Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-02 / 40. szám
677 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 678 minden 100 lélekre egy példány egy »esztendőben, ha pedig azt vesszük, hogy egy esztendőben 10 füzet jelenik meg, akkor minden ezer lélekre kerül egy új példány, amit eladnak. Ez oly csekélység, hogy ennek a százszorosának kellene elkelni, annyival inkább, mert nincs valami túlkinálat e tekintetben ; ha néhány van is, elismerés azoknak az Íróknak, akik Írnak ilyen fajta műveket, de mégis leginkább a Prot. Irodalmi Társaság képviseli az e téren való működést. Ennélfogva felhivom a lelkész urakat itt is, majd más utón is, hogy vegyék igazán kezükbe ez ügyet. Nem méltóztatnak gondolni, hogy ez által milyen nagy szolgálatot teszünk mi a mi ref. egyházunknak. A másik dolog, amit én a mai idők szellemének és a mi helyzetünknek megfelelőleg minden lelkész által lehetőleg gyakorlandónak, előmozdítandónak ‘és szervezendőnek tartok, ez: minden gyülekezetben a keresztyén jótékonyságnak az ügye. Hát hiszen régebben is - azt mondják — voltak szegények és nem igen gondoskodtak róluk a gyülekezetek, én azt látom, hogy a múltban mégis jobban gondoskodtak. Pedig, ha nézem azokat a társadalmi tényezőket, amelyek az újabb időben még a legkisebb községben is oda hatnak, hogy a szegénység, meg a jólét minél jobban elváljon egymástól, úgy látom, hogy jótékonyságunknak sokkal magasabb fokon kellene állania. Eltekintve a társadalmi érdektől, a keresztyén jótékonyság a vallásnak annyira kiegészitő része, hogy a vallásos hitnek ezt tekinthetjük a gyümölcsének. Hiszen az Idvezítő azt mondja: gyümölcséről ismeritek meg a fát, a hitnek pedig gyümölcsei a jócselekedetek. Bibliai példák arra intenek bennünket, az apostolok mindazt tanítják, hogy a szegényeket, a betegeket, elhagyottakat, árvákat pártoljuk, s én, mikor úgy végignézem a mi egyházi életünknek a jeleit, amik esperesi jelentésekben foglaltatnak, sok példáját látom annak, hogy pl. egyes hívek kisebb-nagyobb adománnyal támogatják a gyülekezetei, etekintetben jótékonyoknak mutatkozunk, de a szegényeknek, nyomorultaknak gondozása abból áll igen sok gyülekezetben, hogy a prédikáció végén kihirdetik a szűkölködő' szegényeket. Némely helyen azt mondják, ezekről a község gondoskodik, de hogyan, úgy, hogy a teljes nyomorultaknak engedélyt ad, hogy koldulhassanak. Már most még azt is figyelembe véve, hogy miután nálunk, igen sok helyen, gyülekezeteink nagy többségében a személy szerinti egyházi és iskolai adó van és nem vagyon szerinti, lehetséges, hogy vannak oly községek, amelyekben szegény napszámos emberek tandíjért exequáltatnak s több van ilyen, mint ahol a gyermekek könyvekkel, ruházattal elláttatnak. Pedig csak gondoljuk meg : egyházunknak ez nemcsak annyiban közérdeke, hogy jót teszünk azzal a szegénnyel, azt hálára, ragaszkodásra indítjuk egyházunk irányában, hanem hogy a vagyonosabbnál felébresztjük a felebaráti szeretet nemes érzelmét, maga ez az érzelem nemesedés. Ennélfogva arra kérném egyházunknak lelkészi karát, de a világiakat is, hogy a közjótékonyságot, a keresztyén jótékonyságot az egyházban igyekezzenek szervezni. A módot még egészen nem találtuk meg; egyik helyen jótékony nőegyletek alakítása, másik helyen a prezsbitériumnak a jótékonyság rendszeres gyakorlásával való foglalkozás által gondolják ezt megvalósítani. Mindenik gyülekezetben más-más módja lehet ennek, de az bizonyos, hogy a hitélet élesztésére és arra nézve, hogy a más felekezetüek nem mutathatnak ránk, hogy ime micsoda hitük lehet ezeknek, mert a jótékonyságot saját hitük cselédeivel nem gyakorolják. Már csak ebből a szempontból is legyenek szívesek kezükbe venni és egy vagy más módon meghonosítani minden gyülekezetben a keresztyén jótékonyság gyakorlását szegények stb. irányában. Most részemről csak ezt a két eszmét pendítem meg, mint olyant, amely mindenkire vonatkozik és amely mindenki által munkába vehető, amire nézve nem mondhatja senki azt, hogy a mi viszonyaink, helyzetünk szerint ebben az ügyben tenni nem lehet. T. i. a népies vallásos iratok terjesztése és a keresztyén jótékonyság gyakorlása. Midőn ezt a két eszmét s ezeknek lehető buzgó és lelkes támogatását az életben, az igen tisztelt értetagjainak figyelmébe ajánlom, mégegyszer önöket szív bői üdvözölve, ezennel mai értekezletünket megnyitott nak nyilvánítom. Megnyitó. A dunántúli ev. ref. egyházkerület közgyűlésén elmondta Plegedüg Sándor főgondnok. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Alig három hónapja, hogy volt szerencsém a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlést üdvözölve, helyzetünkről és teendőinkről némely nézeteimet eléadni. Az azóta lefolyt idő oly rövid, hogy sem eseményben, sem eszmékben nem vetett fel újabb anyagot és igy csak türelmükkel és a nagy munkahalmazra szükséges idővel élnék vissza, ha most újabb fejtegetésekbe bocsátkoznám. így csak két pontra hívom fel becses emlékezetüket. Egyik az, hogy időközben a zsinati választás megtörtént és — meggyőződésem szerint — kerületünkben közmegnyugvást és megelégedést keltő eredménnyel, úgy, hogy egyházkerületünk képviselete a zsinati feladatok nagyságával és nehézségével szemben oly férfiakra van bízva, kik támaszkodva azon bizalomra, melyben részesültek, képesek és hivatvák is buzgalommal, tudománnyal, szorgalommal kötelességük teljesítésére; reméljük, kívánjuk is, hogy egyetemes egyházunknak és kerületünknek javára, tekintélyére, díszére szolgáljanak. A mit önzetlen közreműködéssel és egyetértő szorgalommal érhetnek el. Reményiem, hogy ebben 40*
