Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
207 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 208 Néhány szó kongruás lelkésztársaimhoz. E b. lap f. évi 3-ik számában „egy kongruás lelkészének a kerületi pénztárnokboz közvetve intézett szavai 8 a pénztárnoknak nyomban arra adott helyes válasza adatják kezembe a tollat, hogy egy más szempontból szóljak e dologhoz. Nem tudom, szavaim tetszeni fognak-e az „egy kongruás lelkészének és a többi érdekelteknek is; de mindegy, belőlem a méltányosság és az igazságérzet szól, annak szavát pedig elnyomni nem szabad. A szóban levő két cikkelyben támadás és védekezésről van szó. Támadás a kerületi pénztárnok ellen, hogy késedelmesen küldözgeti a kongruát, mely ellen ő ügyesen megvédi magát, itt ismételni nem szükséges azokat. Védelméra akarok sietni én is. Nem is annyira neki, mint inkább a fontos ügynek, melyet szolgál. A német közmondás szerint: „Das Geld regiert die Welt.“ Ám az igazság rész szerint is az ! Kerületünket is az igazgatja s ennek közvet'en faktora a pénztárnok. S mennyiféle pénzt s mily sok munkát kell neki kezelnie, illetve végeznie, hogy kerületünk gépezete meg ne akadjon, hogy mindenek „ékesen és jó renddel“ történjenek ! A becsületesség mellett elsőrendű szaktudással is kell neki rendelkeznie, hogy hivatása magaslatán állhasson. S hogy ezen áll, bizonyítják azok a terjedelmes jelentések, számtalan rubrikás ivek, melyeket évenként készít a közgyűlés elé ! Páratlan pontosságát igazolják azok a kerületi jegyzőkönyvekben olvasható „pénztárvizsgálati jegyzőkönyvek“, melyek mind a jeles szakavatott kezelés fényes bizonyítékai. Hát a honorárium fényes-e? Arányban áll-e javadalma a sok, nagy és fárasztó munkával? Azt hiszem, nem. A mi van neki, az falun csak megélhetési minimum, városon annyi se. Ha nem igy volna, nem folyamodnék időközönként ő is, az ellenőr is fizetésjavításért , amit a kerület, hiszem, csak anyagi eszközeinek elégtelensége miatt nem teljesít. De van más ekszpediens is, hogy javadalmuk a kerület pénztári tisztviselőinek munkájukhoz kissé megfelelőbb legyen. Az nevezetesen, hogy adjunk mi kongruás lelkészek nekik némi jutalékot, mondjuk 0-5°/0-ot. Ez a félpercent minket sem tesz tönkre, a kerületen pedig segít valamit, mert annak kellene úgyis előbbutóbb megnyitni erszényt, hogy pénztári tisztviselőinek fizetését javítsa. Nem lekenyerezés akar ez ajánlat lenni, mert a pénztárnok úr, mint a tények igazolják, minden honorárium nélkül is elég lelkiismeretességgel teljesíti a kongrua szétosztása körül való teendőit is. Csak méltánylása akar lenni a fárasztó és eléggé nem díjazott munkának, amit végez; más oldalról pedig segíteni óhajtás a kerületi pénztáron. Már régebben akartam ez indítványt megtenni, de most éppen kapóra jött. Ha nem felejtjük hát, hogy „minden munkás méltó a maga bérére“, akkor megadjuk e csekély honoráriumot. S egyben kijelentem, hogy a legközelebbi kerületi gyűlésre ez értelemben indítványt fogok beterjeszteni, hogy határozná el, hogy a kongruából a kerületi pénztári tisztviselők a maguk javára félszázalékot — különkülön minden egyes lelkészéből — levonhatnak, azt maguk közt végzett munkájuk s rangjuk szerint megoszthatják. Jóka. Vargha Károly, ev. ref. lelkész. Kß^irolcg. Egy szorgalmas, törekvő élet fáklyája aludt ki f. bó 2-án nagy tiszteletű Földes Sándor köveskállai ev. ref. lelkész úr halálával. Rövid pályafutás után • 35 éves korában — ragadta el a kérlelhetlen halál szerettei s gyülekezete köréből, nehéz fájdalmat, sötét bánatot hagyva maga után mindazok szivében, kik őt igazán szerették és becsülték. A megboldogult Szentkirályszabadján, Veszprém megyében született 1870 január hó 9-én. Elemi iskoláit ezen községben, gimnáziumi és theológiai tanulmányait pedig a pápai ev. ref. főiskolában végezte, ahol is 1892-ben első, 1893-ban pedig második lelkészképesítő vizsgálatát tette le jeles eredménnyel. Az első lelkészképesítő vizsga letétele után, 1892. év szeptember havában megkezdte s.-lelkészi működését szülő falujában Szentkirályszabadján, ifjúi hévvel s keresztyéni buzgósággal munkálkodván az Úr szőlőjében Istentől nyert talentumai szerint s ugyan ott s ez időben az ev. ref. elemi iskola I.—III. osztályú növendékeit is sikeresen oktatta. Néhány évi szolgálat után megvált szülőfalujától s 1895. év szept. havától 1897 jan. 19-ig mint tihanyi h.-lelkész s tanító, ez időtől pedig 1898. év jan. 1-ig mint köveskállai helyettes, majd mint elválasztott rendes lelkész működött — hiveinek, valamint egyházi felsőbbségének teljes megelégedésére, családjának s hozzárartozóinak boldogítására — f. hó 2-án bekövetkezett haláláig. A boldogultnak földi maradványai március 4-én d. u. 2 órakor helyeztettek a köveskállai ev. ref. sirkertben örök nyugalomra. A háznál nagytiszteletü Raksányi Károly b.-henyei ev. ref. lelkész úr végezte a gyászos szertartást. Kenetteljes szavaival igyekezett vigasztalni a mély gyászba borult özvegyet s lelkészét veszített gyülekezetei, kérve buzgó imában a véghetetlen kegyelemü Úr Istent, hogy legyen az özvegynek és kis árvának gondviselő Atyja s ne engedje a Pásztor nélkül maradt nyájat elszéledni, hanem rendeljen számára oly buzgó vezetőt, aki — a megboldogult nyomdokait követve — áldásos működésével a gyülekezet virágzását, jólétét s boldogulását előmozdítsa. Kint a sirkertben a veszprémi egyházmegye ékes szavú esperese : nagytiszteletü Segesdy Miklós balatonfüredi ev. ref. lelkész úr méltatta meginditó, maga
