Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
203 DUNÁNTÚLI PKOTSTANS LAP. 204 gosodás és művelődés terjesztése, a tiszta erkölcsök és jé rend fenntartása alapja az állami léteinek és előmozdítója a közboldogságnak, erre munkálni hivatása és feladata általánosan az egyházaknak s e téren az állam azokat nem mellőzheti és nem nélkülözheti. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a magyar ev. ref. egyház a reformációtól mind a mai napig katexochen á'.lamfentartó egyház s hogy ezt a munkát a ref. lelkészek mindig a legnagyobb erőfeszítéssel, odaadással és minden jutalom nélkül teljesítették és teljesítik ma is: tehát az állam nem zárkózhatik el egy oly törekvés támogatása felől, amely oda irányul, hogy a 3 millió tagot számláló ref. egyházban közvetve és legnagyobb mértékben az egész államot érintő bajnak eleje vétessék egy lelkészi nyugdíjintézet felállítása által, anynyival kevésbbé, mert parancsolja ezt a haza többi fiaival szemben a méltányosságérzet, az egyenlőség és viszonosság szent elve, sőt szentesített törvény is. Ismételve és összefoglalva az eddig mondottakat, a tervezett országos ev. ref. lelkészi nyugdíjintézet terheit viselni kell a lelkésznek, az egyházközségeknek, az egyetemes ev. ref. egyháznak (közalap) és a magyar államnak ; igy tervezte ezt az előkészítő bizottság is. Az a nagy kérdés azonban, hogy ez a teher ezen érdekeltek között mily arányban oszoljék meg ? Erre megfeleltünk már előbb, mikor azt mondtuk, hogy az érdekeltség arányában, amelyhez hozzá kell venni még a teherviselési képességet is. Ezen két elv mérlegelése folytán az arányt a következőkben gondolnám megállapítani : a felállítandó nyugdíjintézet összes szükségletéből 50°/0-ot az állam, 25°/0-ot az egyetemes egyház, 15°/0-ot a gyülekezetek 10°/#-ot a lelkészek fedeznének. Az egyes kerületek — kivéve a dunántúlit valamint a konventi bizottság tervezete a lelkészekre veti a legnagyobb terhet és pedig oly mértékben, hogy azt ki nem bírhatják ; az a 33, illetve 23°/o a lelkésznek amúgy is csekély jövedelmét túlságosan megterheli. Hogy példával igazoljuk, vegyünk egy 1600, 2400 és 4000 kor. lelkészi fizetést és vegyünk pl. 25 évi szolgálatot, akkor a fizetés 23°/0-tól 25 évi egyszerű 4 °/0-os kamattal be kellene fizetni az elsőtől 735, a másodiktól 1104, a harmadiktól 1840 koronát, amely öt évi részletre felosztva 147-2,220-8,368 koronát tenne évenként. Ha pedig új tag az egész 33°/0-ot befizetné, az esetben a fenti fizetések után 533-33, 800, 1333-33 koronát kellene befizetnie, amely öt évre elosztva 106 6, 160, 266-66 koronát tenne, amelyhez járulna még a hátralékos részletek késedelmi kamata. Ezen törzsbefizetésen felül jönne még a fenti fizetés után 2 és 1/a, illetve 3'/2 évi járulék, vagyis 40, 60, 100, illetve 56, 84, 140 korona. Ekkora összeget egy családos, gyermekeket taníttató lelkésztől s hozzá a naturálék és termésből előre lefoglalni és rendeltetésétől elvonni, hogy mit jelent, akik ebben az állapotban vannak, vagy azt lelkiismeretesen elgondolni képesek is, akarják is, igen egyszerűen megadhatják rá a feleletet. Vegyük hozzá még azt is, hogy a fizetések — mert bizonytalanok és sok helyen túlbecsültettek a valóságnál — csak a papiroson szerepelnek, sőt a kongruás lelkészeknél bizonyos mértékig kétszeresen számíttatnék a járulék, egyszer a tényleges fizetéstől is, egyszer az egyházi hatóságok által megállapított papiroson levő fizetéstől, mint ez most is történik az özvegy-árva gyámintézetnél. Nagyon csekély vigasztalás ehhez képest az a sokat emlegetett könnyebbség, hogy a kongruás lelkészeknél ezt a kongnia felemelése folytán megadja az állam, a többi pedig elbírja, mintha a kongruát nem élvező minden lelkész jövedelme igazán busás, sőt meseszerű nagy lenne, pedig mily közel van a 800 írthoz a 801 vagy az 1000 is, mikor abból tulajdonképpen a készpénz 2l vagy 42 írt. Az egyházak terhére kiróni szándékolt 2°/o tulajdonképpen nem sok s kevesebb annál, amely az esetben reájuk esnék, ha az előbbiek szerint az összes szükséglet 15°/,-át ők viselnék ; a 2°/0 szerint a fenti fizetések után 32, 48, 80 koronát fizetne egy-egy egyház. Ámde ha figyelembe vesszük, hogy egy tanító után 24, a tervbe vett parochiális könyvtárra 12, esetleg több — ami egyéb kiadást is von maga után — a többi központi kormányzati költségek s most lelkészi nyugdíj címen a fenti összeggel terheltetnék meg a sok helyen úgy is roskadozó gyülekezetek folyton üres pénztára, nagyon félő, hogy nem halljuk-e meg azt a keserű kérdést: ha mindent elvisznek tőlünk, ezek a címek, mi marad nekünk a gyülekezeti szükségletekre? Azért ennek a két státusnak viszonyait nagyon meg kell fontolni s lelkiismeretesen mérlegelni, nehogy bekövetkezzék az a szomorú és nem óhajtandó állapot, hogy a nyomorultakról gondoskodva az egészségeseket nyomorba taszítjuk s a betegeket istápolva az élőket veszélyeztessük. Tegyük fel, hogy a nyugdíjintézet immár rendelkezik a szükséges fedezettel céljának megvalósításához, vizsgáljuk 3. Minő teltételek alatt akarja a célt szolgálni ? mert ez képezi ellenértékét az érdekében meghozandó áldozatoknak, ez lesz tehát a harmadik alapelv. Úgy a kerületek véleménye, mint a tervezet szerint nyugdíjra csak teljes munkaképtelenség, rokkantság esetében tarthatnak igényt a tagok ; egyedül a tiszántúli kerület teszi hozzá „és 40 évi szolgálat után csak saját kérelmükre nyugdíjazható^.“ Ezenfelül majdnem mindegyik külön hangsúlyozza, hogy tisztán az öregkor miatt senki sem nyugdíjazható 8 a nyugdíj fegyelmi büntetésül nem alkalmazható; azonban mégis megengedtetik egyházi közérdekből fegyelmi vagy közigazgatási bírósági ítéletek alapján a feltételesen vagy véglegesen nyugdíjba helyezés. Ez, amint láthatjuk, nagyon rugalmas keret, amely szükebbre és nagyobbra szorítható; nem kell hozzá más, mint szigorúbb, vagy tágabb lelkiismeret, amely pedig tág teret nyit az önkény nyilvánulásának és alkalmazásának. Hogy hol és mikor kezdődik a testi vagy szellemi rokkantság, vagy az a magas kor, amidőn a lelkész
