Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-05-28 / 22. szám

395 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 396 resolutióval visszaküldötie az eklésiába, a hol azután békességben folytatta a hivatalt. Mindjárt 1784 junius havában a chvaletyiczi papi gyűlésben superintenden­­tialis nótáriusnak választatott. Azután pedig 1788-dik esztendőben, letévén Kovács Ferenoz a superintendeDS hivatalt és helyébe ezen férfiú választatván, a Fels. Üdvar által Ordinarius superintendensnek confirmálta­­tott, a mely hivatalt viselte tiz esztendeig. Változott a csermai eklésiából a szemtyesibe, onnan a viszokaiba, onnan a chlebibe, onnan pedig végképpen Magyarországra. (Folyt, köv.) Közli Borsos István. jegyes |özleraény2^. — Gyászllirek. Özv. Konkoly Thege Gyuláné, ki a főiskolai köztartásnál mint felügyelőuő működött, e hó 21-én Nagyszelezsényben meghalt. Ugyancsak e hó 21-én halt meg Galambos Lajos IV. é. papnövendék is Kis- Koszinályon. Legyen áldott emlékezetök ! — Tanárválasztások. A sárospataki ev. ref. theolo­­giai akadémiánál a dr. Tüdős István lemondása folytán megüresedett tanári állásra Nagy Béla egri lelkészt vá­lasztotta meg a tiszáninneni egyházkerület közgyűlése ; a debreceni ev. ref. jogakadémiánál a dr. Bartha Béla távo­zása folytán megüresedett közgazdasági tanszékre pedig dr. Kovács Gábort választotta meg a tiszántúli egyház­­kerület közgyűlése, dr. Kovács Gábor a miskolci ev.- ref. főgimnázium derék igazgatójának törekvő fia, ki sub au­­spiciis lett doktorrá, még csak 22 éves, igy a legfiatalabb akadémiai tanár az országban. Az új tanárokban kiváló munkaerőket kapnak a testvér főiskolák. — Tanári kinevezés. A debreczeni ev. ref. jog­akadémia tanárai egymás után mennek állami szolgálatba. Alig egy év lefolyása alatt immár a harmadik tanárt nevezi ki a közoktatásügyi kormány állami intézethez. Dr. Kérészy Zoltán és dr. Bartha Béla után legújabban dr. Helle Károly nyert alkalmazást a kassai jogakadémiáu, mint a római jog rendes tanára. Örülhetnénk az állami intézeteknél való térfoglalásnak, ha másrészt meg nem kellene sajnálnunk a derék munkások elvesztését. — A pápai gyülekezet köréből. Pár hét múlva egy éve lesz annak, hogy a pápai gyülekezet a Jókai­­utcában (a régi Hosszu-utca) a főiskola közvetlen közelé­ben levő Ajkay-telket iskolai célokra megvette. A múlt vasárnap tartott közgyűlésében pedig a presbitérium ja­vaslatára elhatározta, hogy miként helyezi el rajta nép­iskoláit. Nevezetesen úgy, hogy a régi épület udvari szárnya végének átalakításával nyer egy tantermet, mely­nek nagysága 92Q méter lesz; e terem méreteinél szá­mításba vette azt is, hogy vallásos esték tartására is le­hetőleg alkalmas legyen ; eddig u. i. nagy baj volt, hogy e célra alkalmas helyisége éppen nem volt. Két tanter­met pedig egészen új épületben az udvar végén a kert­ben helyez el. Most már népiskolai helyiségei a kor kö­vetelményeinek mindenben megfelelők lesznek s igy vége szakad annak az évről-évre megújuló sürgetésnek, aminek úgy az egyházmegye, mint a kir. tanfelügyelőség részéről ki volt téve. Az egész telek 6200D öl ; ebből az utcától a Tapolcáig eső rész 1130D öl; a többi a Tapolcán kí­vül eső kert. Miután tudjuk, hogy a többi közt a pápai gyülekezet iránt is általános az érdeklődés egész kerüle­tünkben, hírül adjuk még, hogy templom-alapunk a múlt év végén 44.583 koroua volt. Ez kamatozó tőke. Dicsé­rettel és hálával emeljük ki, hogy főt. Antal Gábor püspök űr által gyülekezeteinkhez intézett fölhívásra ezek­nek úgy a fele mintegy 8000 koronát gyűjtött és küldött e szép célra. Igen szép és kedves dolog lenne, ha a má­sik fele-rész se felejtkeznék el a fölhívásról és a nyáron foganatosítaná a gyűjtést; hisz jobb későn, mint soha. — A főiskolai köztartásilál a Konkoly Thege Gyuláné halála folytán megüresedett felügyelőnői állásra özv. Nagy Sándorné úrnőt, Nagy Sándor volt szomódi lel­kész özvegyét alkalmazta a gazdasági tanács. — Fölhívás. Tisztelettel fölhívom a ra. t. szülőket és gyámokat, hogy a pápai ev. ref. főgimnáziumban ta­nuló fiaikért, illetve gyámoltjaikért mindennemű iskolai tartozást fizessenek ki, hogy a fizetés elmulasztása mi at} a gyermekeknek semmi hátrányuk ne legyen. Pápa, 1905. május 25. Faragó János, főgimu. igazgató-tanár. — Főiskolánk főgimnáziumában e hő 22—26. napjain voltak az írásbeli érettségi vizsgálatok. — A takácsii ev. ref. egyház a 86D m. területű templomtért diszkertté alakíttatja át a pápai m. kir. föld­műves iskola segítségével s sodronykerítéssel veszi körül. E célra az egyház hívei 85 koronát adományoztak. Di­cséri ez az egyház hiveit, de dicséri a buzgó tevékeny­ségű derék lelkészt, Szekeres Mihály urat is.-— Meghívó- A pápai ev.. reform, egyházmegye tanítóegyesület 1905. évi junius hó 6-ik napján tartaudói közgyűlésére. Helyiség: ref. elemi iskola. Kezdete d. e. 9 órakor. Tárgysorozata : 1. Megnyitás s elnöki előterjesz­tések. 2. Tanítási gyakorlat. Tartja: Jílek Ferenc. 3. „Hogyan közelíthetnénk meg jobban a vallásoktatás cél­ját“. Felolvasás, tartja: Györffy Kálmán. 4. „A közön­séges törtek szorzásának és osztásának tanításáról“. Elő­adó : Parragh Dezső. 5. Pénztári jelentés. 6. Indítvány az egyesület tisztviselőinek választása tárgyábau. 7. Esetle­ges indítványok. TapolcafŐ. Tóth Kálmán elnök. — Néhány szó a Seregély-féle „Észrevételre.“ Seregély Dezső, Somogyhatvan papja, a Dun. Prot. Lap­ban közzétett indítványom birálva, azt mint : „naiv“ dol­got mellőzni kéri és helyteleníti azt, hogy először nem saját egyházmegyém lelkész értekezletének bírálata alá bocsátottam, hanem egyenesen kiálltam vele az egész egy­házkerület elé. Seregély Dezsőnek „Észrevételére“ pár szóban a következőket válaszolom. Indítványom a maga egészében fenntartom, mert legyen bár az „naiv“, de én magam annyira naiv nem vagyok, hogy Seregélynek az érvei arról meggyőzhetnének, miszerint azt most már visszaszivjam és szégyenlvén, bánván tettemet, Seregély megdönthetetlen érveivel szemben hátrálót fújjak. Indít­ványom fenntartom elsősorban azért, mert Seregély „Észre­vételedből azt látom, hogy az Ő nézete szerint a ref. köz­pap ne kívánjon, ne óhajtson semmit, hanem az érdem, a tekintély előtt térdet, fejet hajtson feltétlenül. Már csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom