Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-31 / 5. szám

75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 hetünk akkor, amibőn az ünnepi követek ajakán fel-fel­­csendül még egy, a gyermeki kor kedves idejébe vissza­száll beszéd, amelyet mint rég letűnt idők visszajáró em­lékét jólesően megmosolyognak. Azt gondolom, hogy az ellentábor ügyes és sikeres megmozdulása eredményezd azt a korral haladó buzgal­mat. Csak aztán fásultság ne lépjen hamarosan nyomába ! És meg ne ölje az anyagiak hiánya, amely pedig tudjuk, hogy ma, e sok igényű korban méginkább, mint koráb­ban mutogatja éhes torkát és gyilkos fogait a 2 — 300 éves konvencióju parochialis múzeumokban. Ezt jó lesz megelőzni azzal, ha általánosan kötelezővé teszik szu­­perintendenciáink a parochiális könyvtárak felállítását s rövid időn belül valóra váltják a fáradhatatlan László A. és társa debreceni cégnek ismeretes tervezetét, mely, — örülök — hogy az én eszmém volt magjában és S. Szabó József, majd Kis József és dr. Antal Géza gyakorlati keze utján nyert sokat ígérő keretet. Álljunk meg itt kissé. Közeledik a zsinat s vele az új korszak, mely után buzgó fohász epedez . . . ! Hogyha az adózási kérdés és az 1848. XX. t.-c. 3. § a egyöntetüleg rendezve lesz • ha igy az egyes gyülekezetek kiemeltetnek a százados elma­radottság korlátáiból s lehámlik róluk az a visszataszító külső patina, mely sok jeles tehetséget elriasztott, sok, repülni vágyó lelket lerántott a könyörtelen földiség meg­bénító porába ; ruhát az ember testéről lehúzó, falatot a család szájából kivevő, erőnk feletti áldozatok a mi saját rodalmunk pártolása érdekében mind, mind megszűnnek s elmaradván az anyagi gondok, képezheti magát a falusi lelkész sokkal jobban, mint más egyebek, mert ideje több van erre s készültsége folytán elfoglalhatja helyét a tár­sadalomban azt és úgy, amely őtet megilleti s amelyet a társadalom tőle vár ; tanításra váró gyermekeit illetőleg a nagy körültekintéssel berendezett internátus a lélek és szív aggasztó gyötrelmeit is róla leveszi: olyan prespek­­tiva tárul fel lelki szemeink előtt, amelynek képeire meg­dobban a szív, amelyben élni öröm és boldogság lesz s ahol hivatásának ki-ki megfelelhetve, akkora lépéssel vi­heti előbbre lenézett egyházunk közügyét, hogy ezzel azt a méltán megillető helyre juttathatja. De mig idág elérhetünk, — bár jobbjainkká lesz a küdelem orszlán része, — minden egyénnek ki kell ebből vennie a magáét. Munkálkodni kell népe felvilágosodásán s azon, hogy a köztudatba átmenjenek minden nehézség nélkül a tervezett reformok, hogy azok megvalósítása ál­talános közóhaj legyen. Építenie kell a Krisztus testét, az anyaszeotegyházat minden rendelkezésére álló hasznos és jó eszközzel, hogy a legdrábább kincse legyen népünk­nek, melyért az áldozatok hozatalától ne riadjon vissza. Célunk felé haladásunkban egyik ilyen számottevő eszközül ajánlkozik ez a kézalatti munka is. Mellőzzük most a vitát a felett, hogy a vasárnapi és ünnepi délutánok istenitiszteleteihez hozsá tartozó kiegé­szítő-e a prédikálás ; álljunk meg a ténynél, mely kiált felénk. Kisebb-, de sőt nagyobb gyülekezeteinkben is van­nak időszakok, mikor az ünnepdélutáuok alkalmával kis közönség jöhet az Ér házában össze. Vagy amikor ünnep­tömörülések kifárasztják a figyelmet, zord időjárás rövi­díteni kéoytelenít az istenitiszteletet. Ekkor feltétlenül betölti a rendelkezésre álló időt az az imádság, melyet e könyvben akkorra Farkas Sándor megirt. Sőt azt is me­rem állítani, hogy az elnagyolt bibliamagyarázatnál, a rög­tönzött kátémagyarázatnál, vagy kisebb lélegzetű egyházi beszédnél határozottan többet érnek ez imák, amelyek mindegyikében tartalmas gondolat , kitűnő vezéreszme mély vallásos hit, hatalmas, ódaszerü felszárnyalás van. És ami fő : sok eredetiség, az alkalmiságokat ügyesen ki­domborító vonatkozások, melyek lekötik a hallgatók figyel­mét, velünk gondolkoznak, együtt imádkoznak és mind­annyiszor közvetlenebbül ráviszik az Isten mindenhatósá­­ságára és atyai szeretetére, mint sok egyházi és alkalmi beszéd, különösen az ünnep utdlsó délutánján. Ajánlom e hazafiságtól és vallásos érzéstől buzogó mun­kát lelkésztársaim figyelmébe. És ha itt-ott az irálynál kifo­gást emelhetnek az ugyanazon dolgot körüliró jelzők pleo­­nosmusára, — mint „A te hatalmad, a te éltető lelked át­öleli az egész stb. . .w „Jöjj be hozzánk, szállj meg ná­lunk hatalmas Megváltónk . . „Oh nincs menedék, nincs enyhely, hová . . stb. az egyiket törülni lehet, mi ál­­által gördülékenyebb lesz az irály és ima is. Megrendelhető szerzőnél : Tök, Pestm. u. p. Zsámbék. Babay Kálmán. jegyes ÉüzÍEménye^. — Űj főrendiházi tag. Igen közelről érdekel s bizonyára őszinte örömmel tölt el mindnyájunkat szerte az egész egyházkerületben az a hir, hogy O F e 18 é g e, dicsőségesen uralkodó királyunk, 1903. december 24-én kelt és saját­kezűig aláirt legkegyelmesebb leiratában Antal Gábor püspök urunkat a főrendiházba meg-* hívta. Egyébkor is, de kivált a mostani válsá­gos időben felette nagy jelentőségű az magyar református egyházunkra nézve, hogy érdemes ősz püspökeink mellett ily javakorban levő, ki­váló munkaerő és európai látkörü férfi is kép­viseljen bennünket s tevékeny részt vegyen a nemzet közjavára irányuló törvényhozói mun­kában. Alapos okunk van reményleni, hogy püspök urunk szellemi kiválósága nagy súllyal fog esni mindig a mérlegbe, mikor a honnak a hazafiui kötelességek teljesítésében egyenlő fiai részére a nemzetnek a kicsinyes irigységen és gyűlölködésen fölülemelkedő közszelleme viszo­nosságot és egyenlőséget óhajt létesíteni a jo­gokban is . .. Őszinte örömmel üdvözöljük tehát az előkelő törvényhozói testületben püspök urun­kat és sok szerencsét kívánunk neki ottani nagy­­fontosságú működéséhez!

Next

/
Oldalképek
Tartalom