Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-04-02 / 14. szám

247

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

248

A büntetéseknél Mezey Albert indítványozta, hogy a c) p. fölvett pénzbüntetésnél az egyötöd helyett egyhartnad tétessék, a fokozatoknak igazságosabb kiegyenlítése céljából. Nem szigorítani akar, hanem enyhíteni ; mert ha a fegvelmi bíróság valakire az egyötödnyi büntetés kiszabását kevésnek tartja, akkor nincs más mód hátra, minthogy át kell menni a d) pontra, holott magasabb büntetési összeg mellett szükségtelen volna e pontnak alkalmazása, vagyis az elmozdítás. A többség elvetette ez indítványt.

Kiss Albert óvja a zsinatot attól, hogy az intést, mint rendbüutetést behozza. Ha ez megtörténik, akkor a fegyelmi eseteknek 3. pontjába ütköző' vétségek miatt indított fegyelmi vizsgálatok, igen meg fognak szaporodni. Mert ha az egyházmegyei és egyházkerületi elnökség alkalmazza az intést, akkor joga is van megbírálni, hogy van-e az ő intésének kellő eredménye vagy nincs. És ha nincs : következik a fegyelmi vizszgálat, Sokkal jobbnak tartja azt, ha az illető elnökök atyafiságos szeretettel igyekeznek kormányozni és a rendet fentartaui. A zsinat azonban a rendbüutetés mellőzését célzó indítványát elvetette.

A 348. és 344. §-ok ellen, amelyek szerint a választás vagy választhatóság jogától való megfosztás, mint mellékbüntetés alkalmazandó a lelkészek, tanárok és tanítók ellen, erősen harcoltak Lénárt József, Bartha Lajos, Padrah Sándor, Dombi Lajos, Garzó Gyula, Kiss Albert; de Bartók György, Révész K., Antal Gábor és az előadó szintén komoly és nyomós érvelései után némi enyhítéssel elfogadta a zsinat e szakaszokat is. Az enyhítés abban áll, hogy az „alkalmazandó“ szó helyére „alkalmazható“ tétetett; e kifejezésből pedig: „minden fegyelmi büntetés mellé“ — a minden szó kihagyatott. A 345. §-nál kimondatott, hogy a pénzbüntetések végrehajtása tekintetében is legyen igénybe vehető a világi hatóságok segélye.

(Folyt, köv.)

|£cnyYÍsmei|tEtÉs.

A „Prot. Szemle“ 9. füzetét Kapi Bélának már ismertetett értekezése, illetve ez értekezés 2-ik közleménye nyitja meg ily címmel: „A biblia és a társadalom.“ Összehasonlítást látunk itt a pogány, zsidó és a keresztyén no társadalmi helyzete között, továbbá a pogány és zsidó és a kér. családi élet között. A pogány és zsidó nŐ csak eszköz jogok nélkül, a kér. nő emberi személyiség a kötelességek mellett jogokkal felruházva. Valami magasabb, erkölcsi, szellemi jellemű családi életről még beszélni sem lehet Kr. fellépése előtt. Ami pedig a társadalmi élet másik nagy körét, az államot illeti, e ponton is a keresztyénség, a biblia felfogása a helyesehb, célirányosabb és magasztosabb. Minden egyén az államért van : szólnak a pogány bölcsek. Az állam célja: az egyes polgárok boldogsága, hangzik a bibliai világnézlet s a jelszó : igazság és szeretet; ez a törvény, de nem annyira könyvekbe szedve, mint erkölcsi nevelés által mélyen a szivek tábláira vésve. E nevelés örökkétartó, mint maga a biblia, melyen alapszik. Sokat javított, mondhatni új világot alkotott, de — ha a jelenkori társadalom arcképére tekintünk — azt látjuk, hogy átalakító hatása nem szünetel s nem is fog megszűnni.

A következő közleményben Tbúry Etele ismerteti „a protestánsok együttes tanácskozásának első nyomait.“ Sok érdekes, tanulságos, hol felemelő, hol lehangoló történelmi adalékot aknáz ki szerző a levéltárak, avas könyvek homályából. Ezekből ajánlunk egyet pápista honfitársainknak becses figyelmükbe. Az általuk sokszor — olykor méltán is — legyalázott törökök egyik agája a 17. sz. közepén pogány létére több igazságérzetet tanúsított, midőn meghagyta, hngy kanizsai kerületében kiki a maga prédikátorának tartozik fizetni, — mint a 20. században a pápás keresztények, kik a középkor nyűgeiből teljesen kibontakozui nem tudó, tán nem is akaró magyar állam jóvoltából még mindig fizettetik papjaikat holmi u. n. kanonika vizitáeió- s jegyzőkönyvek alapján nem pápista hívekkel is párbér címen. Bizony erre is felkiálthatnánk Ciceróval : „Quo usque tandem . . . !

„Protestantismus és socialismus“ a cime dr. Márk Ferenc fejtegetéseinek. Kezdi azon, hogy nehéz időket élünk, vigyáznunk kell, vitézkedni hit, tudomány és tiszta erkölcs által, mert a 19. század emberei elméleti téren támadják, a 20. század emberei pedig gyakorlati oldalról támadják az egyházat. S lehet mondani, hogy a 19. századbeli természetvizsgálódás nem fenyegette úgy a Kr. egyházát, mint a 20. század társadalmi elve az u, n. szociálizmus, mely folyton azt hangoztatja, hogy a keresztyénség elavult erkölcsi nézeteivel túlélte magát; a jótékonyság magasztalásával, mely elvégre is nem jó cselekedet, hanem természetes kötelesség, nem képes ma már-már megfelelni az előhaladó társadalom sokoldalú követelményeinek.

Félre hát a buta struc-politikával ! Mert a szocializmust nem lehet azzal kényelmesen ledorongolni többé, amivel eddig némely uram-bátyáimék és „fiatal óriásaink“ vélték jámborságukban lesajnálni, hogy nevezetesen az egész csak lári-fári ; néhány kapa-kaszakerülő kiabál vagyonfelosztásról s addig van. Jól jegyzi meg dr. Márk Ferenc, mint aki komolyan tanulmá nyozza e fontos kérdést, hogy mélyen elszomorító jelenség, hogy mig a külföldön az egyház legkiválóbb vezérférfiai foglalkoznak a szocializmussal, sőt annak már az egyetemeken is külön tanszékeket állítanak, addig nálunk — sok tekintetben nagy pipáju, kevés dohányu magyar nemzetnél, mi több : a prot. egyházban is gyanús szemmel nézik azokat, kiknek meleg szivük van, hogy e kérdéssel igazságosabb, méltányosabb formában is foglalkozzanak.

De mi nem törődünk sem a vaskalap villámaival, se az együgyüek, avatatlanok gúnyjával — mondja dr. Márk, — hanem mi a szociálizmusban látni fogunk nem csak tüzzel-vasal pusztítandó rémet, hanem oly társadalmielvet, melyet helyes irányba terelni s azt békés utón megvalósítani szent kötelességünk.

Baj, igazságtalanság, nyomor van. Szegény és gazdag nem találkoznak össze. S úgy látszik ezt sok zsi-