Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-16 / 29. szám
509 510 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. tok árát fölvenni, annak kezelését a végrendelet világos szövege ellenére az i—i ev. ref. egyháztól elvonni s jövedelmét saját belátása szerint felhasználni.“ Pedig a vizsgálat megállapította, hogy „vádlott lelkész a Szörényi birtokot 1872/73. évtől fogva annak eladásáig azután pedig a befolyt vételárt egész f. évi (1898) március 2-ig Ö kezelte, azt a most említett napig az i — i egyház vezetése alá soha át nem adta s annak kezeléséről ezen fegyelmi eljárás foganatba tétele előt^ meg nem számolt ? Ugyan megdönti-e az a 3 adóslevél ezt a súlyos vádat: midőn tehát vádlott ezen alapítványt önhatalmúlag kezelte, jövedelmét a jogosult egyház megkérdezése nélkül — habár iskolai célokra — felhasználta, sőt a 4 •/. alatti számadása szerint magát az alapítványi tőkét is 2725 fit 17 kr erejéig el préda'fa s ez által annak örök időkre való fentartását lehetetlenné téve, az i i ev. ref egyházat az alapítvány nagyobb részétől megjosztotta : a kezére jogellenesen jutott alapítványt hűtlenül kezelte.“ Megdönti e ez a 3 adóslevél azt a tényt, hogy a vádlott „ezen alapítványról 1897. évi május 7-ike előtt számadást nem vezetett, az alapítványi tőke jelentékenyebb részét nem gyümölcsöztette, hanem saját céljaira használta.“ Megdönti-e ez a 3 adóslevél azt a beigazolt tényt, hogy „az i —i egyház javára az egyházker. pénztár által folyóvá tett 2000 írt kölcsönből 1675 frt 80 kr. készpénzt 1891. jul. 1-én felvett. Kovács János gondnoknak ezen számadáshoz csatolt s 1898. március 2-án kelt nyilatkozatából pedig az tűnik ki, hogy vádlott az 1675 frt 80 kr fedezetéül 509 frt 53 kr értékű adóslevelet (készpénzt vett fel s 7 év múlva adóslevéllel számol be?!) és 1139 frt 4L kr készpénzt nevezett gondnoknak f. év márc. 2-án adott át ; hogy ez összeget gyümölcsözőleg nem kezelte, hanem jogtalanul önmaga használta, tehát hogy ezen összeget hűtlenül kezelte.11 Ha az „új bizonyíték“ mindezen súlyos vádakat megdöntené : akkor érteném a perújítás megengedését és az ennek folytán hozott Ítéletet. Ez a 3 adóslevél azonban nem hogy meg nem dönti, hanem inkább megerősíti azokat. Azt bizonyítják u. i. hogy a vádlott a kezére jogellenesen jutott pénzekről nem tudott elszámolni akkor, amikor arra két évvel előbb felhivatott ; nem tudott elszámolni mindaddig, amig gyülekezetének az a 17 vagyonos tagja meg nem könyörült rajta s az adósleveleket ki nem állította. Ez a 3 adóslevél azt bizonyítja, hogy ha a vádlott véletlenül előbb meghal, mint ezeket megszerezhette volna, hát a Vincze Sámuelné alap végképpen elvesztett volna 2451 frtot. az i—i és a gy — i gyülekezetek együtt úgy 700 frtot Bzintén végképp elvesztettek volna ; valamint akkor is, ha nem sikerült volna a vádlottnak utólagosan jótállókat szerezni, ilyen veszett állapotba juttatni egy kegyes alapítványt és más pénzeket, ugyan nem hűtlen kezelése?! Valyon mit szólna pl. az egyházkerületi számvevőség ahhoz, ha pénztár vizsgálatkor úgy találná, hogy a pénztárból — mondjuk — 500 frt hiányoznék ? Hát ha még gyakorta meg is ismétlődnék ez ? ! Ha jól tudom, ilyen esetekben még a hiányzó összeget pótló kauciót ge szokták figyelembe venni a pénztáros eljárása megítélésénél. A bíróság az alapperben is számított arra, hogy a hiányzó összegek megtérülnek, amikor az illető egyházakat magánjogi igényeikkel a polgári perutra utasította és mégis megállapította, a hűtlen kezelés vétségét. Sőt, bár az i —i ev. ref. egyház javára felvett kölcsönt 1898. márc. 2-án a vádlott az egyház gondnokánál hiány nélkül leszámolta, a bíróság mégis megállapította a hűtlen kezelés vétségét ennél az összegnél is. Természetes, ez másként nem is lehet. Az is igen feltűnő és igazán elitéli vádlottat, hogy 1898-ban a bíróság elé benyújtott egy számadást a mely szerint iskolai célokra elköltött a Viuczéné-féle alapítványi tőkéből 2725 frtot, most 1899 ben pedig a 2451 frtos adóslevél kiállításával éli smeri hogy az a számadása nem felelt meg a valóságnak: \ agyis elismeri, hogy a kegyes alapítvány hiányzó részét egyszerűen elköltötte arra, amire neki tetszett. Még egy pont ád okot tűnődésre. A perújítás alkalmával hozott ítélet indokolásának utolsó pontja ez : „Ezen Ítélet az egyházkerületi ügyész és B. I. lelkész előtt nyilvános ülésben nyomban kihirdettetvén, abban mindketten megnyugodnak.“ Ez nekem azért tűnik föl, mert. az alapperben az ügyész úr kérte az Ítéletnek felülvizsgálat végett hivatalból leendő felterjesztését, jóllehet az ítélet akkor nem felmentő volt, mig most a konvent ápr. 11. ítéletével szemben határozottan felmentő. Az ügyész eljárásából valyon az következik-e, hogy ez az újabb ítélet nem terjesztetik föl a konvent elé? Abból magából, hogy az ítéletben az ügyész is megnyugodott, még nem következik ez; mert a törvény 391. §. úgy rendelkezik, hogy a bíróság elnöke terjeszti föl az ítéletet fölülvizsgálás végett. Magában véve azonban ez az újabb ítélet se fölmentő, mert hiszen pénzbüntetésre szól. A 391. §. szerint pedig csak a felmentő ítéletek terjesztetendők fel. Ha azonban a konvent április 11. Ítéletéhez mérjük, már akkor határozottan fölmentő, mert a hűtlen kezelés vádját elejti, a hivataltól való végleges megfosztást hatályon kívül helyezi, a vádlott lelkészi jellegét visszaállítja s lelkésszé választhatóságát kimondja. Azért hát ha nem akarják egyszerűen meg nem történtnek tekinteni a konventi bíróság Ítéletét, akkor az elnöknek ezt az Ítéletet fel kell terjeszteni a konventbez felülvizsgálás végett. Hiszem, hogy fel is lesz terjesztve. Majd meglátjuk. Ez minden esetre érdekes és tanulságos példa lesz. Ilyen példa, azt hiszem, nem minden emberöltőnek áll rendelkezésére; elmegy talán egy század is, mig megismétlődik. Kívánatos is közegyházi szempontból. A mi véleményünk azonban most már az, hogy ha elvileg fejtegetjük is ezt az ügyet és levonjak is, aminthogy le is kell vonni belőle a tanulságot, de amúgy hagyjuk békében. Több szempontból kivánatos ez ma már. Most már azt is megmondom, hogy az a 29*
