Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-07-02 / 27. szám
483 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 484 kény alaptőkével rendelkező „Jogász segélyegylet“ támogatására számíthatnak. Ag. hitv. evang. lelkészek, tanárok és tanítók fiai, a mennyiben szorgalom és magaviselet tekintetében kifogás alá nem esnek, külön folyamodás mellőzésével a tandíj felét fizetik. A jogakadémiai ifjúsági-, valamint a kollégiumi nagykönyvtár a hallgatóság rendelkezésére fog állani. Mindennemű felvilágosításokkal -- levélbeli megkeresésekre it — szívesen szolgál a jogakadémia igazgatósága. — Értesítés. Miután a tempi ómban bibliamagyarázat tartása egyre terjedő szokássá vált már, máskülönben gazdag egyházi beszédirodalmunk pedig épen ezen a téren szinte szegénynek mondható, bátorságot vettem magamnak egy kötet- bibliamagyarázat kiadására. A kézirat már nyomda alá rendezve készen van, és a kiadó Gombos Ferenc kolosvári nyomdatulajdonos számítása és ígérete szerint f. év aug. 1-re a könyv meg fog jelenni. Terjedelme II nyomtatott iv lesz nagy uyolcadrét alakban, a mi azonban csak előleges számítás. Tartalma 48 bibliamagyarázat lesz, a cime pedig „Kezdetben“, a Genezis zsidó nevéről, mert annak az ötven fejezetét öleli fel. A magyarázatok tehát összefüggenek, de az összefüggésből kiszakítva külön is elmondható bármelyik. Bolti árát a kiadó 4 koronában állapította meg, azoubau, aki f. év aug. 1-e előtt előfizet nálam, az 3 koronáért kapja meg a könyvet, egyszerű bérmentesítéssel, keresztkötés alatt. Az előfizetőknek a könyvet azonnal megküldetem, mihelyt kikerül a nyomdából. Aug. 1-e után előfizetést már nem fogadhatok el, attól kezdve a munka csak könyvárusi utón lesz megszerezhető. Ha lelkésztársaim megpróbálják és ha bátorítanának rá, szeretnék később többet is Írni. Kartársi tisztelettel Kolosvár, dr. Kecskeméthy István ref. theol. tanár. — A P. M. Irodalmi Társaság igazgató választmánya jun. 13. Hegedűs Sáudor elnöklete alatt ülést tartott. Tudomásul vették a számvizsgálat eredményét, megadták a pénztárnoknak a felmentvényt, az 1904. évi jövedelem 18,081 K 52 f., költség 14,535 K 21 fi, alapszabályszerü tőkésítés 1418 K 52 fi, pénztármaradvány 2127 K 79 fi Ezenkívül a Károli-alapnál bevétel 11,394 K 34 fi, kiadás 4343 K 81 fi, pénzmaradvány 1905-re átvéve 7050 K 54 f. — Az 1904. évi összes vagyon 129,850 K 23 fi, ami az előző évhez képest 3056 K 23 fi szaporodást jelent. A tagdíjak hátraléka 14,OBI K, aminek szigorú behajtására az ügyésznek teljes felhatalmazást adott a választmány. — Az 1906. évi költségvetést 15,936 K 21 fi szükséglettel, 16,265 K 50 fi fedezettel, 329 K 29 f. fölösleggel irányozta elő. — Az 1904. évi kiadványterjesztés a Koszorú-füzeteknél némi hanyatlást, a Házi Kincstár köteteinél, valamint a többi kiadványok egyes eladásánál jelentékeny emelkedést mutat. Az elárusítók percentje a füzetekre nézve utólagos elszámolásánál marad az eddigi 10°/o, de 500 füzeten és 25 köteten felül 20°/0> előre fizetésnél vagy utánvételes megrendelésnél 100 —150 füzetig 25°/# (de a postaköltség a megrendelőt terheli), 500-nál nagyobb megrendelésnél szintén 25°/0, de postaköltség nélkül. — Az 1905. évi kiadványok közül az Egyháztörténeti Adattár 4-ik kötete készen van, a tudományos sorozat kötete Zwingli Commentáriusa (ford. Tüdős ós dr. Pruzsinszky P.) julius 1-én kerül nyomdába, a Házi Kincstár Vl-ik kötete Raffay Sándor Jézus példázatai c. munkája, mely junius 1-je óta nyomdában van. A Koszorú-füzetek idei pályázata 40 füzetre való anyagot termelt, a szokásos 10 füzetet augusztus végére nyomatja ki a szerkesztő, A Házi Kincstárnak 1904-ről elmaradt V. kötete (Kenessey Béla : Női jellemképek) most került ki a sajtó alól/ Az idei vándorgyűlés Sopronban, szeptember 25 — 26 napjain lesz. — Pozsonyban a M. P. I. T. tekintélyes köre alakult Láng Lajos védnöksége, dr. Dobrovits Mátyás elnöklete alatt, dr. Masznyik Endre alelnöksége ós Stromp László titkársága mellett. A pozsonyi kör ügyviteli szabályzatát megerősítette, működését (felolvasó esték tartása stb.) örvendetes tudomásul vette a választmány. — Néhai özv. Hegyi Mihályné végreudeletileg mintegy százezer korona örökséget hagyott a Társaságra, de az oldalági rokonok a kegyes özvegy végrendeletét pörrel készülnek megtámadni. — Az Orsz. Ref. Tanáregyesület folyamodványát az Iskolatörténeti Adattár ügyében véleményező bizottságnak (Antal Géza, Payr Sándor, Stromp László és a titkár) adta ki a választmány. Felelős szerkesztő és laptulajdouos: Kis József. u őmunkatárs : Faragó .Táltos. Pályázat. A darányi maeodtanítói állomásra okleveles ev. ref. tanítók és tanítónők pályázhatnak. Fizetése: egy bútorozott szobából álló lakás az isk. épületben, nyolcszáz korona készpénz. ízmétlosök oktatásáért külön díjazás. Kötelessége : az isk. szék által kijelölendő két osztályt az egyházkerületi tauterv szerint vezetni. Ha férfi tanító választatik : az orgonista kántorságban segédkezni s esetleg kathedrai szolgálatot teljesíteni. — Pályázatok — csakis oklevéllel felszerelve — a nagyt. tanügyi elnökséghez küldendők julius 30-ig Kálmánesára. (Postahely, Somogym.) Pályázat a dunántúli ev. ref. egyházkerület veszprémi egyházmegyéjében levő mohai ev. ref. egyház lelkészi állomására. Évi javadalom egyházhatósági értékelés szerint 1217 kor. 77 fill., mely készpénz, termény s föld haszonélvezetekből áll ; ehhez járul állami fizetés kiegészítésül 382 kor. 23 fillér. Pályázók felhivatnak, hogy lelkészi minősítvénynyel és ezen pályázati hirdetés közzététele után kiállított szolgálati bizonyítvánnyal felszerelt kérvényöket folyó év julius 31-ig Segesdv Miklós ev. ref. espereshez B.-Füred (postahely, Zalam.) küldjék be. Az állomás 1907 január 1-én elfoglalható, illetőleg előbb is, ha az elválasztott a kegyelem évet élvező özveggyel megegyezhetik. Komárom, 1905 junius 25. Antal Gábor, dunántúli ev. ref püspök. Angster József és Fia orgona-építők. Orgona- és harmonium-gyár ■ Alapittatott TD TTT fr QJ TTT TTT TTT Alapittatott 1867. évben. A X-^ ^ -El X X • 1867. évben. Két arany, 1 ezüst és 1 nagy millenniumi éremmel kitüntetve Ajánlják kitűnő hangú és erős szerkezetű légnyomatu (pneumaticai) orgonáikat, melyek a rendkívül könnyű játékmód és registrálás mellett még azon nagy előnynyel is bírnak, hogy a templom nedvessége és az időjárás viszontagságai semmi befolyást nem gyakorolnak reájuk. Legjobban bizonyítja műveink jóságát, hogy üzletünknél eddig 400-nál több új orgona-mű került ki. Raktáron kitűnő hangú liarmoniumok minden nagyságban. Árjegyzéket kívánatra ingyen küldünk.