Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-13 / 46. szám
781 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 782 sekkel is foglalkozzék, melyek az egyház kivei által viselt és már-már el viselhetetlenné válni kezdő terhek könnyítésére vezethetnek, de másfelől arról is kell gondoskodnia, hogy az egyház alkalmazottjai az újabb kor igényeinek megfelelő és őket jogosan megillető javadalmazásban részesüljenek. Nehéz kérdés ez, mert mig egyfelől az alkalmazottak javadalmazásának emeléséről kell gondoskodni, addig másfelől a hivek elviselhetetlen terheinek könnyítése el nem maradhat. A kérdést megoldani a magunk erejéből képesek nem lehetünk. Az állam van itt hivatva kötelességet teljesíteni, oly kötelességet, melyet már az 1848-ik évi törvényhozás a XX. t.-c. megalkotásával elvállalt akkor, midőn egyfelől rendelkezve arról, hogy az összes bevett vallásfelekezetek közötti jogegyenlőség és viszonosság biztosíttassák, addig kimondotta azt is, hogy egyes vallásfelekezetek egyházi és iskolai terhét hordozni fogja. De ez természetes is, mert az államszervezet mai kialakulásában a felekezetektől sok olyan teendők elvégzését követeli meg, melyek szorosan véve állami teendők volnának és ha ezeknek átruházásával az egyes felekezetektől közreműködést vesz igénybe, természetes, hogy azokért kárpótlást is nyújtani kötelessége. Elsősorban talán éppen ezen kérdés rendezése érdekéből az egyházkerületek és a konvent által előkészített törvénytervezetnek az adózásra vonatkozó része kell, hogy a főtiszteletü és méltóságos zsinat foglalkoztatásának tárgyát képezze és ezzel sürgősen lehetővé tegye, hogy az egyetemes egyházunk és a kormány között a XX. t.-cz. végrehajtása, illetőleg az annak szem előtt tartásával egyházunk segélyezése érdekéből megindult tárgyalások mielőbb megoldásra vezessenek. Az állam kötelezettséget teljesít, midőn az 1848-ik évi XX. t.-czben foglalt Ígéret beváltásával az egyházi alkalmazottakat megillető javadalmazásnak lehetőségét biztosítja, intézményeink és intézeteinknek a kor színvonalán való tartását elősegíti és az elviselhetetlen terhek súlyát híveink válláról leveszi. Nagy és hosszú ut vár a főtiszteletü és méltóságos zsinatra. Bátor elhatározással, erős kötelességtudással, kitartó munkássággal, egymásba vetett bizalommal kell a munkához fogni. Erre hívom fel a főtiszteletü és méltóságos zsinat minden egyes tagját, mindnyájunk komoly elhatározását, kik egyetemes egyházunk érdekeit szivükön hordozzák és mint a magyar államnak jó és hazafias fiai ezen kérdések megoldásánál is, midőn evangélium szerint reformált egyetemes magyar egyházunk érdekeit művelik, egyszersmind az egységes magyar nemzeti állam érdekeit is szolgálni kívánják. De mielőtt munkánkat megkezdjük, emlékezzünk meg arról, ki elsősorban hivatott arra, hogy mint a magyar államnak királya, magas védelme alatt tartsa a mi egyházunkat is. Emlékezzünk meg arról, ki a múlt századok küzdelmeiben sokszor megtépett egyházi jogainkat és alkotmányunkat biztosítani és megvédeni is hivatott és aki az ő legfelsőbb uralkodói felügyelői jogainál fogva is egyházi törvényhozásunk alkotásainak szentesítésére hivatott és jogos. Emlékezzünk meg róla, kinek kegyessége tette lehetővé, hogy a hosszú időn keresztül szünetelő egységes alkotmányozó zsinat 1881- ben Debreczenben összegyűlhetett, ki szentesítésével jóváhagyta jelenleg érvényben levő alkotmányunkat, melyet az 1891-iki zsinat hozott létre és kinek a mi evangeliom szerint reformált magyar egyházunk ii'ánti bizalma teszi lehetővé, hogy szabadon és nem korlátozva az 1790 —91-ik évi XVI. törvényczikk IV. szakasza értelmében kiküldött királyi biztos kirendelése által folytathatjuk ezen zsinatunkon is szabad tanácskozásainkat. Emlékezzünk meg O Felségéről, Magyarország apostoli királyáról, kinek hosszú uralkodása, bölcs, alkotmányos kormányzata tette lehetővé, hogy remélnünk lehet elébb-utóbb azt is, hogy az 1848. évi XX. t.-c.-ben befektettete elvek alapján egyházunk számára is biztosíttatik a többi vallás felekezetekkel egyenlően a teljes jogegyenlőség és viszonosság és elérhetjük, hogy a magyar állam segítő keze a jogosan követelt anyagi támogatást is kötelességszerüen — mert törvénnyel biztosítva van — megadja anélkül, hogy autonómiánk csorbát szenvedjen. Éljen a király ! Hittanárok az egyházi közigazgatásban. Sokáig haboztam, felszólaljak-e e tárgyban ? Vájjon nem fognak-e soraimból némelyek olyas érzületet kierőltetni, melynek „ódium theologicum-1 a neve? Manapság az efféle félreértés nem is volna egészen csudálatos, miután elvitathatatlan tény, hogy ez a rút indulat csak úgy dühöng némelyek között. Ne menjünk messzebb : ott van a tiszántúli egyházkerület főjegyzőválasztásának szenvedélyes, sokak részéről, hogy ne mondjam: önös pártküzdelme: ott van Erőss Lajos debreczeni hittanárnak, - egyik főjegyzőjelöltnek a „Magyar Szóban“ bizonyos „névtelen hősök“ által történt igaztalan leócsárlása. Távolról se célom Tiszántúl pártküzdelmének zajába bele kiáltani még annyira sem, hogy részletesebben szóljak Erőss Lajosnak, mint tanárnak nagyban gáncsolt, de személyes meggyőződésem szerint pompás előadásáról, általában tanári működéséről, melyből nem osak nagy tudományt, de hitet, elvhű kálvinistaságot, lánglelkesedést s a tudomány művelésének eleven kedvét s a nyilvános szerepléshez megkivántató fellépés erkölcsi bátorságát is merítheti a szerencsés debreczeni lelkésznövendék. Mondom, ilyesmi nincs szándékomban. Szorosan alkalmazkodom a kiirt címhez, legyőzve esetleges félreértteésem felőli aggodalmaimat. Térjünk tehát a dologra s maradjunk csak a tiszántúli kerület főjegyzőválasztásánál. Mint tudjuk, a pálmáért küzdő három derék jelölt közül kettő hittanár. Szerintem ez ninos rendjén. Szerintem a hittanár szent hivatása szorosan a lelkészképzés, a tanítás, nevelés, a tudomány művelése s az ifjaknak erre való rákapatása. Ez a hivatás oly nehéz, oly fontos, hogy maga-magában is egy egész embert, még pedig talpig egész embert kíván. Ha most már e nehéz és elsőrendű hivatással egy másik olyan köttetik össze, mely szintén nehéz, szintén felelősségteljes, szintén egy egész embert igénylő : bizonyos, hogy egyik a kettő közül a rövi-
