Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-10 / 15. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 254 253 egyházakban. A lengyel protestánsok egyházalkotmánya. 11. r.: A magyar református egyházak szervezete a 16 és 17 ik században. A komjáti kánon. A Geleji Katona István erdélyi ref. püspök által szerkesztett kánon. A hierarkhia és kürarkhia egymás ellen vívott harca a ma­gyar református egyházban. A budai zsinat 1791 ben. A debreceni zsinat tárgyalásai 1881-ben. A budapesti zsinat tárgyalásai 1891-ben. Különlegességek az erdélyi és a többi egyházkerületek szervezetében. Az Approbata és •Compilata Constitutiók és a Leopoldinum diploma, mint az erdélyi református egyház alkotmányos szabadságának biztosítékai. —-A mü 12 — 15 ívre terjed. Ara 4 korona. Akik előre megrendelik 40°/0 árkedvezményben részesül­nek. A megrendelt példányok ára a műnek megjelenése után küldendő be. Szerző munkáját csekély számban nyo­matja. Óhajtandó tehát, hogy az érdeklődők megrendelé­st iket a Szerzőnél minél hamarabb tegyék meg. — Lapunk 224. hasábjában, alulról a 11 -ik sorban a kivált szó elmarad. — Kakas Márton. Aki szemmel tartotta az utolsó időben a Kakas Márton fejlődését s látta kitartó szár­nyalását az irodalmi és művészi nivó magasságai felé, még az is meglepődve forgatja e vidám újság húsvéti számát. N«m is újság ez már, hanem valóságos tavaszi kiállítása a magyar karrikatura-rajzolás legjelesebb alkotásainak. S hogy teljes legyen a képek művészi hatása, ebben a szám­ban nem csupán a két oldal külső rajzai sziuesek, hanem a többi is valamennyi. — Végig lapozva ezt a szép tarka húsvéti számot, el kell hinnünk az egyik alaknak azt a merész mondását, hogy a Kakas Márton oly gyor­san emelkedik a művészi és irodalmi tökéletesség legfel­sőbb régiói félé, hogy mindenki sietve küldje be neki az előfizetési díját mert maholnap olyan magasra jut, hogy c->ak léghajóu lehet utána meuni. A Kakas Márton elő­fizetési ára negyedévre 3 korona. Egyes száma 30 fillér, kapható minden újságelárusítónál. — Uj orgonák. Patóliáza (Szatmárna ) Csetény (Veszprémin.) községek ev. ref. templomuk részére új or­gonát rendeltek Országú Sándor rákospalotai hírneves or­gona gyáros cégnél. A művek a nyár folyamán lesznek felállítva és a használatnak átadva. Ismerve a cég jó munkáját, teljes bizalommal várjuk az általános megelége­dést, melyben az orgonák az átadáskor részesülni fognak. Egy amerikai gyorsfűző és egy háztartási mérleg ingyen. Mesésen olcsó árak mellett küldöm szét túlhalmozott raktáromból világhirü s kiválóságukért általánosan kedvelt mexikói ezüst-áruimat és pedig: G drb. mexikói ezüst asztali kést, G „ „ „ evővillát, 6 „ „ „ evőkanalat, 12 ■■■„ „ • „ kávéskanalat, G „ kiváló dessertkést, 6 „ „ dessertvillát, 1 „ mexikói ezüst levesmeritő kanalat, 1 ,, „ „ tejmeritőt, 2 „ eleg. szalon asztali gyertyatartót. 46 drb. öTín 6 frt 50 krajcár. Minden megrendelő ezenkívül jutalomképen egy amerikai gyorsfűzőt és egy szavatosság mellett pontosan működő 121/2 kiló hordképességü háztartási mérleget kap teljesen díjtalanul. A mexikói ezüst egy teljesen fehér fém (belül is), melynek tar­tósságáért és kiváló minőségéért 25 évi jótállást vállalok. Szét­küldés a pénz előleges megküldése esetén vagy utánvéttel tör­ténik az európai raktárból: Scheffer D. Sándor BUDAPEST, vili., Bozoródi-Iitoa 3. sz. — A Triesti Általános Biztosító-Társaság (Assicurazioni Generali) m. hó 18-án tartott 72-ik közgyű­lésén terjesztettek be az 1903. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1903. dec. 31. érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 656,787.581 korona és 31 fillért tettek ki és az év folyamán bevett díjak 28,731.705 korona 08 fillérre rúgtak. Az életbiztosí­tási osztály díjtartaléka 14,002.386 korona 03 fillérrel 174,192.235 korona 16 fillérre emelkedett. A tttzbiztosítási ágban, beleértve a betöréses lopás elleni és tükör-üveg biztosítást, a díjbevétel 12.989,614.539 korona biztosítási összeg után 21,276.945 korona 70 fillér volt, miből 8,716.810 korona 37 fillér viszontbiztosításra fordíttatott úgy, hogy a tiszta díjbevétel 12,560.135 korona 33 fillérre rúgott, mely összegből 8,669.907 korona 26 fil­lér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vi­tetett át. A jövő években esedékessé váló díjkötelezvé­nyek összege 86,523.237 korona 41 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 3,720.916 korona 60 fillért, mely a viszontbiztosítások le­vonása után 1,161.348 korona 49 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1903-ban 26,668.093 korona 31 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kárfizetéseket, a társaság alapítása óta károk fejében 768,682.165 korona és 96 fillérnyi igen tekintélyes összeget fizetett ki. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 23,505.036 korona 95 fillére rúgnak, különösen kiemelen­­dök: az alapszabály szerinti nyereségtartalék, mely 5,250.000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyaminga­dozására alakított tartalék, mely a 3,729.624 korona 17 fillér külön tartalékkal együtt 16,778.952 korona 01 fil­lérre emelkedett, továbbá felemlítendő a 160.000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és a 378.042 korona 47 fillérnyi ingatlan tartalék. Ezeken kívül fennáll még egy 938.042 korona 47 fillért kitevő külön alap, melynek az a rendeltetése, hogy az életbiztosítási osztályban a kamatláb esetleges csökkenését kiegyenlítse. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átuta­lások folytán 208,632.918 korona 73 fillérről 227,329.923 korona 25 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve : korona fill. 1. Ingatlanok és jelzálog-követelések . . . 35,297.680 66 2. Életbizt. kötvényekre adott kölcsönök . 19,464.641 25 3. Letétem, értékpapírokra adott „ 723.807 13 4. Értékpapírok......................................... 157,833.474 11 5. Tárcaváltók................................................... 1,008.628 72 6. A részvényesek biztosított adóslevelei . 7,350.000 — 7. Bankoknál levő rendelkezésre álló köve­telések készpénz és az intézet követelései, a hitelezők követeléseinek levonásával . 5,651.691 38 összesen 227,329.923 25 Ezen értékekből 45 millió korona magyar értékekre esik. Éfivalalos rész. Pályázat. A lepsényi ev. ref. orgonista kántortanítói állo­másra pályázatot hirdetek. Javadalom : készpénz, só, hús, faggyú, fa-ár : 186 52 k. közmunka-váltság : 324 k. — 20 kila és 1 mérő lélekbuza értéke: 205 k. 17 hold szántó­föld és 5 hold rét haszonbére 770 k. Stóla mintegy 40 k. Tandíj ez idő szerint 220 k. Együtt 1745 k. 52 fillér. Szép lakás es mindegy kétholduyi kert. Kötelesség: orgonázás, énekvezetés és három osz­tály tanítása. Okmányolt pályázati kérvények alólirotthoz külden­dők ; pályázati határidő május hó 8-án. Balatonfőkajár 1904. április 7. Postahely Veszprémmegye. Id. Medgyasszai Vince, esperes. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmuukatársak: Csizmadia Lajos, Faragó János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom