Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-09 / 28. szám
491 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 492 mai. Nyílt és titkos ellenségek ezek: modern farizeusok és írástudók serege ez! Elég ügyesek, túlbuzgók arra, hogy új és új fegyverrel lépjenek anyaszentegyházunk ellen sorompóba, melyeket kivétel nélkül mindig ferdítés, liazudozás, rágalom és durva erőszak jellemeznek. Hatalmukba kerítették a sajtót; üdvteleu céljaiknak szolgál a művészet; megbüvölő varázs eszköz kezükben a tudomány. És a Judások, kik ezen gyülekezetekben hangadók szoktak lenni, mulékony hírnévért feláldozzák jellemöket, bepiszkolják becsületöket, kockáztatják jóhirnevöket is, csak hogy fanatikus őrjöngésöknek talajt biztosítsanak. És mi mit teszünk? Mint a tanítványok az olajfák hegyén, aluszunk. Halljuk mi az ellenség dühös kifakadását, de csak aluszuuk tovább; halijuk segélykiáltását a vergődő egyházaknak; érezzük az ellenség arculcsapásait; látjuk az ellenség törtetését: és mi csak aluszunk tovább. Mi aluszunk, pedig a vérszomjas farkasok már házunkba is betörtek. Gyermekinket egymásután rabolják el; szomorú veszteségről szól a statisztika; pénzzel, édes szóval csalogatják hiveinket a Sátán szolgálatába — és minekünk alig van csak egy szavunk is ez ellen. Papjaink, tanítóink tengődnek, egyházaink falai düledeznek s a törvényben biztosított segélyecske is maradoz. Mi csak aluszunk, nincs bennünk erő az aluszékonyokat fellármázni; nincs bennünk lelkesedés, összetartás, hogy közös erővel követeljük jogainkat. Mi csak aluszunk s az alatt a gonosz szelleme üti fel tanyáját köztünk ; midőn egyesített erővel, összevetett vállakkal, közös akarattal kellene síkra szállani, mi mindig csak aluszunk. Judás pedig ébren vau! Lázas sietséggel működik anyaszentegyházunk romlásán. Surge, qui dormis! Kelj föl, ki aluszol, támadj föl a halálból és. megvilágosít téged a Krisztus (Ef. 5. 14). Avagy meddig akarnók a tétlenség gonosz álmát aludni! Legszebb tulajdonainkat, melyet buzgó őseink hagytak reánk, satnya unokákra, tétlenségünk folytán dobra akarják ütni. Gyermekeinket saját keblünkről le akarják szakítani! A társadalmi bűnök és mindennemű erkölcstelenségek feneketlen tengere elnyeléssel fenyegeti valláserkölcsi életünk ingadozó, korhadt sajkáját; a sakálok már sivítanak, a végzetes hasadékok mind nagyobbra terjednek, az elmerülés kikerülhetetlen. Kopogtatok szunnyadozó lelkiismeretetek ajtaján: Serkenj fel te, aki aluszol! íme itt az idő, az alkalmatosság napja ! Fel a munkára. Az evangelizáció hatalmas fegyverével ezen a téren is, kezdjünk munkánkhoz. A mi egyházunk örök diadalra van hivatva. Hadd lobogjon fel sziveinkben az iránta érzett kiolthatatlan szeretet. Éli főpap türelemmel hallgatta végig a nagy vereségről szóló hirt és saját fiainak életéről szóló tudósítást; de midőn azt hallotta, hogy a frigyszekrény a filiszteusok kezébe került, székéről hauyat esvén, nyakát törte (I. Kor. 4. 18). A mi kezünkből is kiragadták a bibliát. Pedig ez volt minden időben erősségünk, ez volt diadalmunk és dicsőségünk. Fel az evangélizációra e szent fegyverrel, ne engedjük, hogy elszakadjunk attól, ami az eget a földdel, Istent az emberrel összeköti. Térjetek meg . . .! Egy érdekes elbeszéléssel végzem felolvasásomat. Az ördögök fejedelme egy alkalommal egy kérdést tett fel a körülötte szolgáló lelkeknek: Mi által lehet az Isten országának ártani? Mi által lehet a Krisztus egyházától legtöbb lelket eltéríteni?! Aki e kérdésre a legjobb feleletet adja, az nyeri el a kitűzött díjat. Az ördögök főkorhelye előre lépve a bor és a sör ivást dicsőítve, ebben találta a győzelmet. A bűnös erkölcstelenség ördöge saját diadalát fitogtatva, ajánlgatta módszereit. A pénz ördöge a csengő s csillogó arannyal vélt minél több lelket megnyerni az ördögök honának. A hiúsággal, a büszke gőggel lehet legtöbbet ártani a keresztyénségnek — szólt a negyedik. Azonban a kitűzött jutalmat nem nyerte el eddig egyik sem. Végre megszólalt a legutolsó. Én tudom , hogy mit kell tenni! En elmegyek a földre és hatalmasan prédikálni fogok egész a velők megoszlásáig. Hirdetni fogom: Térjetek meg emberek! Őrült vagy, kiáltott egy a közel álló Ördögök közül. Várj, még nem fejeztem be beszédemet, nevetett amaz sátáni módon! Én azt fogom mondani az embereknek: Térjetek meg, azonban — n e ma! Halotti esend uralkodott e szavak után. Az ördögök fejedelme neki Ítélte a kitűzött díjat. Soha sem pusztul el több lélek, mintha ezt mondják nekik: Később és ne ma! Mert az azut, «egyszer valamikor» — sohasem városába vezet. Azért az ördögnek a legkedvesebb bútor darabja a hosszú lóca, amelyen az emberek a megtérést sokáig halogathatják. Tanuljunk ebből atyámfiai, lelkésztársaim! Ma, mig még nem késő, -- fel a munkára; evangéliomi munkássággal hódítsuk vissza hiveinket Istennek, Krisztusnak, a vallásnak, az áldozatkészségnek, hazánknak és egyházunknak. Birtha József, lévai ev. ref. lelkész. Lássunk tisztán, beszéljünk őszintén. A körmendi ref. lelkész e lap 27. számában reagál „Egy kis elszólamodás“ c. cikkecskémre. A tárgytól messze elkalandozva, rettentő bőbeszédűséggel ontja
