Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-03 / 36. szám
623 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 621 Teszteltek mindig és keresztelünk ma is. A § tehát egyszerűen ezt a tényleges állapotot foglalja magába és ennyi teljesen elég is, mert az egyházaknak, illetőleg a lelkészeknek fenn kell tartani annyi szabadságot, hogy különleges helyi viszonyokkal ebben az általános keretben elhelyezkedhessenek. A keresztelés rendje (13. §) eddig többnyire 5 számbői állott, a javaslat szerint 9 pontból állana. A javasolt négy új számból kettő a gyülekezet éneklésére esnék, ami azért kívánatos, hogy a gyülekezet legalább énekléssel vegyen tevőleges részt a szertartásban, különben továbbra is puszta bámulója marad a sz. cselekménynek ; ez pedig a mi istenitiszteleti elveinkkel merőben ellenkezik. Új — bár régi, sőt őseredetü — a 3. és 7-ik szám is, a mai napság majdnem általánosan mellőzött kikérdezése a keresztszüléknek, pedig ezt múlhatatlanul be kell vennünk ebbe a szertartásba, mert különben a konfirmálásnak nincs lét- és jogalapja s a keresztszülők által tett Ígéretre hivatkozni üres beszéd, sőt bántóan bosszantó is. . . Aztán ennyi figyelmet a keresztszülők is megérdemelnek s nekik is jól fog esni az, ha feladatuk fontosságát maga az egyház ösmeri el a kikérdezés által 8 bizonyára őkmaguk is komolyabban fogják majd fel keresztszülei szép és mind a gyermek, mind az egyház szempontjából méltányolt tisztÖket. A megkérdezés két részből áll. Az egyik kérdés az, hogy kivánják-e csecsemő megaeresztelését ? Ennek természetesen mindjárt a szertartás kezdetén kell megtörténnie, ezért van beosztva a 3. szám alá. A másik kérdés, mely az igérettételt foglalja magába, az, hogy igérik-e, hogy a megkeresztelt csecsemő az A. F. és Sz. L. nevének ösmeretében és félelmében fog neveltetni ? Ezt pedig mind a dolog természetéből, mind a liturgia arányos beosztásából kifolyólag 7. szám gyanánt kellett felvenni. Végül, minthogy itt szoros értelemben vett liturgiái szertartásról van szó, a beszéd és könyörgés kivételével valamennyi alkotórészt kötötté kell tenni. Bizalommal ajánljuk változás nélküli elfogadásra az egészet. A 14. §. indokolása, azt hisszük, felesleges. A 15. §-t sem szükséges megokolni. Az előbb elmondottakon és jelenlegi gyakorlatokon alapszik az. Az urvacsoraosztás helyéről és idejéről szóló 16. §. rendelkezései között legkényesebb a kiosztási alkalmak meghatározása. E tekintetben elvileg alig lehetne más tételt felállítani, mint azt, hogy az úrvacsorát vagy minden vasárnap ki kell szolgáltatni vagy végképp elhagyni. Nem állunk elő itt e tétel igazolásával részint azért, mert igazságát mindnyájunknak el kell ösmernünk, részint és különösen meg azért, mert itt nem puszta elvvel, hanem megmohosodott gyakorlattal állunk szemben, amelyen akár jobbra, akár balra változtatni egyiránt bajos. A vasárnaponkénti kiosztásra ez idő szerint már vissza nem térhetünk; az elfogadott alkalmakat pedig, még ha nem találók is, gyökeresen meg nem változtathatjuk. Sátoros ünnepeink urvacsorázás nélkül szinte elképzelhetetlenek, holott Jézus születése és feltámadása ünnepének természetével merev ellentétben áll a Jézus halálának hirdetése s az azt szimbolizáló úrvacsora. Az új kenyéri és új bori úrvacsora-osztás ó-testamentomi hagyományon, tehát új-szövetségellenes, tehát nem jézusi alapon nyugszik s mind két alkalommal úgy fogjuk fel s a legtöbbször úgy is méltatjuk az úrvacsorát, mint az Istentől vett testi javakért való hálaáldozatot. Ostermeléssél foglalkozó népünk szinte foglalkozásának megszentelését látja ezekben. Pedig irva áll, hogy „az Urnák halálát hirdessétek“ s hogy „a test nem használ semmit, lélek az, amely megelevenít!“ Az u. n. félböjti vagy bőjtfői úrvacsorát viszont úgy tekintjük, mint a farsangi lakmározásokért, talán kihágásokért szóló köteles bűnbánati, alkalmat, mintha a jegyek vétele által szabadulhatnánk meg esetleges vétkeink súlyától. Akkor pedig, amikor leginkább volna hel}'én ez a szent vendégség, Jézus halálának emléknapján: nemhogy kiosztanánk, hanem a legtöbbször még csak reá se gondolunk. íme, az elfogadott hat alkalom közül öt nem állhatja meg a helyét! Visszásságok visszássága ; — de a vérünkbe ment már át. Mit tegyünk hát? Egészen új alkalmat teremtenünk nem tanácsos, de valami igazítást mégis végezhetünk. Hagyjuk el elsőbben is a bőjtfői urvacsorázást, mint egészen pápás izüt és e helyett ragaszkodjunk az istenitiszteletünkbe felveendő lelki böjthöz és gyónáshoz. Ebben inkább benne lesz a lélek és az igazság. A húsvétit tegyük át nagypéntekre s ezt a híveink által még ma is igaz bensőséggel megszentelt napot, megváltatásunk ünnepét ne hagyjuk többé urvacsoraosztás nélkül. A népünk maga fogja ezt helyénvalónak találni, csakhogy ezen a napon, kivált nagy gyülekezetekben, délután is osszuk ki, ha a szükség úgy kívánja. Hiszen a nép ezt a napot többnyire testi böjtöléssel is összeköti s ennélfogva nem kell tartanunk semmiféle kihágásoktól ; a husvét pedig legyen osztatlanul a feltámadás örömünnepe. Piinköstben, az egyház megalakulásának emlékünnepén, egészen helyén van az úrvacsora, mint szeretetvendégség, mint a hívőket egy testté egyesítő lélek szimbóluma. Maradjon meg továbbra is. Pünköst utáu következik az egyházi év ünnepnélküli fele, sőt több a felénél. Ennek a jó hét hónapra terjedő időnek egyhangúságába egyházi azempontbói vagyunk kénytelenek valami ünnepiesebbet is bevinni s ez, üdvtörténeti emléknap hiányában, csupán csak az úrvacsora kiosztása által lehetséges. No3 hát ezért, de meg azért is, mert túlnyomóan őstermeléssel foglalkozó népünk bizonyosan rossz néven venné, ha tőle a Kenyér, és bor zsengéjének megszentelés! ünnepét eívennők : e kettős kényszerűségből meghagyandóknak tartjuk az új kenyéri és új bori urvacsoraosztást s amazt szeptember első, emezt november első vasárnapjára ajánljuk, a 7 hónapi időköz arányosabb beosztására is és azért is, mert az advent sem áll benső összefüggésben az úrvacsorával és karácsonyhoz nagyon is közel esik. Némelyek ajánlják még a reformáció emléknapjának elfogadott október Bl-ikét is. Ámde az a nap nem egyházalapítási emléknap és üdvtörténeti alapja sincsen s azt az úrvacsorával annyi kapocs sem köti össze, amenyi az új kenyéri és új bori urvacsorálást, mert ezeknél legalább a ke-
