Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-15 / 20. szám
Tizenötödik évfolyam. 20. szám. Pápa,, 1904. május 15. A lap utilemi részét illető közlemények a «zerkeaxtSaéghez Kis József felelős szerkesztő ozimére küldendők. Az egyház és iskola koréból. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre -4 kor.), hirdetések, reclamatiék Faragó János lómunkatárs ozimére küldendők. Áldozócsütörtök — Pünköst. Jelentőségteljes két nap az emberiség történetében . . . Egyik a múltra, másik a jövendőre irányozza a hivők seregének figyelmét. Igen, fajunk történetének a legfényesebb lapjára mutat az egyik. Azon fenséges életre utal, mely megújítá és megszentelé a világot; de amely e napon test szerint teljesen befejezte földi pályáját. A másik viszont a legdicsőbb váradalmakat gerjeszti bennünk. A lehetőségnek mérhetlen kilátását tárja fel előttünk, amit az Ur által maga helvett küldött láthatatlan, szellemi vezér vezetése alatt elérhetünk. Oh! mily csüggedtek lehettek a tanítványok ! mily bánatosan tekinthettek az ég felé, midőn a szeretett Mestert ismét elvesztették! Néhány héttel előbb tehetetlenül kellett nézniök a keresztre feszített Messiás hosszú és borzalmas halálvergődését: most pedig a halálon diadalmat vett Idvezítő «láttokra felemeltetik, és a felhő Jézust béfogván, elszakasztá őtet az ő szemeik elől.» A kételynek és bizonytalanságnak némi csirája még mindig lappangott keblükben. Miként amaz emlékezetes estén, bátorítania kellett a félénk és kis hitü tanítványokat: «Ne háborodjék meg a ti szivetek, hisztek az Istenben, hidjetek én bennem is. Az én Atyámnak házában sok-sok hajlékok vágynak .... elmegyek, hogy megkészítsem néktek a helyet» —, most is biztatnia kellett őket: «Veszitek a Szentléleknek erejét ... és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben egész Júdeábán, Samariában és e földnek végső határáig.» A földről eltávozó Mester betölté ígéretét. Munkáját bevégezte, feladatát betöltötte. Megküzdött az igazságtalansággal és a halállal. Eleget tett bűneinkért. Meggyőzte a világot — visszament az Atyához a dicsőségbe. De tanítványait nem hagyta «árvául.» ElküldÖtte a megígért Szentlelket. Azok a félénk, gyenge és gyarló tanítványok «a világ felforgatói» lettek. Krisztus vallása, a példázatbeli kis mustármag kikelt és immár terebélyes fává növekedett, mely az egész föld kerekségét befogja. A Szentlélek, ez a lálhatatlan vezér él, hat és munkál folyton. Csoda dolgokat mivel ott, ahol suttogásait megértik: átalakít és megtisztít, újjászül és megszentel mindeneket, a kik keblökbe befogadják. Tudatlanságunkban megvilágosít, küzdelmeinkben megerősít, nyomorúságunkban megvigasztal: mert az igazságnak, erőnek és vigasztalásnak lelke az. Mennyországot hozza alá a bűn és nyomorúság ostorozta kietlen földi helyekre. Ez miveli, hogy «akarjuk és véghez vigyük a jót.» Ez miveli, hogy az Űr Jézust ff «kit noha nem láttunk, mindazáltal O benne bízván örvendünk megmondhatatlan és dicsőséges örömmel.» Hitünket erősíti, szeretetünket fölgerjeszti, reményünket táplálja: igy nevel és érlel az örökkévalóságra. Jövel Szentlélek Úristen, ki csoda dolgokat cselekszik ... és az «egyedül bölcs Istennek, a mi Megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mindörökké.» 20