Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-09 / 15. szám
263 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP. 264 átteendő“ . . . Az, hogy az illetéktelen helyre beadott felebbezés vissza nem utasítható, egy elvi álláspont s szerinte a törvényszerű záros határidő alatt illetéktelen helyre beérkezett felebbezést az illetékes bírósághoz kellő időben beadottnak kell tekinteni. Ily értelemben is tett indítványt. Az előadó készséggel hozzájárult mind a két indítványhoz s a zsinat is elfogadta. A 416 —433. § okát változatlanul elfogadta a zsinat. A 434. §-ban Pokoly József indítványára a „jogorvoslat“ szó helyére „felebbezés“ tétetett. A 439. §. Mórocza Kálmán következő szövegezésével fogadtatott el: „Az elnökségnek felfüggesztő végzése, ha ellene folyamodás adatik be, 30 nap alatt az illetékes bíróság elé terjesztendő, amely a felett érdemileg határoz, ha pedig folyamodással meg nem támadta tott, a legközelebbi rendes bírósági ülésben egyszerűen bejelentendő.“ A felfüggesztés tárgyában hozott végzés ellen felebbezésnek csak birtokon kívül van helye. Fegyelmi eljárás alatt álló tisztviselőnek hívataáról való lemondása a fegyelmi eljárás megszüntetését nem vonja maga után. Fegyelmi eljárás egyházi hivatalt viselt tisztviselő ellen annak nyugalomba vonulása után is megindítható oly vétség miatt, amelyet még szolgálatban létele alatt követett el s az ilyen eljárásra első fokon az az egyházi bíróság illetékes, amelynek fegyelmi hatósága alatt a tisztviselő a fegyelmi vétség elkövetésekor állott. A 442. §. így fogadtatott el : „A teljesen felmentett tisztviselőnek vagy alkalmazottnak fizetéséből a helyettesítés óimén elvont költségek megtérítése iránt való igénye panaszlóval szemben a 340. § 11-ik pont szerint érvényesíthető.“ A 445. §. negyedik bekezdése ez lesz: nA törvény 340. §. szerint közigazgatási bírósági eljárás alá tartozó igények — amennyiben a törvény máskép nem rendelkezik — az egyházi bíróságok előtt csak az igény keletkeztétől vagy érvényesíthetővé váltától számított 3 év alatt érvényesíthetők.“ Március 24-én tárgyalta a zsinat a hozzáküldött kérvényeket. E kérvények közül azokat, amelyek az alkotandó törvénnyel állottak összefüggésben, az illető bizottságához utasította. Külön fölemlítjük a skótországi presbiteri, rendszert követő két református egyház zsinatainak azon megkeresését, hogy a nagynevű skót reformátor, Knox János születésének négyszázaaos évfordulója alkalmából valamelyik vasárnapon a magyar református egyház is adjon hálát a Mindenhatónak, a ki Krisztus vallásának e hű szolgáját egyházunknak adta. A skótok május 21-én tartják ünnepélyeiket. Bartók püspök óhajtása szerint a zsinat az egyházkerületekre bízta az intézkedést, A tiszántúli egyházkerület felterjesztésére kimondta a zsinat, hogy a lelkészek mindazon esetekben, melyekben más egyházból mennek hozzájuk a házasság egyházi megáldása végett, a házasságkötés fényéről az illetékes lelkészt értesítsék. A nagy-geresdi egyezség alapján létrejött s a két prot. egyháznak egyházi közösségben élő tagjait, valamint a lelkészek, tanítók kölcsönös jogait és kötelességeit szabályozó egyezséget a zsinat helyeslőleg vette tudomásul. Az erdélyi egyházkerület felterjesztése folytán a zsinat felhívja a konveniet s általa az egyházkerületeket, hogy az u. n. \ adházasságokkal szemben fennálló országos törvények korlátái kozott, a megfelelő lelkészt gondozáson kívül a presbitériumok által indokolt intézkedéseket igyekezzenek életbeléptetni. A kérvények elintézése után az adóügyi javaslat került ismét tárgyalásra. Baksa Lajos dr. indítványára a zsinat már novemberben elhatározta, hogy a közalapi járuléknak egyenkénti kivetését mellőzi; ehhezképest aztán a közalapi járulék, mint egyházközségi szükséglet állíttatott be (272. §.) az egyházközségek költségvetésének egyik rovatába. Baksa indítványa szerint az egyházközségek a közalapi járulékot a hivők száma után fejenként és évenként az utolsó népszámlálás adatai szerint 10 fillérben kiszámított összegben tartoznak beszolgáltatni az országos közalapba. Indítványa kiadatott az adóügyi bizottságnak szövegezés végett. Az adóügyi bizottság aztán azt javasolta, hogy ne lélekszám szerint 10 fillér legyen a kulcs, hanem a hívek összes állami adójának ll/2% ^ai a gyülekezétek ezt tartozzanak befizetni a közalapba. E kérdés körül igen nagy vita fejlődött ki. A zsinat végre is dr. Baksa indítványát fogadta el, mert ez a kulcs a legegyszerűbb, a legpontosabb és legolcsóbb. Az 1 l/íí%'08 kulcs elfogadását igen megnehezítette már az a látszat is, mintha 7*% emelésről lett volna szó a régi állapothoz viszonyítva ; pedig a vitából kitűnt, hogy ez csak látszólag lenne igy; aztán az is, hogy ez a kulcs szükségessé teunó, hogy minden évben, minden egyházközség ösz■zeállítsa tagjainak évi összes egyenes adóját. Ez pedig a dolog természete szerint szakadatlanul változik. A 282. §. a következő szövegezéssel fogadtatott el: Minden egyházközség, amely a segélyt (az egyetemes adóalapból) igénybe kívánja venni, tartozik a következő adókulcsot életbe léptetni : a) személyi adó, amely osaládonkért vettetik ki s amely személyi adót köteles fizetni minden 20 éven felüli egyháztag, ha külön vagyonnal, vagy keresettel bir ; továbbá ha önálló háztartásban él, vagy ha nem önálló háztartásban élő, de házasság utján külön családot alapított. A személyi adó a következő : 1. a semmi állami adót nem fizetők személyadója 2 kor. 2. az 1 — 10 kor. állami adót fizetők személyi adója 3 kor. 3. a 10—20 kor. „ „ „ » » 4 kor. 4. a 20 —-50 kor. ,, ,, ,, » * 6 kor. 5. az 50—100 kor. „ „ » » » 8 kor. 6. a 100—200 kor. „ „ * » « 12 kor. 7. a 200—500 kor. „ „ „ „ „ 16 kor.