igen tisztelt díszközgyűlés ! Igen tisztelt vendégeink ! Talán a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak, egyik vándorgyűlésére se jöttünk össze úgy, hogy anynyira élénken hangzott volna kebelünkben az apostoli szózat : „Kívánlak titeket látni, hogy valami lelkiajándékot közölhetnék veletek, hogy ti megerősíttetnétek. Azaz, hogy közönséges intést vennénk ti nálatok, egymás hite által, a ti hitetek és az én hitem által“, — mint éppen a sopronira. Mert nem mondok nagyon meglepő dolgot, ha azt mondom, hogy Magyarországnak ezt a vidékét, éppen Sopron vidékét ismerték közvetlen tapasztalatból legkevésbbé a mi prot. egyházunknak nagy zömét képező alföldi és erdélyi egyházaknak lelkészei és képviselői. A legnagyobb várakozással jöttünk tehát, mert Sopront úgy ösmertük, hogy Magyarország nyugoti részének egy nagyon művelt, előkelő, gazdag, de leginkább német városa. Hogy mi micsoda lelkiajándékot tudtunk adni, azt megitélni nem a mi dolgunk ; de feladatunk kérni az Istent, hogy ami csekély magvat eltudtunk hinteni, az tenyésszék és virágozzék a haza, az egyház, a város javára s művelődésének emelésére. De hogy mi mit nyertünk itt, azt mélyen érezzük és ennek hangot adok. Az egyik, amit nyertünk, azt mondom, nem is veszem lelki ajándéknak, nyertük itt az igaz magyar vendégszeretetet, amelyben igen jól érezzük magunkat (Helyeslés). De vettünk lelki ajándékot is. Mert örömmel hallottuk, hogy ebben a városban a testvéri szeretet és béke uralkodók a különböző felekezetek közt. Közülünk talán nem is tudják mindnyájan, hogy ez a soproniaknak ősi hagyományuk. Mikor itt 1522-ben a reformáció eszméi gyökeret vertek, a templomon megosztoztak a felekezetek. Ugyanazon templomban előbb a katholikusok, azután a protestánsok tartották istenitiszteletüket. Itt vallásos surládás vagy üldöztetés nem igen fordult elő. Mindig külső hatalom
