Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

345

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

346

Es ahol az ilyen védekezések sem használnak, hát a „zavarok kikerülésének“ áldozatul esik minden szépészeti és gyakorlati szempont.

A lelkész az említett helyen átesett egy csapásra. Természete és dogmatikus felfogása szerint becsapta éz orruk előtt a templom ajtót, mondván: szeretett atyámfiái, most már csak bizzák a dolgot reám és annak mesterére, az építőre. (Nem éppen ajánlatos eljárás. Szerk.)

De ám ezután jött az asztalos munka. Gyönyörűen festett a műasztalos terve. Valami sajátságos klasszikus t. i. a szószóktartó oszlopa fedve van művészi deszkázattal, ugyancsak a feljárót is fedi egy nagyobb ive«ett szárny, a szimmetria kedvéért a másik oldalon is ez van. így meg lett volna takarítva a költségesebb oszlop a szószék alatt s a drágább feljáró. Valami 50 kor. ráfizetéssel (hol a megtakarítás ? Szerk.) az egész templomot díszítő klasszikus szépség lett volna nyerhető. Hasztalan volt a lelkész minden tanácsa és rábeszélése a „népök“ „sehogy sem egyeztek bele.“

Erre a kollegának a többek között a következőket Írtam: „Sírni szeretnék avagy dühöngeni. Hiába volt a sok szép remény és álom, hogy egy ihletettebb formát honosítsunk meg a vallásgunyoló vad helyen. Hallom: oszlop alá és létrához került a szószék, mint a szénás padlás. Pedig oly gyönyörűvé volna tehető az a templom, hogy 77 megyében hire járna. Mondja az asztalos, hogy csekélység, amit rá kellett volna fizetni s a szárnyak meglettek volna. Tördelem kezeimet, bár nem vagyok egyházuk lelkésze, mert van, igen van és ezerszer van közöm hozzá, mert szeretett vallásom tisztességesebb külsejéről van szó. Uram, a falatot elvenném számtól, csak fogadja el a gyülekezet, megcsináltatom én pénzemen. Jobban féltem vallásomat, mint magamat. Persze a „népek“, a „kemény nyakuság“. Kár volt a részleteket az orrukra kötni. A nagy összegben eltűnhetett volna ügyesen. (No, no ! Sz.) Mily kár, hogy századokkal ezelőtt az elméleten kívül különösen a gyakorlatban meg nem szabták a „népnek“ a határt. Hát hol van az az utolsó pogány vallás, ahol a nép tisztelettel hátra ne húzódna a szentély jogától. Nálunk nincs korlát. A pap szava semmi, ha a „nép“ feje megkeményszik. {Bizony az ilyesmi megtörténhetik, de az autonómia becsesebb, hogy sem ily kellemetlenséget el ne lehetne érte tűrni. Szerk.) Tán ezért szeretik kirakni a szószéket és szent asztalt még kis templomokban is középre, hogy egy színvonalon legyen velük. Jó az Isten dolgosinak ott is, ne legyen különb nálunk. Mi mindenben egyenlőséget akarunk. A nagy Istenre kérem, hasson valahogy rájuk, tán még lehet abból a . . . koronából (t.

i. nagyobb segélyből). Századokra vissza esne az eszme néhány koronáért.

A szószék dolga tehát eddig hajótörést szenvedett, az urasztala is készen van. Hosszú négyzet alak fedett oldalakkal. Meglátták az elöljárók. Tüzként terjedt a hir a „népekhöz*, hogy hát az urasztala négyszögletes és nem kerek, mint ahogy „szokás.“ Az egész község tiltakozott a négyszögletes asztal ellen. Legyen az kerek. „,Ezt meg nem türjük semmiképpen sem.“ Összerakjuk

a pénzt és mi magunk csináltatjuk meg „a kerek asztalt.“ Ö kerek asztal! Te profanizálod még csak igazán a legszentebb helyet, az úri szent vacsorának helyét. Nincs te rajtad ugyan a vallásos eszmének egy elárvult nyoma sem. Hanem annál inkább emlékeztetsz az éppen olyan kerek kávéházi asztalok formájára. Különösen, ha a néném és öcsémasszonyék a nagy városon öszevett gyászosabb vagy oifrább, — fekete avagy tulipános, rózsás stb. tarkáló szinii keszkenőkkel váriálják a piros vagy kék stb. kockás abroszt, ami az egész asztalt „diszösen“ beteríti. Hát aztán, ha mint B.-n, Sz.L.-n, K. n stb. megavul a vásári ajándék, akkor aztán pászol furcsáu az új az ócskához, néha a rongyoshoz (mert ilyet is láttam ám !).

Ilyen közönséges piros és fehér kockás abrosz és polgár keszkenő virított a mi templomunkban is ide jövetelemig. Úgy lesepertem én azokat. Onnan az „elöljárók nagy bámulatára, mintha soha se lettek volna ott. (Talán szelidebben is meglehetett volna osinálni. Szerk.) Előbb való az Isten dolga, a vallás külső tisztessége az emberek adakozási hiúságánál és mindennél. Kihirdettem, hogy a kegyes adakozók többé kendőket az urasztalára ne vegyenek, hanem ha akarnak az Isten dicsőségére adakozni e óéiból, adják át a pénzt, majd a lelkipásztor fogja tudni, hogy milyen térítők illenek az Isten házába a szent asztalra.

Megjegyzem még kitérésképpen , hogy pl. Sz.L.-n, K.-n a különben igen szép építésű templomot szintén az Ízléstelen berendezés teszi otrombává, hétköznapiassá.

Sz.-L.-n a szintén oldalt fekvő szószék előtt egy közönséges négy lábú asztal van. Egy primitiv, festésben megkopott öreg asztal. Felháborító hangulatot, megbotránkozást keltő négy lába csupaszon esetlenkedik, mert réges régi térítője az asztalfiók fájáig viheti elpalástoló szerepét.

Urasztala csináltatására a presbitérium és a „nép“ eddig nem volt kapacitálható.

Hát édes kedves presbiter uraimék! Tudják-e, mibe került nekünk puha fából, de szép fehéres galamb szürkére festve (némileg sötétebb és világosabb színváltozatban, némi aranyozással) egy hosszúkás, négyszög 8 fedett oldalú urasztala ? Festéssel együtt 36 kor.-ba. Alá két lépcsőjü podium 30 — 40 kor. Reá elől egy csinos kis szőnyeg 5—10 kor. Ha korlátot is akarnak mindezekkel együtt megcsináltathatják egy jó esztergályossal is. Ily módon csináltattunk mi is urasztali korlátot. Szintén galambszürke és fehéres színre aranyozással. Bele került 50 koronába. Egyszerű olcsó minta a saját rajzom ntán, de mondhatom, a finom és mégis olcsó színárnyalat kellemesebbé, szebbé teszi a méreg drága gyári munkánál. Szakítottunk a hagyománnyal. Szószék és urasztala, korlát galambszürke és fehéres szinü aranyozással. A szószék alsó fedett részén és oldal szárnyain alkalmas helyek szerint bibliával, kehelylyel s pálma vagy ügyes koszorú figurák között bibliai mondásokkal. A szószéknek a lelkész feje feletti boltozatára a nálenk itt-ott látható „Isten szeme“ vagy ga-