Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-08 / 19. szám

321 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 322 .gyakorlatot s a tanárvizsgáld bizottságok a jogérvé­nyesség szempontjából eddig sem tettek különbséget a között, hogy a pedagógiai vizsgálatra jelentkező tanár­jelölt a tanárképző-intézet gyakorlóiskolájában vagy az ország más középiskolájában töltötte-é a törvény köve­telte gyakorlati évet. S ha ezekhez vesszük azt a kö­vetelményt, hogy hazai középiskoláinknak 64 és fél százaléka felekezeti tanintézet, csak természetesnek ta­láljak azt a körülményt, hogy a hitfelekezetek — mi­előtt az állami egyetemeken képződött tanárjelölteket saját intézeteikben tanárokul alkalmaznák — legalább a tanári szak- és pedagógiai vizsgálat közt levő gyakor­lati év alatt igyekezzenek e tanintézetek szellemébe és tradiczióiba beavatni őket. Ez a körülmény készteti református tanáregyesü­letünket, hogy felekezeti főhatóságaink figyelmét fel­hívjuk a református tanárjelöltek gyakorlati előkészíté­sére. Minden egyházkerületünkben van egy-két olyan fő­gimnázium, amelyben részint központi helyzeténél, ré­szint nagy múltjánál fogva erősebben lüktet a reformá­tus szellem, erősebben élnek a múlt nagy *hagyományai. Rendezzük be e főgimnáziumainkat oly módon, hogy azok a tanárjelöltek, kik református iskoláinkban akarnak ál­lást foglalni, e tanintézetekben tölthessék el a tanári szak­­vizsgálata és pedagógiai vizsgálat közé eső gyakorlati évü­ket. Nem szorul bizonyításra, hogy református gimná­ziumaink csak addig tartják meg felekezeti jellegüket, mig bennük igazán református szellemű tanárok taníta­nak. Nem az államsegély , nem az állami tanterv követése fosztja meg tanintézeteinket rereformátus jel­legüktől, hanem tanáraik református szellemének meg­gyöngülése vagy épen kialvása. Gondoskodnunk kell tehát a református tanári succrescentiáról egy olyan előiskola szervezésével, amely átmenetet képezzen a mai állami tanárképzés és a felekezeti tanári szolgálat között. — Nyújtsunk módot a reform, tanárjelöltek­nek, hogy gyakorlati évök alatt a tanításbeli routine elsajátítása mellett megösmerkedhessenek iskoláink múlt­jával és hagyományaival, beleélhessék magukat intéz­ményeinkbe s fölszivhassák azt a szellemet, mely a múltban református iskoláink jellemét kialakította. Ha iskoláink régi nagy tanárainak emlékeivel, tanítási mód­­szerökkel s a tanári hivatásra vonatkozó felfogásukkal közelebbről megösmerkednek, ha intézeteink nagy ha­gyományait történeti fejlődésök menetén ösmerik fel, ak­kor bizonyára bennök is erőteljesebb lesz e nyomokon való továbbhaladás vágya. A gyakorlati előkészítés közben nyert ily irányú tájékoztatások jelentősége nyilvánvaló, mihelyt meggon­doljuk, hogy mily kevéssé ösmerjük a régi nagy pro­testáns tanárokat s hogy a magyar közoktatás történe­tében mint homályosítja el az erősen érvényesülő ál­lami szempont s a mindjobban kiemelkedő katholikus önérzet protestáns iskoláink nagy jelentőségének tuda­tát. Ezért kell azon lennie minden ref. gimnáziumnak, mely a tanárok gyakorlati előkészítésében részes lesz, hogy az általános didaktikai és pedagógiai szempontok érvényesítése mellett saját maga történetéből vegye a tanárjelöltek gyakorlati és protestáns tanári tudatossá­gának erősítő eszközeit. Mindezek alapján tisztelettel kérjük a Főtiszt, és Mélt. egyházkerületi közgyűlést: 1. Méltóztassék intézkedni az iránt, hogy az egy­házkerület kebelében valamelyik jól berendezett, jelesebb tanárokkal ellátott, gazdagabb pedagógiai és szakkönyv­tárral fölszerelt főgimnáziumban a szakvizsgálatukat le­tett református tanárjelöltek a pedagógiai vizsgálatuk előtt eső törvénykövetelte gyakorlati évet eltölthessék, szak­tárgyaik tanításának gyakorlatába s az általános peda­gógiai és didaktikai elvek gyakorlati alkalmazásába rend­szeresen bevezettessenek. Az intézkedés természetesen első rendben a veze­tésre hivatott, képzett szaktanár és igazgató kiszeme­lésében s ez alapon a tanintézet kijelölésében áll. De másodrendben bizonyos anyagi áldozattal is jár. Vala­mint ugyanis a tanárképző intézet gyakorló iskolájá­ban a tanárjelöltek egy része ösztöndíjat élvez, úgy le­hetőleg nekünk is meg kell könnyítenünk a ref. tanár­jelöltek részére a gyakorlati évnek gimnáziumainkban való eltölthetését. Kisebb ösztöndíjak vagy tápintézeti (internátusi) segély nyújtásával kellene biztosítanunk a nagyjelentőségű cél keresztülvitelét. Másfelől a jelöltek vezetésével megbízandó szaktanárok és igazgató részére is némi tiszteletdíjról és heti tanóráik lejebbszállításá­­ról kell gondoskodni, hogy a jelöltek vezetésére, a ve­lők tartandó methodikai értekezletekre, a didaktikai és pedagógiai kérdések megbeszélésére annál több időt fordíthassanak. Magát a vezetés munkáját, vagyis a gyakorlati év lefolyását nem óhajtjuk részletes utasítással meg­szabni. Mint már föntebb is hangoztattuk, a gyakor­lati tanárképzés Bikeres megoldása csak a személyi ha­tás érvényesülésén épülhet és ez elv egészen megfelel tanintézeteink protestáns szellemének is. A megbízott szaktanárok döntsék el magok, hogy miképpen végez ■ zék e feladatot egyes részeiben; az egyházkerületnek csak az általános keretet kellene megadni a gyakorlati év berendezéséhez ily módon : A megbízott tanárok ve­zessék be a jelöltet hivatásába, az igazgató a gyakorlati pedagógia és általános didaktika alapján, a szaktanárok a szaktárgyak történeti és módszeres feldolgozásával : a jelölt tervszerűen látogassa a tanórákat minta-tanítások hallgatása céljából, majd szaktárgyának egyik-másik ré­széből tartson a szaktanár előtt próbatanítást, végül pe­dig az iskolai év második felében néhány (legfölebb 6) órán hetenként a rendes tanítást vegye át a szaktanár felügyelete és vezetése mellett. Mindezeket rendszeres bí­rálat kövesse s e mellett pedagógiai és didaktikai kérdé­sekre vonatkozó dolgozatok készítése és tárgyalása utján vezettessék tovább a jelölt pályájának elméleti alapján is. E keret minden intézményben, mely a gyakorlati tanár­képzést szolgálja, csaknem egészen azonos és e keret­ben a vezetéssel megbízott tanárok működése is elég szabad lehet. 2. Tisztelettel kérjük a Főtiszt, és Mélt. egyház­kerületi közgyűlést, méltóztassék odahatni, hogy az egy-19^*

Next

/
Oldalképek
Tartalom