Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-15 / 3. szám
51 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 52 VI-ik rangfokozatú tisztség, nálunk oly magas méltóság volt, hogy az esztergomi érsek is ezen dikasztérium tanácsosa volt. Ezen alárendelt s reménytelen helyzete a kisebb tisztviselői karnak tudvalevő, számbavett, elfogadott s megnyugvás tárgyát képező helyzet volt. Mert önhittség és nagyravágyás távol valának az akkori nemzedéknek ott foglalkozó részétől, mely számot vetett azzal, hogy mi elérhető s mi nem. A eél, melyért a dikasztérialis pályára vállalkoztam, az állás biztos voltának s a tiz évi szolgálat után esedékes nyugdíjnak elővélt változhatlan voltában rejlett. Az említett hivatali rendszernek a messze múltban meggyökeredzett alapjait, az akkori politikai viszonyokat s a nemzet konzervatív szellemét tekintve elmondhatni, hogy a választott életpályának biztos voltát, emberi számítás szerint s bármely esélyek között igazoltnak lehetett tartani. A sors könyvében azonban más volt megírva. Az 1848-iki márciusi izgalmas napok alatt a magyar felelős minisztériumnak kinevezésével, mint az árnyék, eltűnt a m. kir. helytartótanács s mondhatni, hogy még a lelépés formaságait sem tartották meg. Mintha múltját szégyenlette s az utódtól a hatalmat féltékenyen irigyelte volna. Sem hivatalt, sem aktát a magyar minisztériumnak forma szerint át nem adott, hanem egyszerűen elszéledt. Midőn már a hivatali szobák mind üresek voltak s még a kancelláriai főigazgató sem jelent meg április 24-én a hivatalban : én is becsuktam hivatalos szobám ajtaját, átadtam kulcsát a kapusnak s körülbelül utolsó voltam azok között, kik a régi dikasztériális kormányzás ezen elsülyedésre jutott, Korhadt hajóját elhagyták. Az új minisztériumba belépni nem volt kedvem, mert nem bízhattam annak állandóságában. A megyei és városi szolgálat sem volt a forradalmi mozgalmak között vonzó oly emberre nézve, ki természeténél fogva a békés, nyugalmas helyzet után vágyódott. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint a forradalom lezajlásáig figyelő állásban maradni s egyelőre a nevelői pályára visszatérni. Nemsokára azonban azon gyanú és üldözés miatt, melynek következtében bátyámnak, mint a Debrecenben székelő magyar kormány állítólagos kémjének, a fővárosból menekülnie kellett, én is távoztam onnan s Fehérmegyében tartózkodtam, hol az 1849. év végével bátyám is megjelent s Baracska községben a következő évben megházasodván, nekem egy ideig tartózkodási helyet nyújtott. Itt gazdálkodással, kertézsettel foglalkoztam s bizalmasabb jó embereimnek dolgait, mint ügyvéd, intéztem mindaddig, mig az absolutizmus vas rendszere engem is, mint szabadelvű gondolkozásomról s hazafias érzelmeimről ismert embert el nem tiltott attól, hogy másokat peres vagy perenkivüli ügyekben a cs. kir. biróságok s hatóságok előtt képviselhessek. Ezen tilalom az 1854. évi rendezés alkalmával bekövetkezett. Valóban nehéz napok, szomorú idők voltak azok, midőn a magánélet viszontagságai között a haza ősi szabadságának teljes eltiprását, a zabolátlan katonaság és csendőrség garázdálkodásait, az elitéit honfiak börtönbe és halálra hurcoltatását is kellett az embernek naponként szemlélni a nélkül, hogy csak egyetlen biztató reménysugár nyílt volna az iránt, hogy ez egykor máskép lesz s a haza sorsának jobbra fordultával saját személyes ügyünk és állapotunk javulásának órája is bekövetkezhetik. Az akkori nagykorú nemzedék legszomorubb korszaka volt az. Nyomasztó volt a nem csekély számú honfi egész életét, célját, rendeltetését, munkásságát és vagyonát semmisítette meg. Midőn ezen szerencsétlen emlékű korszak vége az októberi diploma kihirdetésével megkezdődött, Székesfehérváron laktam s ügyvédi dolgokkal foglalkoztam. A megelőző években még kataszteri telekkönyvek készítésével is töltöttem időmet, mellyel az illető uradalmak és községek elöljárói bíztak meg s ebbeli feladatomat az illető községek megelégedésével végeztem. Az októberi diploma kihirdetése idejében már elmúlt azon korszak, melyben megelőző huzamosabb gyakorlat, szélesebb ismerettség és összeköttetés nélkül az ügyvédi pályán jövedelmező állást lehetett volna találni. S miután a régi ősiségi és zálogváltási, valamint úrbéri perek is már ekkor legnagyobb részben befejeztettek, ezen állás nekem ismét kilátástalan volt. Az alkalom egyébiránt, hogy tisztességes munkával fentarthas sam magam, már nem késett. Mert az I8ó0. évben a magyar alkotmányosság hajnala felvirradt s éltető eleme a megyei s egyéb munieipiumok visszaállításában azonnal jelentkezett. Fejérmegyében az említett évben megyei első aljegyzőnek választottak meg. Megválasztatáson! a legvilágosabb jelenségét tüntette fel a közvetlen választás és szavazati rendszer árnyék oldalának. A megye főispánja, gróf Cziráky János, a megyei bizottmány összes tagjai, kik az intelligens osztályhoz tartoztak, határozott párthiveim voltak s Fekete János, kit a szavazók egyeteme kivétel nélkül főjegyzőnek óhajtott, kijelentette, hogy csak az esetben fogadja el a főjegyzői állást, ha a választók biztosítják, hogy első aljegyzőnek mást nem választanak, mint Gondol Gábort, mégis dacára ez ígéretnek, mely a főispán elnöklete alatt tartott konferencián történt, a másnapi választás alkalmával, melyet a jegyzői karra még „felkiáltással“ eszközöltek, az ős-választóknak legalább 4/5 része oly egyént kiáltott ki I. aljegyzőnek, kit sem a főispán, sem a bizottmány többsége nem talált alkalmasnak a neki szánt állomásra. Azonban a főispán a felkiáltás eredményét az első aljegyzőre nézve kimondani elmulasztván, senkinek sem jutott eszébe e tekintetben felszólalni vagy névszerinti szavazást kérni. így a bizottmány többségének az értekezleten nyilvánított kijelentése alapján felhívtak az első aljegyzői állás elfoglalására. Ezután következett az eskütétel s a hivatal elfoglalása. (Folyt, köv.) Közli Borsos István, főisk. könyvtárnok.
