Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-01 / 18. szám
Tizenötödik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1904. május 1. DUNÁNTÚLI A lap «zellemi részét illető liözleuaérvyetc a szerkesztőséghez Kis József felelő» Rizerkesztö ozlm óre küldendők. Az egyház és iskola köréből. A ÉiMiíli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. ■ 2- « -§ • rSe^jelenlk minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4c kor.), hirdetéseit, reclarriatiók Faragó János tőmunkatárs czimére liiilcLericl öli. Van-e igazi haladás? Csak az utóbbi félszázad alatt is óriásit változott a világ arculatja. A fejlett technika, a gyakorlati élet szolgálatába szegődött tudomány soha nem sejtett módon és mértékben leigázta, használatba vette a természet erőit. Egész seregét számlálhatnék elő a hallatlan és csodás találmányoknak, amelyek az emberi szellem dicsőségét hirdetik s a természet felett való uralmát megszilárdították. De jobb lett-e az emberiség? Az anyagi, a technikai téren való haladással karöltve jár-e az erkölcsi emelkedés? Oly kérdés ez, amelyet el nem mellőzhetünk, amely elől kitérnünk nem lehet. Es amelyre sajnos, a bölcselők majdnem egyhangúlag «nem»-mel felelnek. Sőt egyenesen kétségbe vonják az emberek megjavít-hatását. Ámde nekünk, akik hiszünk, hinnünk kell az emberiség magasabb rendeltetésében ily resignáló feleletbe még a szomorú tapasztalatok után sem szabad belenyugodnunk. Pedig ugyanám ijesztő tapasztalatokra tehetünk szert. Vegyük csak vizsgálat alá a hazai állapotokat. Hisz nemzetünk is benne van a modern civilizáció sodrában. Beilleszkedett a müveit európai népek sorába. Ismeretünk bővült, tudományunk mélyült és tartalmasabbá vált, látókörünk 8zélesbedett, a technika vívmányait értékesíteni mi is tudjuk. De vájjon erkölcsileg tökéletesedtünk-e ? Az évről-évre ijesztő mérvben növekedő kivándorlás, a vén Európával együtt hazánkat is meg-megrázó sociálista nyugalmak azt tanítják, hogy még anyagi helyzetünk sem javult. A közerkölcs pedig megdöbbentően laza. Félni lehet, hogy egy rémes erkölcsi krach felé közeledünk. Legalább a symptomák: az önfegyelmezésnek, a magasabb erkölcsi eszménynek majdnem teljes hiánya, a kötelesség teljesítés könnyenvevése, az erkölcsi érzéknek ezerféle elfajulása, — ezt jelzik. Szomorú világításba helyezi viszonyainkat, közállapotainkat már a vasutasoknak a minden forgalmat napokig megszüntető sztrájkja is. Mindegy az akár ha kényszerítve voltak rá, akár ha öuként nyúltak is e végső fegyverhez — mindenképpen a szomorú tünetek közé sorozhatjuk azt. De mennyivel sivárabb, vigasztalanabb képét festhetjük korunknak a napi lapokból soha nem hiányzó bünkrónikákból. Sajnos a legújabb botrányos büntéuyek hősei: a Fenyő Sándorok és Finta testvérek nem szórványosan előforduló bestiák, hanem typusok. Egy oly társadalomban, melyben a vallást csak mellékesnek tekintik; melyben a külföldi irodalom salakját haladás gyanánt üdvözlik; a melyben pornográfia talál piacra, nagy kelendőségre — ott léhaságnál, erkölcsi züllésnél egyébre nem számíthatunk, egyebet nem kereshetünk s nem találhatunk. A civilizáció csak külső máz, mely rothadást takar. Ne mondja senki, hogy botrányoknak kell lenni. Igen, kell lenniük, de nem napról-napra növekedő számban. Ne hivatkozzék senki a morál statisztikára, mely szerint a lakosság számarányához képest az egyes bűnöknek bizonyos százalékban kell évről-évre ismétlődniük. Mert a félelmes százaléknak fogyni, nem pedig emelkedni kellene. Néhai való Irányi Dániel pár évtizeddel előbb már észrevette az erkölcsi romlottság vé-18
