Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-17 / 38. szám
Tizenötödik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1905. szeptember 17. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐ L. A DUNÁNTÚLI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ■ szerkesztő czimére küldendők. ===== ===== főmunkatárs czimére küldendők. ===== Az istenitiszteleti rendtartásra vonatkozó javaslatok. (Folytatás.) Kovák javaslatának 34—40 szakaszai a temetésről intézkednek. Itt újítás lenne a prédikációs temetésnél az a rész, amit a pap az urasztaláuál végezne; aztán az imádság után felvett ének vagy karének. Az előző fejtegetések után ehez már nem kell külön szólnunk; elfogadhatjuk. A gyászbeszédes vagy orációs és a könyörgéses temetés egészen a régi gyakorlat szerint történnék. Igen helyesen. A temetőben végzendőket a 38. §. szabályozza. Az e §-hoz csatolt indokolás teljesen elfogadható. Ugyanis mindazt, amit a megholt egyéniségéből kifolyólag elmondhatunk, hogy egyéni vonatkozásaiban is teljesen kielégítő és tanulságos legyen a beszédünk: elmondhatjuk a prédikációé és orációs temetésnél a beszéd derekában is, de kivált a búcsúztatónál s az effélének csakis itt van tulajdonképpen a helye. A temetői beszéd hát bátran lehet egészen általános, minden esetnél egyformán használható, sőt ilyennek is kell lenni. Novák az utón való éneklést is elhagyandónak véli. Hát bizony meg kell vallanunk, hogy ez az éneklés épen nem műéneklés, sőt sokszor a leggyarlóbb éneklés; mert megtörténik, hogy a menet vége még csak a közepén van a sornak, amikor az eleje már elvégezte. Mégis igen bajos lenne ezt egyszerre parancsszóra elhagyni. Olyan reformálás az, amit tapintatosan, következetesen a helyi vezetésnek kell előkészíteni. A 41—55. szakaszok szólnak a felszentelési cselekményekről. Itt először magáról a felszentelés szóról szóljunk. E szótól sokan idegenkednek és úgy vélik , hogy a református egyházban ennek nincs helye. Hát ha a pápistaság mondja ezt: értem; de hogy mi közöttünk legyen, aki igy vélekedik, azt nem értem. Hiszen a régi közmondás szerint: Verba valent usu, sicut numi. A felszentelés szónak pápista értelme kiveszett mináiunk; régen kiment a használatból; egészen mást értünk, ért a mi népünk e szó alatt, mint / a pápás egyház. Epen ezért népünk miden aggságoskodás és — bátran mondhatjuk — megtévelyedés nélkül megtartotta e szót és nem engedte a használatból kiszorítani a felavatás szó által. Népünk ma is szentegyháznak nevezi a templomot, szent edényeknek az urvacsorai poharat és tányért, és általánosan templomszent e 1 é s-ről és pap-s z e n te 1 é s-ről beszél. De eszébe sincs, hogy a templomszentelés, vagy a papszentelés alatt valami titokteljes, bűvösbájos ceremóniát, fölkenést stb. értsen. Ne féljünk tehát a használásától. Igen helyes, hogy úgy a konventi javaslat, mint Nováké is a felszentelés szót megtartja, mellőzvén az újabban annyira erőltetett felavatás szót. Amit a lelkészek felszentelése tekintetében javasol, egészében aláirom. Igen helyesnek, mert igen épületesnek tartom, ha a lelkészeket működési helyükön szentelik fel. Csak az a nehézség áll elő, hogy ha sokan akarják igénybe venni a püspök működését, sokat kell neki és jó meszszire utazgatni; aztán meg mivel a* papváltozások többnyire ugyanazon időben történnek: alig fog eleget tehetni a felé irányuló bizodalmas kérésnek, még ha megengedjük is, hogy nem 33
