Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-17 / 16. szám
263 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 264 a nap, a prédikáczió ama nap sugarainak másodlagos, sokszor 3-ad, 4-edleges visszaverődése az agyprizma minősége szerint, már t. i. felekezeti, szellemirányzati és egyéni tulajdonsága szerint. A reformáció hadat izent a misének, kidobta azt központi uralmából, helyébe a prédikációt s ezzel együtt természetesen az embert, mint „szónokot11 tette. A legtökéletesebben megvilágosító Szentirást, az Isten igéjét kellett volna a mise központi helyére tenni. A mise szövegén és dallamán egy teljes ezer éven át dolgoztak lángelmék : hittudósok, költők, zenészek, egyesek, társulatok, zsinatok. Tették egy nagy tévedésért. Ámde, ha egy alapos és teljesen elfogulatlan műbiráló nem a hitigazság, hanem csupán a tartalomnak, mint olyannak, a részletek logikus és változatos összeállításának s főként a dallamnak szempontjából vizsgálja át e mennyei köpönyeget (a tévedésen): be kell ismernie, hogy egy rendkivüli műalkotás előtt áll, melyben mint ha két Titán a forma és az igazság kelne küzdelemre, amaz ennek fényét is győztesen magához ragadván, hatványozott káprázattal szórja sugarait különböző korok századain, minden éghajlat, faj és nyelv területén át, közalkalommal és a királyok s hatalmasok jelenlétében mindig és mindenütt ugyanazon méltósággal és hatással. Tán hogy a hatalmi önzés, vagy talán a kifogyhatatlan isteni kegyelem a téves dogma felett elringassa a szivet s attól elvonja az elmét s kárpótolja, hogy ne merüljön el másba, mint az ön szivében megtalált Urban, hogy ha az oltáron nem, legalább az ihletett lelkekben az igazság győzzön. Ennek a tévedésnek a helyébe a reformáció nem tévedést, hanem tévedés alá eshető és csakugyan sokszor még a „misénél“ és nagyobb tévedésbe, mert teljes tagadásba esett valamit tett: az ostya — Isten helyett az észt, a prot. racionalisták Istenét, Az ő „szabad“, negativ prédikálásával. Az egyik oldalon kiűztük a római ördögöt, a másikon meg beeresztettünk egy másikat. Legalább a kultuszból üzzük ki az ördögöt, különben ránk illik Máté XXIII. 24. „Vak vezérek, kik megszűritek a szúnyogot (t. i. görcsös formai megkötöttséggel) a tevét pedig elnyelitek“ (t. i. a modernizáló hittagadást. De hát „mi módon mehet be valaki e hatalmasnak házába és mi módon vethet zsákmányt marhájában hanem ha először a hatalmast mogkötözi“. Máté XII. 29. Kössük be a hitetlenségnek virtuskodó művészettel kérkedő száját. Alkossunk mi a misénél nagyobbat, istenit, igazat : az Istennek igéjén alapuló és vonzó istenitisztelet. Tanuljunk az ellenségtől: nagy gonddal állítsuk össze a könnyű, világos és építő részleteket. Ne legyünk Önerőnkben elbizakodottak, hanem a századoknak, különösen a többi ev. és ref. testvéreknek alkotásait figyeljük meg, s ahogy lehet használjuk fel. Ne szűrjük meg a szúnyogot, ne ijedjünk meg még a Gergelyféle choraloktól sem, mert mi tűrés-tagadás, sokat tanulhatunk és használhatunk fel azokból. Vannak bizonyára szakembereink tanárok, lelkészek, akik a jövendő zsinat megbízásából megalkothatják a református „saerorum rituum congregatiot“ evangéliomi értelemben s a következő zsinatig (tehát nem ezer év alatt) elkészíthetnek egy biblikus liturgikát. Addig is időlegesen össze lehetne állítani az egységes liturgiát. Elfogulatlansággal, nagykorúakhoz illő szabadsággal, szakavatottság és nagy szorgalommal s mindenek felett igaz evangéliomi hittel átalakíthatjuk prédikációs istenitiszteletünket bibliás istenitiszteletté. A biblikus kultuszt tennénk a központra. A hamisítatlan mennyei igazságok fénye aztán a Szentlélek segedelmével megvilágosítaná az elméket. Az elmének megvilágosítása pedig okvetlen szükséges, mert ha a vallásos életnek központja a szív, de alapja, feltétele az ész. Mert hogy valaki újjá születhessen s a Krisztus tagjává lehessen, erre nézve alapfeltétel, conditio sine qua non a Megváltó megismerése és pedig az ő történeti megjelenésében. Mert a megváltás nem pusztán eszmei dolog, hanem faktum, történelmi tény, az isteni örök tanácsvégzésnek történelmi megvalósulása az Ur Jézus megjelenésében. A megváltás történelmi tényének s a Megváltó tanításainak megismertetésén kivül szükséges még egyházunk felfogásának, hitvallásának ismertetése: a megvalósításra, megismertetésre első sorban van hivatva az Istennek beszéde s azután a hitvallás (Káté). Hadd világosítsák hát ezek az elmét a Szentlélek segedelmével s óvják meg a beteges képzelgéstől és a szivet a kóros túltengőstül, megadván a megfelelő táplálékot összhangzatosan mindern knek. (Folyt, köv.) Föld vary Jenő. A pápa-vidéki lelkészi kör értekezlete. Több évi szünetelés után a pápa-vidéki lelkészi kor ismét megalakult. Kis József esperesé az érdem, hogy az ezen körbe beosztott lelkészeket a kör megalakítása végett Pápa városába összehívta s ez által az érdekeltek számára lehetővé tétetett, hogy eszméiket rendszeresebben kicserélhessék és az egyházat érdeklő közéleti ügyeket formaszerint megbeszélhessék. A megalakulás tehát megtörtént, még pedig e hó 7 én a pápai testvéregyház tanácstermében. Elnökké választatott Szekeres Mihály takácsi!, jegyzővé G. Szabó Mihály mezőlaki lelkész három esztendei időtartamra. Két, igen fontos tárgy forgott szőnyegen. Egyik az új énekeskönyv, másik az egységes liturgia kérdése. Amazt Seregély Béla a.-teveli lelkész ismertette, emennek előadója pedig G. Szabó Mihály volt. Mindkét kérdést alaposan meghányták-vetették s az előadók javaslatai s mások indítványai nyomán a következő megállapodásra jutottak : Az új énekeskönyv próbakiadása általán véve megfelelőnek mondható, de némely részében javításra, változtatásra szorul. így például a zsoltárok csoportjában az 5. számú, mint farizeusi lelki kevélység kifejezője kihagyandó. A 10. sz. új zsoltár 1. verse helyett ma
