Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-09 / 28. szám
495 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 496 foglalkozott addig, inig a példára rá nem tért. Avagy nem gondolja, hogy mikor a „figura döoet’1 mottóját követve, példával hozakodunk elő, ha ideiglenesen is, de letértünk az elvont, elvi fejtegetés teréről ?! Ön jóizlését is hánytorgatja. No hiszen az eddigiek után is eléggé tisztában lehet vele akárki. Köszönöm szépen, de én nem kérek az olyan jóizlésből, melynek birtokában az ember örökösen saját énjét tolja előtérbe, a világ hálátlanságairól zeng sirámokat, s a jóra folyton magát hozza elő magasztos például. Továbbá Kedvességed a Tóth Kálmán tapolezafői tanító írnak is feltűnt nyilatkozatát részemről képzelt sértődésből származott rosszakarattal magyarázottnak állítja. Ami a „képzelt“ sértődést illeti : az eddigiek nyomán bárki megítélheti, kettőnk közül kinek van igaza. A rosszakaratról pedig csak annyit: ha egyszer a körmendi ref. lelkész magának minden jóakaratot lefoglalt, mi is maradna egyéb más ember gyermekének, mint a rosszakarat. Hogy ön nem a gyülekezetben való lelkészi működést, hanem az egyházi nyilvános közszereplést mondotta hálátlannak, erre csak annyit felelek, hogy amiket idevonaikozólag Írtam, mind megállanak, miután a nyilvános közszereplés amannak többé-kevésbé elengedhetetlen tartozéka. Egyébiránt én is ez utóbbit értettem. Mást nem is érthettem, miután a gyülekezeti lelkészi működésért előre biztosítva van a bér, — bocsánat ! . . . a hála. Végre, hogy hű maradjon magához és stilszerii legyen a befejezés, Fülöp J. úr a világért se hagyja a perdöntést az illetékes olvasó közönségre. Örvendek — úgymond — hogy egyet már beismert Szabó kollega az általam felsorolt jelenségek közül, hogy t. i. vannak pajtás csoportok. A ragyogóját ! hisz tudtam ón ezt jóval ennekelőtte is. Van bizony pajtás csoport még az őrségi egyházmegyében is. Mert ha nem volna s a körmendi lelkész ennek részvényese nem volna, nem történt volna meg, hogy a törvény nyílt megtörésével ne a rangjára legidősebb, hanem a sorrendben harmadik tanácsbiró : Fülöp József úr tétessék helyettes esperesnek. Lássa kérem, mórt nem veti ki elébb a maga szeméből a gerendát ?! Mért kesereg csak azok ellen a klikkek ellen, melyek esetleg az ellenkező oldalon vannak ?! Ha orvos, mért nem gyógyítja meg magát ? !. . . „Latiatue feleym —- Nyájas olvasók ! zumtuchel mic vogmuo ! Isa pur és chomuv vogmuc!!“................... No de erősítsük meg ami szivünket s lássuk ismét ne a gyarló, hanem a győző, a diadalmas körmendi papot. Ott áll képzelt nagyságának Tábor-hegyén. Arcán gloria fénye ragyog. Ajkán az önelégültség mosolya rezeg. És szól vala mondván : Egy dologban már győztem, de hiszem, hogy egyebekben is meg tudom győzni Szabó kollegát. Ily értelemben szól cikke végén, hol megállapítja vitánk eddigi eredményét. Tehát ő győzött! . . . Ö mindig győz, mert ő az ellenállhatatlan hős, achillesi sarok nélkül, 0 győz, kivált ha Don Quijotteként szélmalomharcát vijja, maga állítván fel és sorakoztatván a megcáfolandó tételeket. Csak egy a kár : a sok diadalom mellett — ami többet érne — nincs egy jóbarát, aki hibáját feltárná. Annálfogva én, legyőzve is őszinte felebarát, ajánlom a kötelességmulasztó barátok helyett a következő aksziomák betartását: „Dicsérjen meg téged a kívül való ember, és nem a te szád.“ — Ne véld, hogy nélkülözhetetlen ember vagy, inkább szabd magad mindenben az alázatossághoz. — Add meg kinek kinek a magáét. — Tedd fontra a szót háromszor, mire egyszer kimondanád, hogy meg ne botránkoztasd a te atyádfiát. Ha mindezt követed : sziveket hódítasz és kevesebb „hálátlansággal“ fogsz találkozni e földi életben. Isten bizony ! Mezőlak. G-. Szabó Mihály, ref. lelkész. Lelkészértekezlet. A balatonfüredi lelkészértekezleti kör junius 22- dikén tartotta ez évi értekezletét a b.-füredi ref. egyház iskolahelyiségóben. Megjelentek az értekezleti kör egyházi és világi tagjai közül 14 en, ezenkívül, mint vendégek 7-en. A 130. dics. buzgó eléneklése után Raksányi Károly elnök megható imádságban fohászkodott az egek Urához, kérvén segedelmét és áldását szolgáinak munkájára, egyházunkra, hazánkra s minden hívekre ; majd elnöki megnyitójában a kegyelet bánatos szavaival emlékezett meg Cs. Kis Dávid balatonudvari és Földes Sándor köveskállai lelkésztársaink elhunytéról, kiknek emlékezetét (az előbbi volt értekezleti elnök, az utóbbi több éven át ért. jegyző) jegyzőkönyvében is megörökíti az értekezlet. Horváth Antal arácsi lelkész ért. jegyző egyházmegyénkből történendő távozása miatt tisztéről lemondván, jegyzőül Szűcs József alsóörsi lelkészt választotta az értekezlet. Mulasztásigazolások, nem igazolhatás esetén bírságok kirovása s s egyéb házi ügyek elintézése után hosszasabb eszmecserére adott alkalmat a lelkészek és tanítók megadóztatásának ügye, mig végre az értekezlet kimondta, hogy éppen nem helyesli a zsinat idevágó végzését, mely végzésben a szentesi szociálisták véleménye elébe tétetett sok más fontos oknak, s a lelkészek és tanítók megterheltetése csak mintegy „ex abrupto“ kimondatott, holott más ügyekben, melyeket a közvélemény már előre megérlelt, s a közóhaj követelt, sokkal nagyob tartózkodást tanúsított a zsinat. A lelkész, hogy a többféle önkénytes áldozatot ne is említsük, a legtöbb egyházban az évi számadások, könyvvezetések végzésével, s az anyagi ügyek terén történő ellenőrzések lelkiismeretes teljesítésével is olyan fontos és terhes munkát végez, melyért semmiféle díjazást nem kér, hogy — ha a dolog anyagi oldalát tekintjük is —- bőven kárpótolva volt az a — nem híveink részéről, hanem csak a szentesi szociálisták részéről — felhányt adómentesség. A dolog sokat hangoztatott erkölcsi fényoldala is csak látszólagos, mert a torzsalkodás szikrája lesz odavetve
