Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-21 / 8. szám
125 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 126 Bölcsészettörténetet csak örömmel üdvözölhetünk. Mert minden megjelenő munka a gazdagodás reményét ébreszti bennünk. Erre pedig nagy szükségünk van ! Míg a tudomány és kultúra zászlóvivő nemzetei a legjobb tudományos könyvek között szabadon válogathatnak, mig a szellemi munkásoknak száza, ezre keresi azt az „egyet“, mely az első bölcselőtől az utolsóig mindenkit lelkesített, addig nálunk a munkatér parlagon hever, s a munkások száma elenyésző csekély. Innen-onnan száz éve már, hogy Ruszék József bölszé8zettörténete megjelent ily cim alatt: „A filozófiának rövid históriája.“ Utána Ertsei Dániel (1825.), majd Péterig Károly (1833.) voltak azok, kik hasonló munkákat írtak. A régi munkák helyét újak foglalták el. Sokkal ismertei bek: Warga János (1866.), Pauer Imre 1868.) Thót Ferenc (1872.), Nagy Ferenc (1877.), Szlávik Mátyás (1889.), Pékár Károly (1902.) teljes filozófia történetei, Domanovszky Endre (1870—1878.) kimerítő müve az ó- és a scholastika korára, Molnár Aladár (1867.) vázlatos munkája a görög filozófiáról. És ezzel, talán néhány kivételével felsoroltuk, kik gazdagították e téren a magyar irodalmat. És e kevés között is, — be kell ismerni — kevés a célnak megfelelő. Az egyiket az idegen kútfők szolgai követése, a másikat az elvont tudományosság, a harmadikat vázlatos volta teszi a cél elérésében gyöngévé. Kérdem tehát: nem ébred-e jogosan öröm az ember szivében, midőn e nevekhez még egy nevet jegyezhet ? Nem teljesíti-e igaz kötelességét, ki legjobb tudását e fontos, de elhanyagolt tudományágban közkinccsé teszi ? Ezt véve tekintetbe, még a mű elolvasása előtt örömmel üdvözöltem dr. Horváth József bölcsészettörténetet. Hogy azonban igazán nyereséget jelent-e ezen űj munka megjelenése, csakis annak áttanulmányozása után ■dönthetjük el. Ezen tanulmányozásnál két kérdésre kerestem feleletet: 1. megfelel-e e mű a bölcsészettörténet helyes fogalmának ? 2. eléri-e azt a célt, mit maga elé tűzött ? E két elv lebegett szemem előtt annál inkább, mert ettől látom függővé téve egyrészt a mű tudományos becséi, másrészt annak gyakorlati értékét. Ezen két elvnek szem előtt tartása magyarázza meg viszont azon követett eljárásomat, mely szerint nem annyira a részlet-kérdések ismertetésére, mint inkább a tanulmányozás folytán szerzett általános természetű ismeretek közlésére fektetem a fősulyt. A bevezető részben mindenekelőtt a bölcsészet feladatát állapítja meg a szerző. Ez pedig nem egyéb, mint a kül,- és belvilág jelenségeinek vizsgálata s ezzel Összefüggésben az ember létcéljának keresése. Egyrészt tehát elméleti, másrészt gyakoralti. E kettő együttesen nyújtja a helyes élet- és világnézetet. E feladat természetszerűleg utalja a filozófiát a szaktudományokhoz, melyek útját egyhetik s számára kutatásaikkal anyagot gyűjtenek. De másfelől a szaktudományok gyakorlati jellege az egyes tudományoknak a filozófia céljaira kidolgozását is erőteljesen sürgeti. Hogy a bölcsészet azon feladatokat, melyeket maga elé tűz, elérhesse, szükséges mindenekelőtt a tudományos módszerek ismerete, szükséges az ismeret szerzésénél és rendszeresítésénél használatban levő vizsgálati eljárások kifejtése; a mit a filozófia alapvető része, a a methodologia nyújt. A filozófia második főrésze a jelenségek tudománya a phaenomenologia, mely a jelenségekkel és azoknak törvényeivel foglalkozik. Ezen az alapon nyugszik azután a dolgok lényegét és végső elveit kutató metaph isika, a a mely is az elméleti filozófia harmadik főrészét képezi. Mig igy az elméleti filozófia elméleti ismereteket nyújt, addig a gyakorlati filozófia az egyéni, családi, társadalmi életet szabályozó törvényeket és kötelességeket foglalja rendszerbe. így épül föl a filozófia épülete. Mivel pedig e nagy szellemi erőt igénylő munka nem egyesek, nem is rövid korszakok műve, hanem az egész emberiség évezredes gondolkozásának eredménye, — lehet szólni a filozófia történetéről. A bölcsészettörténet fogalmát röviden igy határozza meg szerző : a bölcsészettörténet a filozófia fejlődéstana. Különös fontossággal bir e pont annyiban, mert itt látjuk azokat az elveket kijelölve, melyek jelen bölcsészettörténet megírásánál irányadók voltak. Mivel e kérdés a mű tárgyi ismertetése után foglalkoztat még, elég ha röviden annak kijelentésére szorítkozunk, hogy szerző a filozófiatörténet Írásban nem Hegel hive, fejlődési sémákba az eseményeket belerőszakolni nem engedi. Hanem inkább a gondolkodási rendszerek individuális jellegét hangsúlyozva, bizonyos szakgatottságot tételez fel, amely föltevésével azonban korántsem esik az ellentétes szélsőségbe, a fejlődés elvének teljes tagadásába. Mikor és hol kezdődött a filozófia ? Midőn az emberi gondolkodás a mythikus burokból kibontakozott, sőt magát azzal ellentétbe helyezte, akkor vette kezdetét. Ez volt a tudatos gondolkodás. Eredménye nem a képzelem, hanem az ész gyümölcse. Szerző nem terjeszkedik ki rá külön, de egész munkájával igazolja, hogy miért kezdi éppen a görög néppel a bölcsészettörténetet. Egész műve mutatja, hogy a filozófiai fejlődés kezdete annál a népnél keresendő, mely e fontos munkára úgy nyelve, vallása, valamint földrajzi és társadalmi viszonyainál togva valósággal praedestinálva volt. Szerző az egész görög filozófiát hat fejezetben tárgyalja : 1. a természetfilozófusok, 2. a zofisták, 3. a nagy filozófusok és iskoláik ; 4. az eudaemonistikus rendszerek, 5. az eklektikusok, 6. a theozofiai irányzatok. Ezen hat fejezet közül a természetfilozófusokkal és zofistákkal, továbbá a nagy filozófusok közül Sokrátessel és a sokratikusokkal foglalkozik ez az első kötet. A természet fi'ozójusok a világ keletkezésének magyarázatát keresik. A fizilógiai iskola képviselőit összefűzi az egység elve. Mindannyian egy létezőből akarják az egész világmindenséget levezetni. Thaiesnél a viz, Anaximandrosnál az aitsiqov, Anaximenesnél a levegő ezt a célt szolgálja. A mythos tarka ruhájának foszlányai mellett felcsillan a komoly tudás maga. A fiziologusok a maguk egyoldalúságával nem elégíthették ki a gondolkodót, hiszen a dolgok szám és alakbeli viszonyait teljesen mellőzték. A gondolkodás fejlődésének útját ez az egyoldalúság jelelte ki. Fellép Pythagoras ez a tiszteletreméltó tudós, aki hatalmas egyénisé
